tollx.jpg
 

A Balatoni Íróhét a múlt század harmincas éveinek elején rangos irodalmi esemény volt: egy hétre nagynevű írók és költők találkoztak a Balatonon ? elég, ha csak Tersánszky Józsi Jenőt, Tamási Áront vagy József Attilát említjük az akkori rendezvény résztvevői közül. Az íróhét napjai alatt számos anekdota született és irodalmi mű készült.

 
Fél évszázadot követően, 1982-ben Keszthelyen jubileumi üléssel emlékeztek a találkozóra. Az ötvenedik évfordulón a Balaton fővárosa szintén több napra látta vendégül az élő irodalom képviselőit ? szakmai tanácskozások, felolvasások, kötetlen beszélgetések alkották a programot, résztvevő volt mások mellett Bertók László, Csorba Győző, Móricz Virág vagy Péntek Imre.
 
Keszthely harminc év elteltével idejét látja feleleveníteni a rendezvény emlékét. A hagyomány ápolása mellett a jelenkori igényeknek is megfelelve minőségi kulturális programot kínál a város minden érdeklődőnek. A programokon negyven év alatti írók és költők vesznek részt Magyarországról és a határokon túlról; korunk magyar irodalmának fiatal képviselői személyes találkozások során mutatkoznak be a rendezvénysorozat közönségének. Lesznek rendhagyó irodalomórák a város középiskoláiban, utcai felolvasó-délutánra várnak minden érdeklődőt, és esti kortárs irodalmi túrákon kalauzolják a kultúrára nyitott közönséget. A nemrégiben teljesen felújított, legendás keszthelyi Halászcsárda pénteken irodalmi gasztroestnek ad otthont ? balatoni halászlével, túrós csuszával és stand-up comedy-vel.
 
Az önkormányzat és a Goldmark Károly Művelődési Központ mellett főszervező az Újkori Középiskolás Helikoni Ünnepségek Alapítvány, mely nevében hordozza és hagyományait ápolja a szintén nagy múltú ? még a Festetics-család által indított ? keszthelyi kulturális rendezvénysorozatnak. Csótár András, az alapítvány, valamint az önkormányzat oktatási, kulturális és ifjúsági bizottságának elnöke fontosnak tartja, hogy Keszthely megtartsa és erősítse kulturális központi szerepét, és megfeleljen a Kultúra Magyar Városa rangos címnek, melyet az országban az elsők között nyertek el.
 
A résztvevők névsora: Bajtai András, Cserna-Szabó András, Deres Kornélia, Fehér Renátó, Király Zoltán, Krusovszky Dénes, László Noémi, Muszka Sándor, Nagy Koppány Zsolt, Szálinger Balázs, Urfi Péter.