Bruce Springsteen shutterstock.jpg

Born in the USA – 75 éves a Főnök

Szeptember 23-án ünnepli 75. születésnapját Bruce Springsteen, a rock egyik nagy alakja, aki túl a hetvenen is fiatalokat meghazudtoló lendülettel koncertezik, írja dalait.

Bruce Frederick Joseph Springsteen New Jersey államban, ír és olasz szülők gyermekeként látta meg a napvilágot. Fiatal éveit szűkebb hazájában élte le, később Born To Run című száma – a legenda szerint – kis híján New Jersey hivatalos himnusza lett. (Ezt maga az énekes ironikusnak találta, hiszen szerzeménye éppen arról szól, hogy el akarja hagyni az államot.)

Kamaszkorától zenél, gitározik, énekel, olykor szájharmonikázik, nagy hatással volt rá Bob Dylan, akihez szoros barátság fűzi, Chuck Berry, a Beatles, a Rolling Stones, de Van Morrison és Woody Guthrie zenéje is. Első együttesét 1965-ben alapította, ezután több formációban is megfordult, s vezéregyéniség lévén ráragadt a Boss (Főnök) becenév.

Springsteen 1971-től szólóban folytatta. New York kávézóiban és bárjaiban lépett fel, ekkoriban vette szárnyai alá Mike Appel menedzser, aki kijárt neki egy szerződést a Columbia kiadónál. Első lemezére készülve hozta össze az E Street Bandet. Az 1973-ban megjelent Greetings from Asbury Park, N.J. című lemez a szakma egyöntetű elismerésével találkozott (a Billboard magazin a maximális, 5 pontot adta kritikájában), de alig 25 ezer példány kelt el belőle, a slágernek szánt Blinded by the Light akkor még a kislemezlistára sem jutott fel. (Néhány évvel később a Manfred Mann's Earth Band előadásában lett világsláger.) Springsteen még abban az évben kijött a The Wild, the Innocent And the E Street Shuffle című koronggal is – a kritikusoknak ez is tetszett, a közönségnek akkor még ez sem.

Karrierjének új lökést az adott, amikor a Rolling Stone magazin újságírója, Jon Landau lett a producere. 1974-ben ott volt az E Street Band koncertjén, és lelkes hangú cikket írt róla: „Láttam a rock and roll jövőjét: úgy hívják, hogy Bruce Springsteen.” A zenész ezután vonta be Landaut a nagy áttörésnek szánt Born to Run című lemez munkálataiba. Az 1975-ben a boltokba került album néhány hét alatt a lista harmadik helyéig jutott és a legnagyobb sztárok közé repítette. Harmincadik születésnapját már országra szóló turnéval ünnepelte, 86 városban 109 koncertet adott. Abban az évben jelent meg a Darkness on the Edge of Town, egy évvel később a The River című dupla albuma, amely szintén listavezető lett.

Pályafutásának talán legnagyobb sikerét az 1984-ben megjelent Born in the USA hozta. Az album csak Amerikában 17 millió, világszerte 30 millió példányban kelt el és sorozatban hét dal került róla a Top Tenbe, ezzel Michael Jackson Thrillerével holtversenyben ma is rekordot tart. Az emberi jogok iránt elkötelezett Springsteen 1988-ban részt vett az Amnesty International által szervezett világturnén, Stinggel, Peter Gabriellel és Tracy Chapmannel együtt Budapesten is fellépett.

Sikerszériája folytatódott a kilencvenes években is, igaz, átmenetileg kísérő együttese nélkül. 1995-ben a The Ghost of Tom Joad című albumával a folkzene felé tett kis kirándulást. 1991-ben másodszor is megnősült (első felesége egy modell volt), az együttesében vokálozó Patti Scialfa énekesnőt vette el, s három gyermeke született, lánya olimpiai ezüstérmes díjlovagló.

Az E Street Band 1999-ben alakult újjá, s Springsteen 2002-ben – egy évtized után – újra rockalbumot adott ki. A 2001. szeptember 11-i események ihlette The Rising, amely a megbékélés hangján szólt az emberhez, világszerte hatalmas sikert aratott. 2006-ban We Shall Overcome: The Seeger Session címmel adott ki lemezt, ez volt első albuma, amelyen nem saját dalait játszotta: az amerikai folkzene klasszikusait dolgozta fel külön erre az anyagra verbuvált, nem kis létszámú együttessel. Az E Street Banddel közös munka gyümölcse a 2007-es Magic és a 2009-es Working on a Dream és a High Hopes. 2017-től három alkalommal a Broadway egyik színházában lépett fel, a dalok mellett történeteket is mesélt életéből, jutalma Tony-díj volt. Legutóbbi lemeze 2022-ben Only the Strong Survive címmel jelent meg és a második helyig jutott, ezzel ő lett az első, akinek hat egymást követő évtizedben szerepelt lemeze a lista első öt helyének valamelyikén; albumaiból eddig 140 millió példány kelt el, dalainak katalógusát 2021-ben félmilliárd dollárért adta el a Sony cégnek.

Springsteen koncertjei is legendásak, a nyolcvanas években már számos kalózfelvétel keringett. Ezt megelégelve adta ki 1986-ban az előző évtizedet felölelő Live 1975-85 című élő albumát, amely listavezetőként debütált, s azóta 13-szoros platinalemez lett. Tavaly 2017 óta először indult világ körüli turnéra az E Street Band társaságában, a koncertkörút – amelynek néhány állomását Springsteen hangproblémái miatt el kellett halasztani – a tervek szerint 2025 júliusában Milánóban ér véget.

Az egyik legsikeresebb amerikai rockzenész művészetében elválaszthatatlan a rock és a politika, dalai gyakran szólnak a kisemberek, a munkások hétköznapjairól, a megélhetés nehézségeiről. Eddig húsz Grammy-díjjal büszkélkedhet, 1994-ben a Philadelphia című film betétdalával Oscar- és Golden Globe-díjat nyert, utóbbiból a másodikat 2009-ben A pankrátor című film zenéjéért kapta. 1999-től a rock and roll halhatatlanja, a dicsőségcsarnokba 2018-ban bekerült kísérő együttese is. 2009-ben megkapta a Kennedy Center díját, 2016-ban a polgári személyeknek adható legmagasabb amerikai kitüntetést, az Elnöki Szabadság Érdemrendet, tavaly pedig a National Medal of Arts elismerést. Huszonegy albuma közül hat szerepel a Rolling Stone magazin minden idők legjobb ötszáz lemezét összegző listáján, a magazinnál minden idők száz legnagyobb előadója közül a 23. helyet érdemelte ki.

Ez is érdekelheti

F. Scott Fitzgerald nem tudta elviselni, hogy aprópénzre váltotta a tehetségét

Százharminc éve, 1896. szeptember 24-én született Francis Scott Key Fitzgerald amerikai író, az „elveszett nemzedék” legnagyobb alakja, A nagy Gatsby, Az Édentől messze, a Szépek és átkozottak, Az éj szelíd trónján és Az utolsó cézár című regények szerzője.

John Coltrane cipőfűzőn és szaxofonon is remekül játszott

„Egy cipőfűzőn is lehet játszani, ha az ember őszinte” – mondta a 100 éve, 1926. szeptember 23-án született John Coltrane amerikai dzsessz-szaxofonos, aki újradefiniálta a modern jazzt. Ha cipőfűzőn is lehet játszani, akkor a pertli arra is jó, hogy idővonalként használjuk, amikor visszapillantunk a kortárs jazz egyik zsenijére.

A „nagybőgő Paganinije” nem hagyta, hogy műfaji keretek közé szorítsák

Húsz éve, 2006. szeptember 23-án hunyt el Pege Aladár, az első Kossuth-díjas magyar jazz-zenész, zeneszerző. A „nagybőgő Paganinijeként” is emlegetett virtuóz muzsikus a koncertjein a világon elsőként játszott egyszerre darabokat a komolyzene és a jazz műfajából.

Az operatőr, akit Jancsó Miklós szemének neveztek – Kende János 85

Szeptember 22-én ünnepli nyolcvanötödik születésnapját Kende János Kossuth- és Balázs Béla-díjas díjas operatőr, a nemzet művésze, akinek olyan emlékezetes filmek fűződnek a nevéhez, mint a Csend és kiáltás, az Égi bárány, a Szerelmem, Elektra, a Magyar rapszódia, az Egy őrült éjszaka, a Petőfiʼ73 és A három testőr Afrikában.