Bálint Tibor Emlékkonferencia

Május 21-22-én a Kolozsvár Társaság székházában (Kolozsvár - Cluj / Fő tér, P-ta Unirii 22/8.), és az Erdélyi Múzeum Egyesület székházában (Kolozsvár - Cluj / Jókai utca, ul Napoca 2.) lesz a Bálint Tibor Emlékkonferencia, melynek címe: "A Zokogó majom könnyei", utalva a szerző Zokogó majom című könyvére.

 

A szervezők így jellemezték az öt éve elhunyt író művészetét:

 

 

Abszurd irrealizmus. Hogy tetszene neki ez a besorolhatatlanságra kitalált skatulyacímke, amely a szabálytalan tehetségek különös képességét igyekszik a tudományossághoz igazítani. Bálint Tibor önmaga volt az élő és gyakorló ellentmondás. Művészete csak egyetlen dologgal azonosítható a maga teljességében: személyiségének meghatározó vonásaival: lelki alkatával, szellemével, szellemességével, (ön)iróniájával, hősiesnek aligha nevezhető köznapi formájával, szeretetreméltó fizikai jelenvalóságával. Erdélyisége a kisebbségi sorson belül is periférikus rétegvilág valóságképe, ő maga a népi irodalom küldetéstudatát meghaladó urbánus, de nem a belvárosi, távolról sem a polgári szépségeszmény hódolója, a harcos proletariátuson belül is a lumpen lét megtapasztalója, alkotóként a tudatosságban magára ismerő, formát találó ösztön mestere. Unos-untalan mesélt, mondatonként, helyzetenként csiszolódó abszurdjait szinte kipróbálta hallgatóin. Ha aztán megírta, hihetetlen módon nemcsak megmaradt, de fölfrissült, földúsult a mese, abszurd humora nem fakult meg a betűtől, drámai ereje filozofikussá szelídült. Mondhatnánk: költői erejű formaérzék-prózában, a teljesség érzése, az utána maradt hiányérzetünkben."

 

 

 

Legeza Ilona könyvismertetője a Zokogó majom című könyvről:

 

"Az erdélyi író könyve a magyar irodalom egyik jelentős alkotása. Zsúfolt cselekménye nagyrészt Kolozsvár egyik külvárosában játszódik, a harmincas évek végétől az ötvenes évek elejéig. Az alcímben szereplő "élhetetlen család" feje a legtöbbször munkanélküli, iszákos pékmester lenne, de igazából a ragyogó tisztaságú, önfeláldozó feleség és a három gyermek anyja az, aki a családot naponta meg-megújuló erőfeszítéssel úgy-ahogy összetartja. A család mellett felvonulnak a külváros félig-meddig lumpenproletár alakjai, akiknek szellemi-gazdasági központja a Zokogó majom-hoz címzett kocsma. Bálint Tibor nagy megjelenítő erővel, mély humorral ábrázolja jobb sorsra érdemes hőseit, akik őszintén igényelnék a jobb, tisztább életet, de még a háború szenvedései és az újrakezdés lehetősége sem tud sorsukon változtatni. Valójában csak egyetlen figurával azonosul teljesen, a pék nyilvánvalóan önéletrajzi ihletésű fiával, aki kikecmereg ebből a fülledt környezetből, újságíró lesz és eltökéli, hogy megírja a család tanulságos történetét."

 

 

 

A Mozgó Világ búcsúztató szövege:

 

Bálint Tibor 1932-2002

 

"S még ha lappang is egy szemernyi vigasz abban a gyönyörű mondásban, hogy a halál az érett gyümölcs hullása, mégiscsak halál az, nemlét, elmúlás... Egyöntetű, örökké tartó sötétség és szomorú állapot e megváltozott, de tarkaságában mégiscsak szórakoztató élethez képest... Azonban nincs mit tenni ellene, nincs..." - írta Bálint Tibor Régi gyönyörű havak című novellájában. S most, nem sokkal hetvenedik születésnapja előtt, meghalt.

 

A tarkaságában szórakoztató élet kifejezésből olvasói, ismerősei kiérezhetik az oly jellegzetesen szomorú Bálint Tibor-i iróniát. Ő mindig az életről írt, az élet izgatta. Helyzeteket, helyszíneket, figurákat megjelenítő mondatai élnek. Színük, illatuk, ízük van. De ez a szín sötét árnyalatú, de ez az illat az európai periféria szegényszaga, de ez az íz legfeljebb ha keserédes. Bálint Tibor a mai, sekélyes értelemben nem szórakoztató író. Hősei a megnyomorítottak és megszomorítottak. A felmagasztosuló sánta kurva; a lakásából a szekus szomszéd által kiüldözött tanár; az elhurcolt fiát a pártfőtitkáron számon kérő s persze meggyilkolt öregasszony; a főnökétől rettegő balek; a kétségbeesett gyógyíthatatlan beteg és foglya, zsarnoka: a betegét szeretve-gyűlölve ápoló rokon; a megvert feleség, a megcsalt férj. Meg a hatalom felfuvalkodott barmai, meg a vélt biztonságért mindent fel- és eladó s így elbukó megátalkodottak vagy csak szerencsétlenek. S végül az életbe belerokkantak, az idegosztályok lakói, akiknek egész ciklust szentelt Látomás mise után című novelláskötetében.

