(MTI) - Kisújszálláson született, ahol apja keményen dolgozó, nehéz sorsú kovácsmester volt, műhelye kis házuk udvarán működött. Jellegzetes, a kun ősökre utaló arcvonásait édesanyjától, Varró Margittól örökölte. Az elemi iskolát szülőfalujában végezte, első meghatározó élménye az olvasás megtanulása volt, amelyről ma is úgy gondolja, hogy ez a legnagyobb csoda: "Amikor megismertem a betűket, és elolvastam az első könyvet, más ember lettem! Rögtön tudtam, hogy a fejemben ész van és nem szilvalekvár! És hogy az eszemet mozgatni is lehet, és azt is el tudtam képzelni, ami a könyvben van. Működött a fejemben a képzelet-mozi. Oda tudok utazni, ahol még sohasem jártam, bejárhatom a világot a szobámban ülve."
A háború után nagyot változott élete: egy zenetanár biztatására az akkor induló békéstarhosi zeneiskolába jelentkezett, hegedűművésznek készült. Apja, akitől közben elvették a műhelyt, s építkezéseken kereste kenyerét, nem örült fia választásának, anyja azonban támogatta törekvéseit. Szülei, nagyszülei, s minden felmenői kétkezi munkások voltak, ő volt az első, aki megtörte a hagyományt. Bár nem könnyen, hiszen nyaranta édesapja mellett dolgozott az építkezéseken, téglát hordott, maltert kevert, telente pedig a hegedűn gyakorolt hosszú órákon át.
A költészetet kamaszfejjel fedezte fel, s azonnal el is határozta, hogy nem zenész, hanem bölcsész lesz. Szülei ezzel a választásával sem nagyon tudtak mit kezdeni, némi örömet jelentett számukra, hogy fiukat végül a jogi egyetemre vették fel. Innen nagyon hamar átjelentkezett a bölcsészkarra, ahol 1954-57 között tanult. Az egyetemet azonban nem fejezte be, ekkor már napvilágot láttak első versei a Művelt Nép című hetilapban, s egy ideig írásaiból, irodalmi segédmunkákból élt. Később a Fiatal Művészek Klubjának vezetője lett, majd dolgozott a Művészeti Alapnál, a Munkaügyi Minisztériumban, s a Néphadsereg című lapnál is. Első verseskötete 1962-ben jelent meg Elmondani adj erőt! címmel. Korai költészetében a nagyvárosba került fiatal értelmiségi önmagára és otthonra találásáról számolt be, el nem múló nosztalgiával a vidéki gyermekkor, az eltűnőben lévő ifjúság iránt.
1968-tól 1971-ig a Magyar Televízió munkatársa volt. Ebben az időben a kiváló költő, Kormos István biztatására a gyermekirodalom felé fordult, verseskötetei mellett sorra jelentek meg mese- és ifjúsági regényei. Első meseregénye az Egy szürke kiscsacsi volt, amelyet hamarosan követett a Mirr Murr, a kandúr kalandjairól szóló kötet. Az ebből készített bábfilm-sorozatot, amelyet Foky Ottó rendezett, a hetvenes években láthatta a tévében az akkor felnövekvő nemzedék.
A hetvenes évek közepén jelentek meg nagy sikert aratott ifjúsági regényei, a Keménykalap és krumpliorr, a Nyár a szigeten és a Vakáció a halott utcában, amelyek humorukkal, lebilincselő stílusukkal felhőtlen szórakozást nyújtottak az olvasóknak. Kivételesen jól sikerültek e művek tévéfilmes adaptációi is, így együtt izgulhattak és nevethettek kicsik és nagyok Bagaméri, a zord külsejű, ám érző szívű fagylaltos és a Hörömpő Cirkusz kis "művészei", Kenderice Ákos, Pólika Pál, Gazsi bácsi és a számos gyerekszereplő kalandjain. 1975-ben a hollywoodi X. televíziós fesztiválon a Keménykalap elnyerte a fesztivál nagydíját és Az Év Legjobb Gyermekfilmje címet is.
1978-ban Csukás a Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadóhoz került, ahol 1985-ig főszerkesztőként dolgozott, majd 1989-től 1991-ig az Új Idő című lapnál volt szerkesztőbizottsági tag. Közben részt vett ifjúsági és gyermeklapok szerkesztésében is, 1993-tól a Piros Pont című lap főszerkesztője.
A nyolcvanas évektől jelentek meg a Pom Pom meséinek egyes darabjai, a Süsüről, a félelmetes külsejű, de jó szándékú és barátságos egyfejű sárkányról szóló meseregénye, s A nagy ho-ho-ho-horgászról szóló történetek. Mint korábban, most is a rajz- s bábfilm-változatok tették lehetővé, hogy e kedves mesefigurák eljussanak a szélesebb rétegekhez, s meghódítsák a közönség szívét. Csukás művei azonban nemcsak a tévé műsorán arattak nagy sikert, mesedarabjait (Ágacska, Utazás a szempillám mögött, Csodakaloda, Tükörbohócok) sorra mutatták be a budapesti színházak is.
Mindemellett a versírásnak sem fordított hátat, a mesékkel párhuzamosan verseskötetei is napvilágot láttak. Érett lírájának meghatározó vonása a képeiből, szavaiból áradó életszeretet, a test és a szellem érzéki örömeinek birtokba vétele, a hétköznapi lét rezdüléseire való rácsodálkozás. Találóan példázza világszemléletét egy verssora: "Nincs szebb, mint az élet, és nem is érdemes szebbet kitalálni!"
A közszeretetnek örvendő, rendkívül népszerű író több rangos kitüntetést is magáénak tudhat, így többek között 1977-ben és 1987-ben József Attila-, 1984-ben Andersen-díjat kapott, 1987-ben övé lett az Év Könyve-, 1989-ben és 1995-ben a Déry Tibor-jutalom, 1999-ben pedig Kossuth-díjjal jutalmazták "magas színvonalú költészetéért, közvetlen szavú, ember- és természetszeretetre nevelő műveiért és a kortárs gyermekirodalom megújításáért".
