messzeség ízével jött hószavú lány
két könny riszálja egymást jégszívta nyakán
medencéjén játszó déli szél porontya
lenge kötényét újra meg újra kibontja
csend tomporán rúgtató parázsszirmok
jaj nem kellett volna úgy elvakulnod
halovány lánya vakító mezőknek
marék kékség marad majd belőled
azt mondod ismersz és mégsem imádod
az ablakodra szálló nagyszemű holdvilágot
te szűzszemű asszony kit emészt a bánat
ha sötét vagy is hagyd hogy szívedbe lássak
s hogy körbefonjalak az ásító ég alatt
segíts hogy mint egy titkot magamba zárjalak
