Bedecs László: Könyvheti TOP10 1. Orbán Ottó: Ostromgyűrőben (Magvető). Orbán Ottó - hogy rögtön nagy szavakat mondjak - az ezredvég magyar költészetének vitathatatlan nagysága volt, beszédmódja a vicc és a fájdalom együttmondhatóságának példájaként elsőrangú költészetet eredményezett. Ez a kötet sokmindent megmutat abból, hogyan és miként. És furcsa módon arról is árulkodik, miért nem került Orbán soha a legjobbak szűk elitjébe. Mert bár emlékezetes és megrázó könyv ez, emlékezetes és megrázó sorokkal, sok az alkalmi, közhelygyanús megoldádás is. Habár a szerző tragikus halála a kézirat leadása és a kötet megjelenése között, azt hgiszem, minden verset másként olvastat. Még a sikerületlenebbeket is. 2. Somlyó György: Ahol van (Jelenkor) Ami Orbán Ottónál kegyetlen valóság, az Somlyónál játék. És milyen közel van a kettő egymáshoz! A halál közeli létállapot mindkettőjüknél ötlettel telt versbeszédet hoz felszínre, és a versformák pazar sokféleségét. Mindketten lazán, aktuálpolitikai utalgatásokkal fűszerezve reagálják le korukból adódó léthelyzetüket, csak ritkán engedve a "bölcs öreg"-szerű szerepek csábításának. Önironikusan, keserű humorral beszélnek öregedésről, testi nyomorúságról, a fizikum romlásáról, a végről. Somlyó talán vidámabban, tágabb spetrumot bejárva. Persze, másént. Rendben lévő könyv ez is. 3. Oravecz Imre: A megfelelő nap (Jelenkor) Oravecz új kötete volt számomra a, figyelj, a legmegrázóbb élmény, leginkább azért, mert nehezen tudtam vele mit kezdeni. Oravecz eddig is arról volt nevezetes, hogy költői pályáján számos radikális, poétikai érvekkel nehezen magyarázható váltást vitt végig, a Héj hermetikus lírájától a hopiverseken és az 1972. szeptember prózaversein át a faluregénnyé összeállt Szajla-versekig, de ezek a mostani, egyébként szintén a szajlai élményekből táplálkozó szövegek, ha lehet még meglepőbb, és nem csak saját életművében, de a kortárs költészetben is nehezen elhelyezhető újdonságot hoznak. Eszköztelenül, már-már apoétikusan jelennek meg hallatlanul egyszerű életképek, a hétköznapinál is hétköznapibb események. Ezek fókusza mellesleg itt is a halálközeliség, főszereplője a lassan elbutuló, elügyetlenedő öregember. És én csak azt mondom, ez a nárcizmusában is tárgyis, a haiku-hagyományból is táplálkozó, a természeti környezetre rendkívül intenzíven figyelő költészet valami egészen új, számomra még definiálhatatlan új felé nyit utat. 4. Tandori Dezső: Az Oceánban (Tiszatáj) Nagyon figyelmes olvasónak kell lenni ahhoz, hogy valódi különbségekre tudjunk rámutatni a szó szerint egymásba érő Tandori-kötetek között, hiszen azoknak nincs idejük a változásra, nekünk pedig nincs időnk a változások észlelésére. Mégis, ha ráállunk a Tandori-vágányra, előbb-utóbb felismerjük, hogy az egyhangúság továbbvisz, eljuttat innen oda és onnan ide, és hogy az ugyanaz más. De hogy ez a kötet miben hoz újat: az óceán szót például oceánnak írja. És mi lenne nagyobb, és mi lehetne fontosabb egy (saját) óceánnál? 5. Nádasdy Ádám: A rend, amit csinálok (Magvető) Nádasdynak ez még csak a harmadik vagy negyedik kötete, mégis van olyan érdekes, mint az imént emlegetett klasszikus-közeli szerzők harmincadik-negyvenedik könyve. A dalszerű formákba zárt történet-darabkákban egy homoszexuális szerelem tragédiáját mesélődik el. A jól megfogható, viszonylag könnyen körüljárható szövegek a halott kedves fölötti gyász megrendültségét és az emlékezés kínzó, gyötrelmes, mégis örömökkel teli munkáját úgy teszik verssé, hogy közben a klasszikus versformák szigorú keretei sohasem sérülnek. Nádasdy remek költészetet művel, mely nyelvi lelemények sokaságával, új csengésű rímek seregével és ritka érzékenységű képek tömegével követel kitüntetett figyelmet. 