A boszorkányvár III. rész (magyar népmese)

Megkilincselte szépen a kaput. - Ki vagy? Mit akarsz? - kérdezte belül valaki. - Én ennek s ennek a szegény embernek a kisebbik fia vagyok, s azért jöttem, hogy kiváltsam a királykisasszonyt - feleli János. - Hát gyere csak holnap jókor reggel, akkor szerencsét próbálhatsz - mondja belül valaki. Erre eljött János a kaputól, leült a fűbe, elővette a tarisznyáját, falatozott, s aztán lefeküdt a vár oldalába. Jókor reggel, még virradatkor ott volt ismét a kapuban. Erre kijött a boszorkány, elhintett neki is a fűbe egy véka lencsét, s megmondta, hogy egy óra alatt szedje fel, mert másként nem kapja meg a királykisasszonyt. Elmegy a boszorkány, s ott marad János nagy szomorúan. Már most mitévő legyen? Hogy szedje fel azt a sok lencsét? Hát amint ott szomorkodnék, halljatok csak csodát! - úgy jöttek a hangyák, mintha a szemüket kivették volna, egy óra sem telt belé, mind egy szemig felszedték a lencsét, aztán elmentek. Volt is öröme Jánosnak, alig bírt magával! Amikor aztán a boszorkány egy óra múlva visszajött, csak elcsodálkozott, de hiába, a lencse ott volt az utolsó szemig a zsákban. Ekkor a boszorkány elvitte Jánost a folyóvízhez, beleszórta a sok aranykulcsot a vízbe, s megmondta neki, hogy ha egy óra alatt a kulcsokat mind elő nem teremti, akkor hiába jött a leányért. Nagyon megbúsulta magát János. Bucsálódott, hogy most már mit csináljon. Hát amint szaporán jön-megy a parton, halljatok csak ide! - jönnek nagy hápogva a récék, s lebuknak a vízbe. Egy szempillantás alatt mind kihozták a kulcsokat, odaadták Jánosnak, s azzal úgy oda lettek, mintha a föld nyelte volna el őket. A boszorkány egy jó fertályóra múlva érkezett meg. János nem szólt semmit, csak odaadta neki a kulcsokat. Erre így szólt a boszorkány: - No, János, immár két dolgot megcsináltál, még csak egy van hátra. Ha az is sikerül, akkor ott van, vigyed a királykisasszonyt, de ha meg nem tudod csinálni, vége az életednek! Erre bevezette Jánost a boszorkányvárba, s éppen abba a szobába vitte, amelyikből a bátyját úgy kihajította. Megmutatta neki is a három betakart arcképet, s meghagyta, hogy egy óra alatt válassza ki a királykisasszony arcképét, mert ha nem, jaj neki. No, hát félt eddig János, ahogy félt, de most már igazán megszeppent. Mondaná, hogy a középső, de hátha a boszorkány elcserélte? Aztán melyik felől tette? Jobbról-e? Balról-e? Hej, most bizonyosan itt hagyja a fogát! De amint így tépelődik, berepülnek a méhek az ablakon, odarepülnek a középső képre, s nem is mozdulnak arról egy darabig. Megismerte János, hogy ezek az ő méhei, akiknek lépes mézet adott. Gondolta magában, hogy ezek bizonyosan segíteni akarnak rajta, s azért szállottak arra a képre, mert az a királykisasszony arcképe. Úgy is volt. A méhek elrepültek, jött a boszorkány, s kérdezte Jánostól, hogy melyik a királykisasszony arcképe. - Hát a középső - felelte János. - No, eltaláltad - mondta a boszorkány, s meg is mutatta Jánosnak a királykisasszony arcképét. - Ördögöd van neked, te János, hogy mindent így meg tudtál csinálni. Hány királyúrfi, herceg, báró, gróf és mindenféle ember próbált már a királykisasszonyért szerencsét, de azt még egy sem tette meg, amit te. De ha már így van, én sem akarlak megcsalni. Ott van a királykisasszony, vigyed, amerre neked tetszik. Bezzeg volt öröme Jánosnak, majd kiugrott a bőréből. Örömében olyan zsukát járt, hogy még a boszorkány sem állotta meg kacagás nélkül, pedig annak nem is áll jól a kacagás. Elvezette Jánost annak a szobának az ajtajához, amelyikben a királykisasszonyt tartotta bezárva. Kinyitotta az ajtót, s megmondta a leánynak, hogy János minden próbát kiállott érte. Most már elereszti, mehet haza. A királykisasszony azt sem tudta, mit csináljon örömében. Úgy ugrált, táncolt mint egy bárány, madarat lehetett volna fogatni vele. Aztán elindultak, mendegéltek, s útközben sokat beszélgettek. Hát addig mendegéltek, addig beszélgettek, hogy egészen megszerették egymást. Nem is csoda! Szép volt a királykisasszony, de ügyes szál legény volt János is. Egyszer csak azt mondja a királykisasszony: - No, János, te szabadítottál meg a rabságból, ezért nem is leszek senki másnak a felesége. Én a tied, te az enyém, ásó, kapa s a nagyharang válasszon el egymástól. Mikor hazaérkeztek, az öreg király is erősen megörvendett. Mindjárt vendégséget hirdetett. Meglett a nagy esketés, utána nagy dínomdánom. Ott volt Jánosnak az apja is. A király Jánosnak adta fele királyságát, holta után pedig az egészet. János pedig a feleségével ma is él, ha meg nem halt. azsag - seprű fertályóra - negyedóra zsuka - román tánc