 |
Nemrég zárult Szentendrén a József Attila Kör (JAK) írószervezet hagyományos évi fordítótábora, melyet idén Sz. Molnár Szilvia és a csíki származású Dánél Móna szervezett. Utóbbit - ki jövőre főszervezője lesz a tábornak - többrétű tapasztalatairól kérdeztünk.
- Idegen anyanyelvű fordítók a táborban többek közt erdélyi meghívottakkal is megismerkedhettek. Földrajzilag választanak ki magyar szerzőt?
- A magyar kultúra az nem földrajzi határokon belül vagy kívül van - és ezt ma már a szakma is így gondolja. Ha magyar fordítóelmélettel foglalkozó előadót akarunk hívni a táborba, akkor egyaránt hívhatunk Budapestről és New York-ból is - ahogyan most tettük Sz. Molnár Szilvia idei főszervezővel -, ha meg írót, akkor Szabadkától Marosvásárhelyig, Pozsonyon keresztül, Budapesten át, bárhonnan megtehettük.
Amiért viszont mégis releváns lehet a "határontúliság", az a más történelmi, kulturális kontextus: éppen a nyelv-világuk különbözősége miatt fontos, és hát ez az irodalom, különbözés, hogy Lovas Ildikó Kilátás az Adriára regénye más világot mutat meg, más nyelven, és a Sinistra körzet is teljesen mást, máshogyan magyarul. Bodor Ádám jövőre lesz a meghívottunk remélhetőleg.
- Tucatnyi, különféle anyanyelvet beszélő fordító volt jelen idén itt. Mit bizonyít ez: könnyen fordítható a magyar irodalmi nyelv?
- Az biztos, hogy nem úgy kellene felfogni a úgynevezett "kis népek" kultúráját, hogy milyen egzotikumokat tud felmutatni - mintha a multikulturalizmus csak egzotikumokból állhatna. Hanem így: ahogy egy magyar író megélt, megértett és megteremtett egy világot, abból a más nyelvű olvasó is nemcsak a magyar kultúráról tudhat meg valamit, hanem a sajátjáról is. Piia, az észt fordító lány például fél napig agyalt, hogy a Németh Gábor regénybeli "Ragyogásom" megszólítást hogyan tegye át észt nyelvre. Ugyanis az észtben nincsenek ilyen változatos megszólítások, mint a magyarban, hogy "bogaram", "szívecském" és árnyalataik, hanem legfennebb csak a személynevet becézik.
- Mit tanulnak az ilyen vívódásokból a magyar szakvezetők?
- Ezekben a nyelvi helyzetekben nem csak a másik nyelvet tanuljuk, hanem az anyanyelvünkről is sok minden kiderül. Ilyen volt például a mostani táborban a francia fordítólány, Sophie Aude esete a pihegő mohával. Ahogyan próbáltam a pihegő szót megmagyarázni, akkor jöttem rá: a pihenésből ered. Tehát az, ami az érintéskor moha, az a lélegzésben a pihegő, és a kettő együtt hangzásban a "pihegő moha". Tanulságok? Nyitottnak kell lenni, a fordítás művelete éppen ennek a felmutatása. Folyamatos döntések és kompromisszumok sorozata, melyben engedni kell egyik vagy másik nyelv sajátosságainak, nem pedig kisajátítani bármelyiket is. József Attila Téli éjszaka című versének fordítása során a műhelytevékenységen Patricia del Zotto olasz fordítónk jelezte, "A nyár/ ellobbant már" sorokra nincs megfeleltethető olasz szókapcsolat, amely egyszerre jelölné az elillanást és a tűz metaforikáját is megtartaná egyszerre. Ilyen szemmel olvastam végig a verset, mely következetesen tartja ezt a kettősséget. Ebből nem az következik, hogy a vers olaszra fordíthatatlan, hanem éppen az: érzékelni kell a kettőséget, és megtalálni a megfelelő konstrukciót - ami iszonyú munka. És ezt csak csodálni tudom.
- Egyszerre doktorál a budapesti és a kolozsvári bölcsészkarokon, a nyugati magyar irodalom neoavantgárd irányt kutatja. Hogy kapcsolódik rá ez a fordításelméletre?
- Eleve érdekelnek az olyan figurák, akik a nyelvek egymásrahatásával foglalkoznak - legyen az irodalmi szöveg vagy fordítás. Az '56 után más kulturális térbe került, de továbbra is magyar nyelven is alkotó Kemenes Géfin László, Bakucz József, András Sándor, Vitéz György - csak hogy a washingtoni Arkánum folyóiratosokat említsem -, egy kicsit olyanok mintha fordítók lennének (egyébként azok is), eleve két vagy több nyelv szemüvegén keresztül tudnak nézni, és éppen ezért másképpen hangzanak az ő alkotásaik. Ezért olyan ironikus a nyelvhasználatuk - mert az iróniához is két szólam kell. Az érdekel, ez a magyar nyelv, amelyet teremtettek a műalkotásaikkal hogyan más, mint az akkori, '60-as'70-es évekbéli, Magyarország határain belüli magyar nyelv.
|
