Bárdi László történészprofesszor, a Föld keleti részének egyik legkiválóbb, nemzetközileg elismert szakértője ebben a könyvben a magyar keletkutatóknak állít emléket (többek közt Vámbéry Árminnak, Kőrösi Csoma Sándornak, Stein Aurélnak, Baktay Ervinnek). Könyve egyszerre kézikönyv és egyszerre kalandozás a varázslatos Keleten. Ahogyan a kínai egyetemi docens, Gu Zong Ying írja Bárdi könyvéről: "Kína nem csupán a kínaiaké, ahogyan korábban gondoltuk. Ebből a könyvből kiderül, hogy Kína ősi kultúrájára és számos nemzetiségére valósággal rokoni szeretettel tekintettek a magyar keletkutatók is." Bárdi László huszonháromszor járt a Távol-Keleten, legtöbbször Kínában, Tibetben, Mongóliában, Indiában, Nepálban. Egy olyan keletszakértő könyvét tartja kezében az olvasó, akinél jobban aligha ismeri valaki azt a szenvedélyt, amely a keletkutatók hosszú sorát bírta rá az őshaza fellelésére, a magyarság rejtélyekbe burkolózó, de a hagyomány szerint keleti eredetének megismerésére.
Bárdi Lászlónak a Világvevő Magazinban 2001-ben jelent meg Stein Aurélról egy visszaemlékezése:
"Stein Aurél halálának évfordulója kínálja a visszaemlékezés alkalmát, egyben a kiemelkedő nemzetközi rangú keletkutató életútjának méltatását. Október a halálának, november pedig születésének hónapja, de ez az év az ő első belső-ázsiai expedíciójának 100. jubileumi évfordulója is, a keletkutatás nagy ünnepe.
Az ő tudományága, a keletkutatás, orientalisztika művelése hazánkban mindig egyfajta tudományos örökségnek, sőt valósággal nemzeti kötelezettségnek számított. Azzá tette elsősorban a magyarság keleti származásának tudata, s ezzel kapcsolatosan végzett sokoldalú tudományos kutató munka, amit olyan kimagasló személyiségek fémjeleznek, mint Kőrösi Csoma Sándor, a tudományos tibetkutatás megalapítója, Vámbéry Ármin, a legendás sánta dervis, Goldziher Ignác és Germanus Gyula, az iszlámkutatás nagyságai, Lóczy Lajos és Cholnoky Jenő a kínakutatás iskolateremtő klasszikusai, de Ligeti Lajos nélkül a mongolisztika, s Baktay Ervin nélkül az indológia tudománya lenne világmértékben is szegényebb.
A mindannyiunk emlékezetére méltó névsor egyik legkiemelkedőbb alakja Stein Aurél, nevének említése nélkül ma sem jelenik meg valamirevaló angol, amerikai, francia, német, japán, indiai, kínai tudományos közlemény, amely a világ leghíresebb ősi kereskedelmi útvonalának, a legendás Selyem Útnak évezredes históriáját taglalja. Őt tartja a nemzetközi szakvélemény a XX. század legnagyobb ázsiakutató régészének, akinek egyedülálló ásatási leletei, bámulatos eredményei számtalan további régészeti, történelmi, néprajzi, művészettörténeti kutatásnak jelentik az alapját, s még hosszú időre adnak bőséges házi feladatot a tudomány világának.
Az általa kutatott Selyem Út volt a világkereskedelem első rendszeres csatornája, amin a Krisztus előtti második évszázadtól több mint egy évezreden át szállították a karavánok Távol-Kelet vágyott kincseit - a megfejthetetlen eredetű selymet, az ismeretlen módon előállított porcelánt, a nélkülözhetetlen fűszereket, drágaköveket, aranyat, különleges szövésű szőnyegeket - Európába.
A gazdasági jelentőséggel azonban legalább egyenrangú e legendás útvonalnak a kulturális fontossága, hiszen ez volt az eltérő nyelvű, kultúrájú, vallású népek találkozásának helyszíne is, ahol megismerkedtek egymás civilizációjával, ahol nemcsak áruk, hanem gondolatok és műveltségelemek is cserélődtek. Ezen az úton jutott el Indiából a buddhizmus, valamint Közép-Keletről az iszlám Kínába, továbbá különböző művészeti stílusok is. A fényes múlt azonban a biztonságos új tengeri útvonalak megjelenésével lassan eltűnt, elmosta a feledés pora és a sivatagok homokja, amely lassan betemette az elnéptelenedő karavánszerájokat, az egykor viruló oázisok vaskos agyagfalú erődjeit, épületeit.
