A bulvár téli természetrajza

   A bulvár a maga természetének megfelelően átcsusszan egy új terepre: a fagyott, kihűlt hajléktalanok sablonjába. A hagyomány szerint ezt az oldalt bulvárnők írják. Egy bulvárnő lelke nagy, szókincse kevésbé, mint szükséges a tárgyszerű, hiteles leirathoz, persze éppen megfelelő, hogy az olvasó beleborzadjon a szörnyűségbe, és megnyugodva körülnézzen a lakásban, és azt mondja, Istenem, de jó is nekem.

   A fagyott hajléktalan témája lerágott csont. Szükséges kiegészíteni olyan hitelesnek tűnő részlettel, amelyek a legritkább esetben érintkeznek a valósággal. A hajléktalanok világa maga a sötét középkor, vérbosszú és letargia, kilátástalanság és a "nem veszíthetek semmit" jelszava. Mosdatlanság, bőrbetegségek, kannás bor, és persze beidézve a Fedél nélkül c. hajléktalan újság a maga szociografikus szövegei, dilettáns, magasirató költeményei. Egy fagyott hajléktalanról mindent leírható. Semmi nem számít, csak megfelelően borzasztó legyen, riasztó. És persze olvasmány. Nincs ki számonkérje a mellébeszélést, a durva hamisítást. Egy hajléktalannak, főleg, ha már meg is fagyott, nincs jogképviselete.

   Az évszakból és az igényekből az következik, most majd olvassuk, halljuk a hajnalban, reggel megtalált, kihűlt, csonttá fagyott emberekről szóló híreket. Aki igazán, teljes izomból kíván megindítani bennünket, kivert öregasszonyról ír. Kivert öregasszony, rongyokban, lilára fagyott kézzel és szájjal. És akinek odaadja az uzsonnáját. Az ennél is jobbak, akikben még nem halt el teljesen az irodalmi véna (megjegyzendő, a bulvárlányok egy része rejtőző író-, és költőnő), az öregasszony szemszögéből fogalmazzák meg a hideget, a jólöltözöttek látványát, a magány érzetét. Ez arra jó, hogy mindenkinek eszébe jut a saját édesanyja, és még jobban iparkodjon eztán, dupla annyit dolgozzon, nehogy hasonló sorsra jusson, segíthessen, ha segítenie kell. A bulvár, mint ösztönző elem. Dolgozz, mert ez a sors vár rád. Húzd az igát, mert anyád (is) utcára kerül.

   A legjobbak, akik felismerték, bizonyos sémák nem srófolhatók tovább, nincs már menet, hogy húzzanak rajta, áttérnek a vacogó, éhező hajléktalan gyerekekre. A szipuzó, üzleti lopásból, apróbb tolvajlásból és kéregetésből élőkre. Mert ők is vannak. Ez máig szűz terep. Feldolgozása, megkotrása várható 2004. hideg januárjára.

   Gazdag ország vagyunk.    A gazdag ország elitje szemrebbenés nélkül viseli egy közepes város lakosságát kitevő hajléktalan (40 000 fő) nyomorát. Pontosan úgy, ahogy szó nélkül évtizeden át szemrebbenés nélkül lehülyézte a lakásmaffia által kisemmizett tehetetlen öregembereket, akik most ugyancsak a hajléktalanok tömegét szaporítják. Lehet, a következő könnyfacsaró bulvárcikk éppen egy ilyen, lakásából ügyvédi segítséggel kivert öregemberről íródik majd. Egy gazdag ország, amelynek elfogadott morálját a kommunista álomvilág képviselői birtokolják, (szemükben - mint az köztudott - legfőbb érték az ember), akik ugyanazt a bulvárt olvassák, ugyanúgy meghatódnak saját sikerességüktől, mint a lakótelepi éhenkórászok, mint az egyetlen szobában fagyoskodók, és ugyanúgy törlik a szemsarokból a meghatottság könnycseppjét.    Hogy aztán a soros derűtől ragyogó sajtótájon bejelentsék, rendületlenül folytatódik a jóléti rendszerváltás. Ami nem csak érzéketlenségnek, de komoly pofátlanságnak is tűnik.