 

Bálint Tibor írásai rendszeresen megjelentek a Mozgóban. Első novellájának közlése után felhívott telefonon, mondta, hogy Pestre utazott Kolozsvárról, kórházban fekszik, és fel szeretné venni a honoráriumát. Kivillamosoztam hozzá egy külvárosi gyógyintézménybe, de ott a portás ilyen nevű erdélyi író betegről nem tudott. Végül felirányított a nővérszobába. A kedves ápolónők faggatták a kartotékokat, a még csak kezdetleges számítógépes rendszert, eredménytelenül. Végül az egyikük egy nagy levegőt véve megkérdezte: lehetséges, hogy az író úr a pszichiátriai osztályon fekszik? Az irodalmi életben minden lehetséges, válaszoltam. A pszichiátrián köpcös kis ember fogadott, valami szörnyű kórházi frottírköpenyben. Angyalian félszeg méltósággal vette át a pénzt, mesélte el nyomorúságos gyerekkorát, intett a túlzott alkoholfogyasztás ártalmaira, hogy lám ő is így járt, s aztán a nagy oroszokról, Tolsztojról, Dosztojevszkijről, Csehovról beszélt. Nagyon bölcsen és lelkesen beszélt róluk, és nagyon sokáig, és én közben nagyon megszerettem Bálint Tibort, aki életének és műveinek egybehangzó tanúsága szerint alaposan megmerítkezett a szenvedések bugyraiban.

 

Ő a nagy oroszok hagyományait a kicsi, elnyomott erdélyi s azon belül is kolozsvári magyar világra rávetítve hagyott hátra megkerülhetetlen életművet. Úgy lett egy kisebbség hiteles szószólója, hogy sohasem vált magyarkodó megélhetési magyarrá. A minden alkotó számára áhított sikert nagyregénye, a Zokogó majom hozta el számára. A könyvből tévésorozatot is forgattak. Igaz, akkoriban még a szappanoperák jelentős része valódi irodalmi művekből készült. Hol van ez már? Bábel toronyháza című, 1996-ban megjelent kiváló regényét, amelynek négy fejezetét a Mozgó közölte, egyszerűen nem lehetett megvásárolni Budapesten. A legjobb boltokban, a könyvkiállítás erdélyi standjainál sem. A dedikált kötetet végül az író lánya hozta el a szerkesztőségbe. Halála előtt azért még kapott egy Márai-díjat. Nekem már fáj az utazás című keserű novellájában írta: "Lehet, hogy nem leszel divatos, mert a hegyek és a folyók sosem jönnek divatba, sem a kenyér, sem az ivóvíz, de ha ideig-óráig megfeledkeznek is rólad, ne félj attól, hogy nem élsz..."

 

 

 

   

9.30 / Kolozsvár Társaság székháza. Előadók:

 

Jakab János plébános, pápai káplán, Kolozsvár

Egyed Emese költő, esszéíró, Kolozsvár

Antall István irodalmi, szerkesztő, Magyar Rádió, Budapest

Láng Gusztáv irodalomtörténész, Szombathely   

   

16.00 / Erdélyi Múzeum Egyesület székháza. Előadók:

 

Zsehránszky István színikritikus, dramaturg, Bukarest

Csép Sándor televíziós szerkesztő, író, Kolozsvár

Sánta angyalok utcája - a Kolozsvári Állami Magyar Színház előadásának 1972-es előadásának televíziós felvétele (filmvetítés)   

 

 

 

9.30 Kolozsvár Társaság Székháza. Előadók:

 

Bertha Zoltán irodalomtörténész, egyetemi tanár Debrecen-Budapest

Csávossy György író, borász, Nagyenyed

Kántor Lajos irodalomtörténész, a Korunk főszerkesztője, Kolozsvár

Dávid Gyula irodalomtörténész, Kolozsvár

Kötő József színháztörténész, Kolozsvár

 

 

A konferenciát megnyitja: Kántor Lajos, a Kolozsvár Társaság elnöke és Orbán János Dénes, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke.