| Magyar Narancs 42. szám 2002. október 17. 1. Az ír okéz, Kertész Imre pedig felnevet az égre. Az eheti Narancs címlapja ilyen egyszerűnek láttatja a világot. Az eget azért is fontos megemlíteni, mert nem üres. És nem átlátszatlan. Fel lehet látni az angyalok szoknyája alá. Lesz még ünnep Tudjátok. Letekint még a Fennvaló... Csak szeretni kell és igenelni, testvérek. |
2. Hát, akkor húzzunk bele: a Kertész-köszöntő cikk elég hosszú, mélyen lehúzódik egész Platónig, hogy beleömöljön az áradó nietzschei életigenlésbe és a szerelem kegyelmébe. Vári György a Radnóti-Pilinszky-Kertész vonalat követve jut el erre az utópikus végkifejletre. Közben be-becsúszik még Nádas és Esterházy neve is. Nádasé a nyelvi és kifejezésbeli mívesség kapcsán, Esterházy meg csak úgy ott van. Egy negatív meghatározásban. Abban ti. hogy művészetéből legalábbis mindezidáig hiányzott a tragikus modalitás. (A szerző nem elégszik meg ennyivel, azt állítja, hogy a Javított kiadás azért "mérföldkő Esterházy pályáján", mert ezen a résen beömlik oda a tragikum. Vagy becövekel. Ha már egyszer mérföldkő.) Na, ezek lennének Kertész hagyománytörténeti vértestvérei. Mert lássuk csak be, hogy "minden életmű, minden sora kitéphetetlenül benne áll a hagyományban". Hús a húsból, vér a vérből. És ne tekintsük ezt avítt irodalomelméleti közhelynek, mert lám csak, Kulcsár Szabó Ernő irodalomtörténete "egyetlen szóra sem érdemesíti Kertész életművét". Pedig a könyv meghonosította "a rendszerváltás utáni, új tudományos nyelvhasználatot". (Ugye.) Legyen tehát nemzeti önvizsgálat. Hogy bánunk mi itten a prófétáinkkal? Mi lészen így az egyetemes szerelemmel? 3. Mindig elképeszt az az akkurátus beszédmód, amit Keresztesi József tud produkálni. Matula bácsi is csak egyszer mondta. Megmondta, megmondta. És ezt csinálja Keresztesi Naipaul A nagy folyó kanyarulatában című könyvével. Nem ömleng, nem felesleges, nem radikális és nem provokatív. Egyszerűen csak ott van. És mindig olyan érzésem támad, hogy az aktuális írása mögött már van egy elolvashatatlanul hosszú és részletes interpretáció körítve a kellő filológiai macerával. De ha elolvasnád, nem nagyon találnál fölöslegesnek semmit. A Fekete Afrika című írása sem rángatja elő, ha kell, ha nem a mostanság orrvérzésig nyomatott posztkolonializmus terminusát. Pedig nehezen lehet ellenállni a szó komolyságának (igaz, leírni is elég fárasztó). Nem, az írás egyetlen központi metaforában sugallja a regény legfontosabb problémáját. És még a tanulság is az elviselhetőbbek közül való: az irodalom legfontosabb dolga: újrarendezni a világról alkotott képünket. Ha nem tudtad volna. |
4. Az Európa Kiadó Dürrenmattban nyomul. Már megjelent kettő, és 2004-ig további négy kötetben olvasható Dürrenmatt prózája, méghozzá az eredeti művek megjelenési sorrendjében. Azt mondja a Narancs, hogy ez nem elhanyagolandó szempont. Meg azt is, hogy jók a Dürrenmatt-krimik. Hogy Bärlach felügyelője simán lekörözi a jó, öreg Sherlock Holmes-t és Hercule Poirot-t (de a recenzáló sikeresen elkerülte a tárgyragokat). Szóval, itt vannak ezek a szórakoztató és lebilincselő Dürrenmatt-könyvek, tessék őket olvasni, még akkor is, ha "nagyon hiányzik a kötetek végéről egy frappáns utószó". Sose jutna eszembe ilyen kifogás. 5. Ugyan mi köze is lenne az irodalomnak bármihez, ami a földi élet időbeliségéhez kapcsolódik. Hogy pl. felhív téged egy női hang és Marylin Mansonként mutatkozik be, ráadásul belehörög a kagylóba. Ha ismerős lenne, csak onnan lehet, hogy olvastad Legát Tibor írását az eheti Narancsban. |
Ilyen hölgyek csak az irodalomban vannak, és ne is akard őket valósként felfogni, mert nagyon ráfázol, te köcsög, primkó olvasó. Te csak merülj a koponyák költői szimbolikájába, ne törődj az allegóriával. Allegóriák márpedig nincsenek. Most mi van? Jó, gondolj, amit akarsz. 6. Ajaj, Tandorinak kiújult a sérve. Vagy legalábbis érzi, hogy van sérvhelye. Vagy legalábbis (a) narrátora. Az írás egyik címe - a fő - az, hogy Lábon vett filozófia 1. (Ne ijedj meg, én sem értem. Azt viszont rögtön be kellett látnom, hogy ripsz-ropsz lesz 2. is.). Annyira fáj neki a fájdalom helye, hogy ettől beáll egy olyan fulladásállapot (a szövegben), és rögtön arra gondol, hogy "nem ugyanolyan-e ez is, mint az élet? (Sablon.)" Nem lehet jó irodalmat csinálni. "Na, írókám, akkor itt hagyd is abba." És nem, nem hagyja. Megpróbálja elmondani. Ezért szeretjük És kétségbeesetten bízunk abban, hogy "(Folyt. köv.)". Mi mást is tehetnénk? + 1. Sisso érdekes cikkecskével üdvözli az induló litera.hu című online irodalmi folyóiratot, "ahol összefutnak és ahonnan szétfutnak a szálak". A sajtómunkások csodálkoznak, hogy az olvasó nép lágyan rezgetve a mély magánhangzókat, lehazugozza a sajtómunkásokat. Az első - ugyanis - elsőt jelent. Pl. Lenin elvtárs - haláláig - a Párt első ember volt. Gáspár Sándor elvtárs a szakszervezet első embere volt, amíg nem találtak nála elsőbbet, ugyanígy OV a Párt első embere (a helyzet bonyolultabbnak látszik a maszop esetében). (= OZ) |
