Megnyílt a World Press Photo kiállítás a Biodómban MTI.jpg

Megnyílt a World Press Photo kiállítás a Biodómban

Huszonnégy országból 31 fotográfus képeit mutatja be az idei World Press Photo kiállítás, amely csütörtök este nyílt meg Budapesten, a Biodómban.

A World Press Photo kiállítás minden évben kiemelt kulturális esemény Budapesten, amely több ezer látogatót vonz – hangsúlyozta Désirée Bonis, a Holland Királyság budapesti nagykövete a kiállítás megnyitóján. Ebben az évben először fordult elő, hogy a magyar fővárosban nem állami, hanem önkormányzati helyszínen rendezik meg a világ legjobb és legfontosabb sajtófotóit és dokumentarista fényképeit bemutató tárlatot – hívta fel a figyelmet.

Désirée Bonis felidézte, hogy a World Press Photo 1955-ben indult útjára, azóta küldetése jelentősen kibővült, világméretű platformmá nőtte ki magát. A nagykövet kiemelte: „Fontos, hogy az igazságot meglássuk, meghalljuk és szembesüljünk vele, ezáltal véleményt alkothassunk, hogy cselekedhessünk.” Hozzátette: nem szabad vonakodni a szenzitív témákat megjelenítő képektől sem, a fiatal generáció számára különösen fontos, hogy megismerhesse az őt körülvevő világ valóságát. Désirée Bonis szerint a szabadság mindennél fontosabb érték, hiszen olyan időkben élünk, amikor álhírek és dezinformációs kampányok terjednek, az elnyomás növekszik világszerte minden kontinensen. A szólás- és véleményszabadság fontos alapvető emberi jog az Európai Unióban – mutatott rá a holland nagykövet.

Karácsony Gergely főpolgármester szerint a fotók a valóságról üzennek nekünk. A jövővel kapcsolatos kihívásokat meg kell ismernünk és meg kell ismertetnünk a jövő generációjával, hogy a jövőt uralni tudjuk. Ez a kiállítás elgondolkodtat és cselekvésre sarkall bennünket – hangsúlyozta.

Joumana el Zein Khoury, a World Press Photo Foundation igazgatója elmondta, hogy Budapest immár 48 éve ad otthont a tárlatnak. Kiemelte: idén 31 fotográfust díjaztak a World Press Photo pályázaton. A World Press Photo kiállítás megosztja azokat a történeteket, amelyeket a fotóriporterek szerte a világban megtapasztaltak. Emlékeztetett: az idén már mintegy 160 újságíró lelte halálát a gázai háborúban. „Ezek nemcsak számok, ők kollégák, emberek, történetek, akiknek a vesztesége része az emberiség tragédiájának, ami most is zajlik” – hangsúlyozta, majd hozzátette, hogy a fotóújságírás képes változást hozni és meg is teszi azt.

Révész Tamás, a kiállítás magyarországi szervezője elmondta, hogy az idei kísérőtárlaton a 15 éves On the Spot magyar dokumentumfilm-sorozat alkotói, Cseke Eszter és S. Takács András által készített képek és videók láthatók, amelyeket utazásaik során készítettek.

Ez is érdekelheti

Visszatér a World Press Photo a Nemzeti Múzeumba

2027-től újra a József nádor termekben lesznek láthatóak az év legfontosabb sajtófotói – jelentette be Révész Tamás, a kiállítás főszervezője és dr. Zsigmond Gábor, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója.

A fényképezés az igazság kimondásáról és a bizalom megőrzéséről is szól

Szembesít, elgondolkodtat, figyelmeztet: 2025 legjobb sajtófotói úgy mesélnek világunk állásáról, hogy egyszerűen képtelenek legyünk elfordítani a fejünket. Idén ötvenedik alkalommal látható Magyarországon a World Press Photo-pályázat győzteseit felvonultató kiállítás. Mit sem veszített erejéből.

Metamorfózis, kakaóültetvények és a vasút titkai: nyolc fotókiállítás októberre

Tobzódunk az izgalmas fotográfiai eseményekben, most pedig olyan kiállításokat ajánlunk, amelyek ugyanúgy bemutatnak szubjektív, elvont világokat, mint a nyers valóságot. Alfájuk és ómegájuk azonban minden esetben ugyanaz: maga az ember.

Besnyő Dániel cége szervezheti az augusztus 20-i rendezvénysorozatot

A Hardrock Szolgáltató Kft. egyedüliként adott árajánlatot, amely szervezet már korábban is közreműködött nagyszabású fényművészeti installációkkal az állami ünnepségeken.