Egy székben ült Tündérszép Ilona. Annál szebbet tán pingálni se lehetne, mellette egy kalitkában egy aranyszóló pintyőke. A királyfi már odahajolt a Tündérszép Ilona arcához, hogy megcsókolja, de akkor eszébe jutott az öregasszony mondása. Kihúzott a Tündérszép Ilona fejéből egy arany hajszálat, bekötötte az aranyszóló pintyőke száját. Azután merített a fiatalság és a halál vizéből, ahány korsót hozott, mindet belemerítette, a kalitkát feltette a nyeregbe az aranyszóló pintyőkével együtt, s azzal irdóc! ment ki az ablakon. Igen ám, de elfelejtette a lova farkát újfent megkötni: egy szál kicsüngött belőle, a várhoz ért, s az a száltól olyant zendült, hogy a tündérek mind felébredtek a zendülésre. Mindjárt tudták, hogy ott járt valaki. És ahányan csak voltak, mindnyájan utána a királyfinak! Már majdnem elérték, amikor elhajította a kefét, amelyet az öregasszony adott. Mindjárt egy nagy erdő lett belőle. No, meg voltak akadva a tündérek, mert ha gátat vetnek eléjük nem repülhetnek át rajta, át kellett az erdőn törniük magukat. Azalatt pedig a királyfi jó messzire haladt. De a tündéreknek nem sok kell, ha egyszer a szárnyukat használhatják. Ahogy az erdőből kiértek, mindjárt nyomában voltak újra az aranyszóló pintyőkének. Már nagyon égett a ló talpa alatt a föld, mikor a királyfi elhajította a tojást. Abból rögtön nagy hegy lett. A tündéreknek át kellett gyalogoliuk rajta, ha az aranyszóló pintyőkét még egyszer látni akarták. A királyfi, amikor harmadszor is a sarkában látta őket, eldobta a törülközőt, abból tenger lett, olyan, hogy még a tündérek sem tudták átlábolni. Nemsokára útjába esett az öregasszony kunyhója, akitől a tanácsot kapta. Vitt neki egy korsó fiatalságvizet. Azután sorba elment a másik két öregasszonyhoz is a korsóval. Most már jó volna minden, megvan az arnyszóló pintyőke is, a fiatalságnak meg a halálnak vize is, de ezzel nem lett vége a bajnak. Hazamenet a királyfi találkozott testvéreivel, azok semmi haszon nélkül jártak. Mikor meglátták, hogy ott a két korsó az öccsük nyakában, a kezében meg a kalitka az aranyszóló pintyőkével, kapták magukat, elvették tőle. Őrá meg ráparancsoltak, hogy öltözzék fel béresnek, álljon be az apjához kocsisnak, s az egészről ne szóljon semmit, különben megölik. A királyfi, mit volt mit tennie, úgy tett, ahogy a bátyjai mondták, megígérte, hogy nem szól semmit. Avval mentek hazafelé. Otthon megörült az öreg király, hogy az ő két legnagyobb fia milyen derék ember, mindjárt odaadta nekik birodalmának felét. A legkisebb fiát meg, aki béresnek volt öltözve, megfogadta kocsisának. Így éltek. A két királyfi uraskodott, jómódban volt, a legkisebb lovat vakart meg szántott. Egyszer, ahogy felébrednek, látják, hogy éjszaka a palota előtt támadt egy aranyhíd, szép gyönyörű aranyhíd, a közepén áll Tündérszép Ilona, s azt kiabálja: - Király, király, öreg király, küldd ki azt a fiadat, aki engem a váramban megrabolt! A két fiú csodálkozott, hogy ki lehet az, mi járatban van. Kimegy a legöregebb, lóra ül ő is, mint ahogy Tündérszép Ilona jött, s kiáll a hídra. Azt kérdezi tőle Tündérszép Ilona: - Királyfi, mondd meg nekem, jobb vagy bal oldalamon folyik-e a halál vize! Az meg sem tudott mukkanni. - Ha nem tudod küldd ki az öcsédet, hátha az meg tudja mondani! Kimegy a második királyfi. Tündérszép Ilona attól is megkérdezi a halál vizét, de annak a felelete se ért egy petákot. - Király, király, öreg király, ha házadból senki sem tudja megmondani, amit én kérdezek, háborút indítok ellened! Akkor a királyhoz bement a kocsis, azt mondja neki: - Felséges királyom! Grácia fejemnek, engedd meg, hogy az aranyhídra mehessek, hátha én meg tudnálak menteni a háborútól. A király kapva kapott rajta: - Eredj, no! De okosan beszélj! Felhajította magát egy lóra a legkisebb királyfi, vágtatott egyenest a hídra, Tündérszép Ilona elé. Kérdezi tőle is Tündérszép Ilona: - Mondd meg nekem, királyfi, jobb vagy bal oldalamon folyik-e a halál vize! - Balról a fiatalság, jobbról a halál vize - feleli a kocsisnak öltözött királyfi. - Ez jól van - mondta Tündérszép Ilona. - Hát az aranyszóló pintyőkével mi történt? - A fejedből kivettem egy aranyszálat, avval kötöttem be a száját, s úgy hoztam el kalitkástul együtt. Az öreg király meg a két fia odabenn csak nézték, a két királyfi különösen. Tudták, hogy most már vége a pünkösdi királyságnak. Azt kérdezi még ott kinn a legkisebbtől Tündérszép Ilona: - Hát én ki vagyok? - Te Tündérszép Ilona vagy! A te váradból hoztam én a fiatalság meg a halál vizét, meg az aranyszóló kis pintyőkét. - No, ha az én vagyok, te meg szívem szép szerelme vagy, ásó-kapa válasszon el egymástól. Összeölelkeztek, összecsókolóztak, bementek a királyi palotába. A két legidősebb királyfinak már akkor csak hideg nyoma volt otthon, elbujdostak, ki tudja hová. Az öreg király a fiatal párnak adta egész birodalmát, azok pedig megesküdtek, lagzit csaptak hetedhét országra szólót, még most is élnek, hogyha meg nem haltak.
További cikkek ebben a rovatban
