Bedecs László: Keleten a helyzet (2000, október)

Szilágyi azt mondja, például, hogy az Egyesült Államok gazdasági hatalma napjainkban egy olyan egyközpontú föderációt hoz létre, melyet nem az erőszak, hanem a racionalitás, a belátott érdek, választások és szerződések hoznak létre. És ez a központ - a dolgozat meggyőző végkicsengése szerint - képes lehet arra, hogy úrrá legyen a globalizáció kaotikus folyamatai fölött.

3.

A 2000-ben rendre hátérbe szoruló szépirodalmi blokk ezúttal két igazi csemegét tartogat. Az egyik Hazai Attila A magához tért feleség című novellája, a másik Borbély Szilárd Nagyheti szekvenciák című versciklusának újabb három darabja.
Hazai ezúttal a bulvárlapok nyelvi regisztereit használva meséli el, három oldalon, a kiüresedett házasságban élő, de milliomos üzletember egy szörnyű tragédiába torkolló napját. A banalitások és álnaivságok pontos adagolása mellett Hazai legfőbb eszköze az irónia egy csak rá jellemző válfaja, mellyel egyszerre teszi nevetségessé, szánalmassá és mégis szerethetővé a novellák önbizalomtól dagadó figurái, Feritől Pötyiig vagy itt Péterig és Ágnesig. Miközben, még egyszer hangsúlyozom, most a Blikket idézgeti, hogy mást ne mondjak, egy kerítésbe szorult sünipénisz kapcsán.

4.

Borbély Szilárd mostanában megjelengető verseitől viszont mi sem ál távolabb, mint a humor. Az itt olvasható versek a passiótörténet sajátos interpretációi, melyben az egyházi énekek versformái és butuska rímtechnikája, valamint archaikus szóhasználata keveredik modern, nagyon érzékletes képekkel. Borbély a templomokba és a búcsújáró helyekre megy a nyelvért és a rock and rollba a metaforákért, és így nagyon izgalmas szövegek jönnek létre. Ha pedig ezekből a szövegekből egyszer kötet lesz, az - ebben egészen biztos vagyok - kiemelten fontos eseménye lesz a kortárs költészetnek. Mert van itt néhány sor, melyet az elmúlt kétezer évben nem igen írt le senki a nagyheti események kapcsán, mint például: "Urunk arcát / kisbaltával széjjelvágták; / a Teremtőt leköpték."

5.

A Doku-mentés rovatban ezúttal Károlyi Mihály néhány levél olvasható, a negyvenes évekből. Károlyi, miután '19-ben frankón átadta a hatalmat Kun Béláéknak, előbb Csehszlovákiába, majd Angliában élt, hogy aztán a háború után, egész pontosan '47 és '49 között párizsi magyar nagykövet legyen.

Ezek a Rákosi-korszak első évei, így Károlyi voltaképp Rákosi akaratának megfelelően került Párizsba, de onnan a formálódó és egyre kegyetlenebb diktatúra ellen próbált szót emelni, úgymond a kommunista-ügy sikerének érdekében. Az itt közölt levelek a nyugati baloldali körök nehezteléseit közvetítik Molnár Erik akkori külügyminiszter, illetve a Mindszenthy-letartoztatás visszhangjait az akkor már ugyancsak figyelt Rajk László belügyminiszter felé. Károlyi jobban kimunkált vádakat, kézzelfogható bizonyítékokat kér - néhol megmosolyogató a naivsága. Az összeállítás egetlen hiányossága, hogy az elutasító és kioktató válaszokat nem közli, pedig a Rajk-levelek, a későbbi fejlemények tükrében, igencsak érdekesek lehetnek.

6.

A lapszámból talán még a három Paul de Man-esszét érdemes kiemelni, melyek a szerzőnek magyarul ezekben a hetekben megjelenő Olvasás és történelem című kötetéből valók. A Camus, Sartre és Lukács egy-egy könyvét elemző írások rendre a szerzők köré rakódott sztereotípiákat próbálják lebontani - dekonstruálni, ha úgy tetszik -, így lesz Camus-ből tétova, magányos, de a magány ellen lázadó figura, Sartre-ból irodalomellenes, belső ellentmondásokba keveredő antiromanticista és pszichologizáló idealista, Lukácsból pedig egységes életművet építő, következetes filozófus. Ebből a néhány oldalnyi szövegből is látszik azonban, hogy Paul de Man nem csak éles szemű teoretikus, hanem nagy empátiával dolgozó laza esszéista is, akit nem csak a gondolkodás eredményei, hanem annak folyamata, buktatói, fordulópontjai is érdekelnek. Kifejezetten gyengéd például a Camus-től átvett és továbbírt kapus-allegóriája, mely szerint a kapus ugyan kitüntetett figura, hisz kézzel is a labdához érhet, viszont ezért komoly árat kell fizetnie: nem elég, hogy lényegében csak a tizenhatoson belül mozoghat, soha nem lehet tényezője a valódi győzelmeknek. És nincs is szomorúbb látvány - a sportfotósok jól tudják ezt - a földön elterülő kapusnál, amikor az ellenfél egy kupacban a gólt ünnepli. Az írók pedig, na ugyan kik?, a társadalom kapusai, most is, amikor a társadalom a legfájóbb vereségeket szenvedi el.