Stein Aurél volt az, aki három belső-ázsiai expedíciójával megpróbálta felkutatni az hírneves útvonal egykori nyomvonalát és homokba temetett, rommá pusztult hajdani viruló városokat. Hallatlan felkészültségével, nehézséget nem ismerő akaraterejével példátlan eredményeket ért el, amelyek valósággal sokkolták a nagyvilágot.
Ezek jelentős részét magam is tanulmányozhattam a helyszínen. Eddigi 17 kínai kutatóutam során gyakorlatilagaz ő vizsgálódásait próbáltam folytatni, s ezt elismerve a Brit Akadémia "Stein Felfedezői Alapítványa" már két alkalommal nyújtott jelentős támogatást belső-ázsiai kutatómunkámhoz.
Stein annakidején - első útján még magyar, később pedig már angol állampolgárként - ismételten végigjárta a rettegett Takla Makan homoksivatag északi és déli peremét. A hajdanvolt nyüzsgő települések többségének mára csak hírmondó romjai maradtak. A Selyem Út fénykorában kő és egyéb tartós építőanyag hiányában agyagból emelték a lakóépületeket, szentélyeket, katonai figyelőtornyokat, amelyeket a könyörtelen évszázadok rommá romboltak. A megváltozott útvonalak miatt ezek távolra kerültek a mai településektől, de a legtöbbször találtam olyan oázislakókat, Khotanban, Keriyaban, Qarqanben, és a mesebeli ősi regéket idéző többi helyen, akik ismerték a kísértetvárossá néptelenedett romvárosokat, s hol tevén, hol lovon vagy öszvérfogaton, netán bérelt terepjárón sikerült ezek többségét újra megtalálnom. Stein nagysikerű ásatásai feltárták az itteni élet változatos emlékeit: munkaeszközöket, fegyvereket, pénzdarabokat. Csodaszámba menő eredménye volt Dunhuang barlangszentélyeinek a felfedezése, mert a mára is megmaradt csaknem félezer barlang - amit egy szűk völgy függőleges homokkő-falaiba véstek bele, - a világ legnagyobb szabadtéri galériája - 45 ezer négyzetméter freskó. Még kimondani is sok: ezeket a Kr.u. 366-tól vésték, faragták, festették! Életem egyik legnagyobb élménye volt ezeket tanulmányozni a félhomályos barlangokban! A száraz sivatagi levegő jól megőrizte az egykori élénk színeket, s ugyanígy, ugyanitt konzerválta a világ első nyomtatott könyvét, a 868-ban készült Gyémánt Szútrát; hatszáz évvel Gutenberg világforgató - európai - találmánya előtt. Erre egy elfalazott oldalbarlangban bukkant Stein Aurél több tízezer ősi kézirat társaságában. Felülmúlhatatlan leletegyüttese a világ régészetének, hiszen a legkorábbi kézirat 406-ban keletkezett, de a legkésőbbi életkora is ezer évnél idősebb.
A leletek jelentős része Angliába és Indiába került, s Kínában évtizedekig Stein személyét a Selyem Út "fehér útonállói" közé sorolták a megkeseredett kínaiak. Minősítését aztán több lépcsőben lassan enyhítették: volt "úgynevezett tudós", aztán csak "angol utazó". Két éve Pekingben egy emlékkiállításon már úgy láttam a neve feltüntetését, hogy a "jelentős magyar-angol kutató". Életművének fő színterén, Kínában napjainkban már elismerik nemcsak a nagyságát, hanem azt is, hogy tulajdonképpen megmentette a tudományos világ számára a megvásárolt és elvitt ősi kéziratokat. A helyben maradottak nagyobb része ugyanis elpusztult a későbbi kínai belharcokban. Mára helyreállt az országok közötti tudományos békesség a megmentett leletek közös tanulmányozásával, közös publikálásával.
Lehetetlen még címszavakban is érzékeltetni a Selyem Út többi csodálatos leletét: a 3000 évnél is idősebb múmiákat, akiknek épségben megmaradt haja, tetovált bőre; gyapjúruházata heves vitákat és még le nem zárt vitákat váltott ki a nagyvilág antropológusai körében. Magam is kellően megdöbbenve figyeltem meg e leleteken, hogy egyértelmű európai/kaukázusi embertani sajátosságokat mutatnak, itt, az évezredes kínai embertengerben.
Stein nagysikerű útjait általa megoldott régészeti, történelmi, földrajzi rejtélyek kísérték, bár utódaira is maradtak örökül további megoldandó feladatok."
A könyvet megjelentető Helikon Kiadó honlapja
