 |
A regény bemutatója. "A sóvárgás könyve a világirodalom egyik gyöngyszeme. Tobzódik a metaforákban, a titkos utalásokban, és még ma is szinte felülmúlhatatlan elfojtott szenvedélyével, reménykedő sóvárgásával, az élet és a szerelem szomorú fájdalmával.
Remekmű, amely az olvasót a sejtés örömével ajándékozza meg, ahelyett, hogy a mindent elmondás utópiájával vezetné félre." Augustina Bessa-Luís portugál írónő
A kötetről a fordítóval, Ladányi-Turóczy Csillával Louis O. Vasvari beszélget.
Időpont: 2005. július 8-án, pénteken, 17:30 órakor
Helyszín: Budapest, VIII., Múzeum krt. 4/c - A Portugál Tanszék mellett Camőes Intézet)
Kapcsolódó:
Ladányi-Turóczy Csilla: Sóvárgás könyve és Üvöltő szelek - párhuzamos szerkezeti elemzés
Ritka példája az intertextualitásnak az a két, időben és térben egymástól messzire eső mű, melynek összehasonlítására vállalkozom: A sóvárgás könyve (vagy Menina e Moça: Hajadon leány) a 16. századi Portugáliában született, míg az Üvöltő szelek (Wuthering Heights) a 19. századi Angliában. Arról szó sem lehet, hogy Emily Brontë-nak, a papleánynak bármilyen ismerete lett volna a 16. század szefárd irodalmáról, nem is szándékom ilyesmit állítani - valami furcsa párhuzam mégiscsak feszül a két mű között, márpedig nem csupán a keretes szerkezet rendkívüli bonyolultsága, a mindent tudó író teljes önelfojtása szintjén, hanem a női-férfi elbeszélő felcserélésében is, amely végső soron kompenzálódik, mégis nagy jelentőséggel bír mind a két mű esetében.
Emily Brontë (1818-1848) regénye nem szorul bemutatásra, a világirodalom azon kevés, nők által írt művei közé tartozik, melyet értékei klasszikussá tettek a mindenkori olvasó szemében. Az 1847-ben, az írónő halála előtt egy évvel megjelent elbeszélés alapvetően eltér a másik két Brontë-nővér írásaitól, elementáris erővel, félelmetes rafinériával és ártatlansággal, ráadásul állandó manipulációs szándékkal vall a szerelemről, az emberi gonoszságról, aljasságról és nagylelkűségről. Ki tudja, honnan ennek a magányos, beteges, magának való nőnek a végtelen tudása, az emberi dolgokkal kapcsolatos bölcsessége? Ő maga semmit nem árul el önmagáról, még költészetének nagy része is szerepjáték, ahogyan azt gyerekkorától fogva nővérei és fivére társaságában megszokta. tovább
|