6. Simon Balázs: Parafakönyv (Jelenkor) Simon Balázs novellaregénye igazi csemege. A halál árnyékában, nagybeteg írt könyv szenvedéssel és szenvedéllyel telt sorai egyszerre megrendítőek és feloldozóak. Harmincegynéhány évesen a halálra készülve az élet apróságairól beszél, számomra legalábbis, nagyon meggyőzően. Borokról, zenéről, könyvekről, illatokról, ízekről, mondatokról, egy nő jelenlétéről. És persze végig ott a szövegben a kérdés: te mit tennél, ha csak egy napod, ha csak egy heted lenne hátra? Felnyitnál egy különleges évjáratú bort? Feltennél egy lemezt? Belelapoznál egy könyvbe? Ki nyer ma - aki kérdez: Simon Balázs. Aki válaszol. 7. Kepes András: Könyv-jelző (Park) Tudom, sokan szidják ezt a kötetet, még a leginkább érintettek, szereplői közül is. Én mégis ajánlanám, meg is mondom, na ja, miért. Egyrészt nyújt húsz, nem a legrosszabbak közül való novellát, másrészt olyan információkat ezek szerzőiről, melyek nem csak az amúgy a könyvvel megcélzott "nagyközönség" számára lehetnek érdekesek. Aztán ott vannak az interjúk, melyek a sok cikis kérdés mellett azért egy érdeklődő, a partnerekre kíváncsi riportertől érkeznek. Hogy a lista reprezentatív-e, és ha igen, mit reprezentál, az kérdés, és akik kimaradtak, nyilván másként válaszolnának rá, mint akik jelen vannak, de az azért tagadhatatlan, hogy a könyv jó ajándék lehet a kortárs irodalommal még csak ismerkedő vagy azt csak távolról figyelő barátainknak, anyáinknak, vagy nem is tudom. 8. Menyhért Anna: Egy olvasó alibije (Kijárat) Röviden: kritikákat és tanulmányokat összegyűjtő kötet ez - a szerzőnőtől mindjárt a második (nem úgy ahogy valamelyik múltkori Irodalmi Újság felkonferálta, hogy az első, nem is értem) -, mégsem távolságtartóan tudományos szövegeket gyűjt egybe, hanem akkor már beszélgetni kívánó, beszélgetésre hívó és a megírás örömét is közvetíteni tudókat. A három-négy flekkes rövidkritikák ötletessége és koncentráltsága legalább annyira vonzó, mint a hol történeti, hol elméleti igényű tanulmányok összeszedettsége és érvvezetése, hogy aztán ez is, az is az olvasás, azaz a irodalmi szövegekkel való találkozás élményeiről adjon számot. Kedves könyv, számomra legalábbis a legkedvesebb. 9. Keresztury Tibor: A vaddisznó rokona (Palatinus) Milyen az, amikor a jó nevű kritikus és szerkesztő újságíróskodik, amikor a szűken vett, vagy szűkké lett szakmája mellett populárisabb és feltétlenül népszerűbb területre lép? Keresztury persze profi, tudja mit csinál. És tudja, mit hogyan érdemes csinálni. Hogy hogyan érdemes például publicisztikát írni, ha egyáltalán. Kell hozzá, ugye, egy eltéveszthetetlenül saját hang és egy sajátos, ám mozgékony nézőpont. És figyelem, hisz ezek a szövegek javarészt helyzetjelentések, visszakereshető helyszínekről, adott időpontokból. Debrecenből, az ezredforduló környékén. És efféle attitűdről árulkodnak a TV-kritkák, az interjúk, a laudációk is. Igazi szabadidős könyv ez, zsebre való, ha úgy tetszik. 10. Almási Miklós: Korszellemv@dászat (Helikon) És végül egy távolról sem irodalmi munka. Az önmagát filozófusból pénzügyi elemzővé, majd szociológussá átképző esztéta új könyvének legérdekesebb részein a mai huszonéves topmenedzsrek világát elemzi, azokét a fiatal milliomosokét, akiket ő csak a "globális generáció"-nak nevez. Ezek a rendkívül felkészült és egész nap és egész héten dolgozni tudó korombeliek Almási szerint attól ennyire sikeresek, hogy egyrészt sokkal mobilabbak és rugalmasabbak az előttük járóknál (és persze lemaradó kortársaiknál), másrészt a céljaik is mások: nem (csak) a pénzért hajtanak. A szakmai siker és elismertség sokkal komolyabb hajtóerő. Gondolj bele: pénze mindenkinek lehet, de nagy cégek csúcsvezetője csak kevesekből lesz. Pörögni kell. Az pedig, hogy mindennek ára van, mert ugye 14 óra munka, utazás hetente nyolcszor, felületes magánélet, otthontalan lakás, továbbképzésekkel telő szabadidő, minden, némi megnyugvást is adhat nekünk, szomorú bölcsészeknek: de jó, hogy nem vagyunk sikeresek. |
