|
Legkevésbé könyvheti könyvem
* Mégse Légyott (Kékszakállú és Cso-Cso-Szán elmaradt randevúja)
A programot szervezte, rendezte, a kiadványt szerkesztette: Vass Tibor.
Készült 200 számozott példányban.
Kiadja a Miskolci Operafesztivál Kulturális Szolgáltató Kht.
(A kötetben szereplő irodalmi értékű üzenetekből Vass Tibor szerkesztésében újraválogatást közöl az Új Holnap következő száma.)
*
A kötetben szereplő írók névsora:
ACSAI Roland, BALOGH István, Balogh Robert, Bárdos Deák Ágnes, Benedek Szabolcs, BUJDOS Attila, CSETNEKI József, CSÖRNÖK Mariann, DOBOS Klára, DOMBROVSZKY Ádám, ESZE Dóra, Faludi Ádám, FAZAKAS Csaba, FEKETE Hunor, Fekete J. József, FELUGOSSY László, FILIP Gabriella, GALÁNTAI György, GYUKICS Gábor, HARKAI VASS Éva, HEGEDŰS Mária, HENN László András, Jász Attila, JÓNÁS Péter, KORNYA István, KOVÁTS Borbála, KŐRÖSI Zoltán, KUN Marcella, Lengyel Tamás, Martin Iringó, MÉHES László, MIKITA Gábor, MOKÁNY Johanna, MOLNÁR Attila Benedek, NYÍRFALVI Károly, Pacskovszky Zsolt, PALÁDI Zsolt, Petőcz András, PUSKÁS Balázs, Simándi Ágnes, SINKÓ István, T. SIPOS László, SZAKOLCZAY Lajos, SZÁNTAI János, SZÉKELYHIDI Zsolt, SZÉNÁSI Miklós, SZOMBATHY Bálint, TATÁR Sándor, TURCZI István, URBÁN Tibor, ÜVEGES Tamás, Zalán Tibor, ZSUBORI Ervin.
A képzelet játékai
A nincsek könyve a Mégse LÉGYOTT. A kimagyarázásé.
A valósághoz közelíti a képzeletet Vass Tibor, nem hagyva átjárást a librettók világa között: a Bartókét Puccini műveivel házasító miskolci operafesztivál révén sem hozza össze a Kékszakállút Cso-Cso-Szánnal. Nem kerít - ez az ötlete: nem háborgatja az operairodalmat, nem ereszti egymásnak a történeteket - vívjon tusát üdvéért mindenki saját magával a saját fikciójában. A távolmaradás okáról a felek nevében született mentegetődző elektronikus üzenetek tájékoztatnak, ezekből áll össze a Mégse LÉGYOTT-kötet.
Kisvárosi énünk - bár berzenkedünk ellene - érteni véli ezt a visszafogottságot: újabb lecke, hogy a létünk nem csak a tudatunkat, de a tudattalanunkat is meghatározza. Hiába ez az álmodozások kora, amikor Miskolc az operaváros jelmezét próbálgatja, amikor a gyár - miként az iparvárosi múlt - az öreg Avas zöld lankáinak és a belvárosi polgárházaknak a takarásába kerül, amikor megfelelő a perc, hogy szárnyaljon a képzelet: a "miért is ne" nagyvonalúsága helyett ránk maradnak a "hogyan és miért ne" szűkre szabott távlatai.
Az ötlet mögül felsejlik a szerkesztő kaján mosolya: lássuk, hogyan jövünk ki ebből a viszonylag földszintes helyzetből.
Jól. De nem egyformán jól - és ez arra is ráirányítja a figyelmet, hogy a Mégse LÉGYOTT-kötet legnagyobb értéke az ötlet és a megvalósítás. Vass Tibor úgy gondolja: az ötvennyolc - szöveges és képes - alkotás szerkeszthető, vagyis az általa választott elvek alapján rendszerezhető. Az így rajzolt ív Jász Attila e-mail-jétől (Kezdetben, kezdetünkben) Hegedűs Mária üzenetének végéig (Stop) tart. A szerkesztő építette történetben Cso-Cso-Szán kárvallottként - önkezétől, vagy más kezétől - a halálba tart, Kékszakállú pedig bele-beleszól Cso-Cso-Szán képzelt vagy valós haláltörténeteibe.
