Árgus duplaszám

A 2007/4-5-ös lapszámot Moizer Zsuzsa fotói díszítik, és kritikák olvashatók benne többek között Németh Gábor, Agota Krsitof és Kiss Judit Ágnes könyveiről. György Péter múzeumesszé-sorozata is folytatódik, s a Párbeszéd rovat interjúi csatlakoznak a Trieszt -témakörhöz.

A részletes tartalomjegyzék:

Értekezés

Böcskei Balázs: Hagyjátok élni!
Baloldal, tömegkultúra és munkáskultúra

György Péter: A kegyhely és a múzeum
A várpalotai Trianon Múzeum

Ébli Gábor: A Lajtán túl
Osztrák vállalatok szerepvállalása a kelet-európai művészet terén

Téma: Trieszt, Svevo, Magris

Katia Pizzi: Találkozási pontok
Az emlékezet helyrajza Itália északkeleti határainál

Wenner Éva: A "trieszti kapu"
Trieszt irodalma a Monarchia korában

Fried Ilona: Az olasz "Proust"
Italo Svevo, (1861-1928) és a Zeno tudata című regény

Fulvia Airoldi Namer: Mihez képest idegen?
Claudio Magris és a Vaktában című regény

Pocci, Luca: Az írás folyama
Utazás és regény-esszé Claudio Magris Duna című könyvében

Klopp, Charles: Trieszt, a papírváros?

Mauro Covacich: Sissi piercingje

Párbeszéd

Magris, Claudio: Határok és találkozások (Fried Ilona interjúja)

Sinor Dénes: "Bevonultam Németországba. Megnyertem a háborút." (Pallag Zoltán interjúja)

Fotográfia

Moizer Zsuzsa: Caffé San Marco, Trieszt

Széppróza

Boyd, William: A naplóírók

Győrffy Ákos: Engesztelő biciklizés

Radics Viktória: Autóbontó

Scheer Katalin: Kereszteződések

Költészet

Demény Péter: Varázsgömb

Finy Petra: Fakín

Horváth László Imre: Épkézláb mondatok

Jász Attila: Az emlékezés angyalai

Kezdet és keret

Krusovszky Dénes: Megérkeztek a vendégek, Mintha semmit sem láttak volna, Nincs pásztor, bárány sincs

Lárai Eszter: A kisleánykor panaszaiból

Toroczkay András: Zenit

Varró Dániel: (A szó gégénkbe hátrál...), (De gomblukunkat meg...), Cossante a lehányt küszöbről

Kritikák

Bán Zoltán András: Deliráns regény (Magris, Claudio: Vaktában)

Lapis József: Szókóstolás (Németh Gábor: A tejszínről)

Dunajcsik Mátyás: Hűlt helyek vándora (Győrffy Ákos: Nem mozdul)

Darabos Enikő: Egy analfabéta író (Agota Kristof: Az analfabéta)

Gáborják Ádám: Önnek 1 új üzenete érkezett (Kiss Judit Ágnes: Nincs új üzenet)

Toroczkay András: Zenit

Az utolsó tekercs ellövésére gondolok:

a Zenit hangjára, a fekete-fehér pillanatokra,

a lemezek zajára, a lencse-villanásra,

a haldokló családom utolsó nyarára.

Biztosan túlexponáltam a képeket.

A beállításaim, a pózok, a kert,

az ideges arcok már nem rémlenek,

de biztosan közelieket készítettem szüleimről,

anya mosolyáról, apa nevetéséről,

meg Balázs rosszkedvéről, Gömbikéről,

a kutyánkról, és az összekormozott cicákról.

Kétezer körül napfogyatkozás volt.

Jól emlékszem, amikor eldőlt minden.

Csak csúsztunk a jeges sárba, bele egy gödörbe.

Akkor emberek jártak hozzánk minden nap,

és éjszakánként falazták az ablakokat, ajtókat, réseket.

Hogy ne tudjunk egy szép napon bemenni, kijönni onnan.

És az izzó napkörívet, a sötét benső napkorongot

bámultuk fekete üvegeken át. A frissen festett kerítés

szagára emlékszem, a fehér falakra kúszott méregzöld

borostyánra, a muskátlik pirosára, a büdöskék sárgájára,

a petúniák lilájára, a sápadó fehér falakra, a beton járó-

lapok elsötétülésére, a pázsit kifakulására, a fűnyíró

lapuló vezetékére, a szúnyog- és pókhálók hullámzására,

a kertikapu-nyikorgásra. Ahogyan elektromosság vibrált a fákban.

Én azóta nem szeretem a fényt.

Mióta valami végzetes tévedés

következtében idejekorán megnéztem,

mi van a gép belsejében.

Azóta is szégyellem baklövésem:

talán csak elfelejtettem,

hogy még nem vettem ki, ami bent volt,

s már egy újabbat akartam beletenni,

vagy talán féltem, hogy nincsen benne semmi,

csak rosszul emlékeztem, hogy van-e lelke, meglehet, hogy

egy kíváncsi vagy szórakozott isten voltam,

és idejekorán nyúltam teremtményeimbe.

Akkor használhatatlan, túl sötét lett minden

kép a tekercsen, szemgödör, ruha. S ha előhívnám

a fekete fotókat, biztosan használhatatlanul

fehér lenne minden mindegyiken: Gömbi, kiskutyánk,

Balázs rosszkedve, anya tengerzöld írisze,

ahogy karjával belém kapaszkodik,

két görbe lába apának, a kert a két diófánk körül,

a mályvabokrok, a soha nem használt járda,

a lassan megnyúló utcánk, az azóta terepasztal-méretűvé

zsugorodott város. Kilúgozott lenne az elhagyott ház

kéménye, összes ajtaja, ablaka, mindene. Ahogy én is.

Túl sok fényt kaptunk azon a nyáron.

? Árgus, 2007

Árgus duplaszám

Irodalom