Rubin Szilárd
neve sokak számára ismeretlenül cseng, pedig az 1927-es születésű költő-író nemrég újra kiadott két legfontosabb regénye, az 1963-as Csirkejáték és az 1985-ben napvilágot látott Római egyes sok kritikus és olvasó - kritikus olvasó - szerint joggal követelhet helyet magának a kortárs remekművek között.
A félig elfeledett szerző Csirkejátékának jelentőségéről Keresztesi József így ír: "Rubin Szilárd műve nem kapott helyet a magyar próza kánonjaiban. Ahogy mondani szokás, annál rosszabb a kánonoknak". A regény kapcsán Esterházy Péter úgy fogalmazott: "elsőre szinte elképzelhetetlennek tűnt ez a könyv ott, abban a zord évben; olyan lehetett, akár egy meteor vagy egy marslakó".
Rubin Szilárdnak a Magvetőnél megjelent könyvei úgy merülnek fel az évtizedek homályából, mint egy elfeledett kortárs kivételes, és érthetetlen módon perifériára szorult művei. Az Újhold költőjeként indult Rubin prózáját egy alkalommal Pilinszky - aki egyébként személyes jóbarátja volt az írónak - Ottliké és Németh Lászlóé mellett a hozzá legközelebb állónak vallotta. Rubin a két említett regényében a szenvedélyes és kilátástalan szerelem páros magányát rendkívül szuggesztív erővel tárja az olvasó elé, ám ennek a ritkaságszámba menő prózának az újrafelfedezéséhez úgy tűnik, a Csirkejáték 2009-es német sikerére is szükség volt.
A Magvető Kiadó most újra kiadta a hamarosan Németországban is megjelenő, Római egyes című kisregényét, amelyről a József Attila Kör (JAK) Trafóban megrendezett, ImPulzus című kritikai sorozatának keretében négy fiatal kritikus beszélgetett. Dunajcsik Mátyás, Horváth Györgyi, Szegő János és Turi Tímea arra keresték a választ, hogy "a magyar irodalom félmúltjának titkos favoritja" vajon miért is szorulhatott ki a kánonból, hogyan történhetett, hogy méltatlanul elfeledtük.
A beszélgetés résztvevőinek többsége bevallottan nem sokat hallott korábban Rubinról: Horváth Györgyi egyenesen álnévnek hitte a Rubin és a Szilárd rendkívül beszédes kapcsolatát. Dunajcsik Mátyás bevallása szerint "beleszerelmesedett" a szerzőbe, míg Turi Tímea elsősorban Truffaut-rajongása révén talált utat Rubinhoz.
Szegő János úgy fogalmazott: Rubin Szilárddal való találkozása olyan, mintha egy eddig nem ismert rokonát találta volna meg. A kritikusok szerint valamiféle anakronisztikus, időtlen nosztalgia lengi körül a Római egyest, amely Horváth Györgyi szerint többek közt a felidéző, a lineáris időt apró darabokra szabdaló elbeszélésmódja miatt különleges. Emellett nem hagyható figyelmen kívül a szerző "ökonomikus papírhasználata", hiszen egy könnyednek nemigen nevezhető történetet öntött "egy hosszabb vonatút alatt elfogyasztható, energiahatékony, kompakt" formába - tette hozzá Dunajcsik Mátyás.
A regényt az erőteljes motivikusság, a fény-árnyékkal és a vízzel való játék teszi megfoghatatlanságában is egységessé. A beszélgetésen a magyar szerzők közül leginkább Ottlikkal, Nádassal és Mészöllyel rokonítják Rubint, de felmerül Proust, Kafka és Camus neve is. Rubin regényének egyik legjellemzőbb vonásaként a filmszerűséget említik: Szegő János szerint ezt elsősorban "a csend szóra bírása" teszi. Ha pedig egy szerző ilyen jól tud dolgozni a csenddel, talán nem véletlen, hogy az őt jó ideje övező némaság most megtörni látszik.