E felfogás mellé állítható az a nézet: a könyv végül is ötvenhárom ismert, kevésbé ismert, vagy általában ismeretlen alkotó adott témára készült önálló műve. Olvasmányként tehát legalább annyira érdekes, hogy mit hoztak ki belőle: mennyire ragaszkodtak a számukra kijelölt térhez, ezt próbálják-e kitölteni, vagy átlépik-e ennek határait.
A szerkesztői szándékon leginkább fogást találó üzenetet Balogh Robert küldte: alapvetése, hogy ha valami nincs, az attól még lehetett. Volt is: Cso-Cso-Szán tehát találkozott már Kékszakállúval - a nő a gyereklányként átélt szexuális élmény hatására még ma is beleborzad az öregember csókjának láb ízébe. Nyoma sincs a mentegetőzésnek: Cso-Cso-Szán vad és elutasító, nem hisz a sorsszerűségben, nem kívánja az újabb beteljesülést.
Új karaktert alkot Puskás Balázs is, nála szexuális másságára ébred rá álmában (!) Kékszakállú.
Az üzenők többsége viszont nem szembeszegülő: elfogadva a felkérés és a librettók szerinti alaphelyzetet keres kézenfekvő magyarázatot és cizellál. Filip Gabriella által Kékszakállú a Pillangókisasszony tragikus halála miatt mondja le a találkozót, a Pillangókisasszonyt pedig nem érdekli lakottan a Kékszakállú vára.
A szövegek általában nem régieskedők, s bár ragaszkodnak az operai környezethez, de új, a maihoz közelebb álló, kevésbé időtlen, sokkal konkrétabb idősíkot rögzítenek. Bármikor elhangozhatnának, de Puccini korában (és Bartókéban is) kevésbé értenék az ilyesmit. Az olyan utalást például, amelynek köszönhetően a Pillangókisasszony nevét rendre Csocsóként olvashatjuk viszont: a közös tapasztalat részeként ismerős a játék, amit tekerni kell, lesni, mikor szalad lukra a labda. A lehetőség kéjes szabadsága ezt egy nővel kapcsolatban emlegetni - a szóvégi ó-nál szinte szűkre húzódik, csókra csücsörít az ajak. Kétértelmű a kamasznyerítés.
A leggyakoribb a tartalmi megközelítés. Sokkal kevesebb az azt vizsgáló mű, hogy szükségszerűen befolyásolnia kell-e a választott médiumnak akár a formát, akár a tartalmat. Vagyis létezik-e e-mail-művészet (vagy csak alkotások léteznek, amelyeket sajátos okból e-mail-ben továbbítottak), kell-e hogy legyen, kialakítható-e ennek a formanyelve, s a Mégse LÉGYOTT-kötet ennek az esztétizáló megközelítésnek lehetne az egyik terepe.
Részben ilyen a Zsubori Ervin írása, amelyben egy felületen jelenik meg több üzenet. Ilyen határokat kutat Faludi Ádám is, aki az archaizáló, rímekbe szedett szöveggel képet is továbbít. De ez kevés ahhoz, hogy általánosítsunk belőle: az e-mail mint forma alkalmazása egyszeri geg, ami már másodszorra is untat majd, vagy ez az alapja az újabb, kiaknázásra váró lehetőségeinknek. Vass Tibor - úgy is mint küldeményművész - erre az utóbbira talán igennel válaszolna (a Mégse LÉGYOTT-kötetet is hajlamos olyan különös e-mail-regényként értelmezni, amelyben számtalan ember beszél ugyanazokról a szereplőkről, vagy ugyanazoknak a szereplőknek a nevében), nekem viszont fogalmam sincs róla, és nem is hiszem, hogy teoretikus válaszok adhatók a könyv alapján.
Inkább újabb kérdések fogalmazhatók meg kétségként: gyengíti-e mondjuk Zalán Tibor, Bárdos Deák Ágnes, vagy Esze Dóra szövegének irodalmi értékét, hogy elektronikus üzenethez rendelték hozzá, ásataggá teszi-e a szöveget a korszerű médium, vagy ezek nagyon is rendjén lévő alkotások, amelyek legfeljebb a megjelenési formájuk miatt furcsák? Egyáltalán: nem attól különösek-e, hogy kinyomtatták és kötetbe rendezték ezeket?
Az új minőségtől.
|
