Darabos Enikő: Művész-áterek és a nemzet új Gödre (168 óra-szemle)

   1.
   
   Mikor először a borítóra néztem, azt hittem, Bessenyei állvakargatós képét látom. Rögtön utána azt gondoltam, hogy hülye vagyok, hiszen ez a Gálvölgyi, aki állvakargatósan Bessenyeinek álcázza magát.

Csak után vettem észre, hogy ő a tizedik leggazdagabb magyar. A TLM.
   
   2.
   
   Kultúrgödör címmel az Erzsébet téri "politikai merényletről" ír az eheti 168 óra. A probléma lényege, hogy az európai mentalitás alapján "üzleti barbárságnak" minősül a kulturális tárca és az önkormányzat azon döntése, mely szerint a gödör felszíni rendezése után, a mélyben kialakítandó létesítményekkel együtt az egészet, úgy, ahogy van, eladják. A történet ott kezdődik, hogy a "Fidesz-fiúk" nem szerették, hogy az előző kormány épp ott kezdett el Nemzetit építeni, és el akarták tüntetni ezt a "tátongó sebet a városon". A mostani "fővárosi guruk" pedig potyán el akarják adni azt, amivel ez előbbiek eltűntették a gödröt. Vagyis mindenki vétkes, és senki sem tudja, hogy "lényegében egy kulturális központ készült el a gödör helyén", egy "ideális városi agora". Legalábbis projekt-szinten, ha jól értem. Mostanra azonban a kormánykoalíció érzékennyé vált a privatizáció kérdésére. Vacakolnak. Közben meg oda a projekt. És az SZDSZ kultúrpolitikai hitele. Tessék, guruknak agora.

   
   3.
   
   Az, hogy miért nem jellemző a nőnemű zeneszerző kategóriája, legalább annyira tartozik a lét és a megismerés nagy kérdései közé, mint az, hogy miért nincsenek tudós sztárok. Nos, a 168 óra szerint ennek vége - a Mindentudás Egyeteme ugyanis ezt a kérdést próbálja meg felfüggeszteni. "A szándék, az okos jövőbe nézés mindenképpen példaértékű." Tudod: ha értelmesen nézel a világra, a világ is stb. Szoríts vissza mindenfajta episztemológiai szkepszist, hagyd, hogy győzzenek a statisztikák: "az előadások internetes oldalait már az első két napon (!) több tízezren keresték föl, közel százezernyi oldalt töltöttek le". Nem lehet, hogy valaki statisztikailag manipulál? Sumák hackerek megbuherálják a rendszert, és cájszra úgy tűnik, mintha le lenne töltve az a több százezernyi oldal? Nekem is ők küldik naponta azokat a tuti tippeket az impotenciám kezelésére. És valami miatt mindig úgy gondolják, hogy még az előző napi tipp sem segített, mert következő nap is ki vagyok szolgáltatva aggodalmaskodó gondoskodásuknak.
   
   4.
   
   Ha abból a platóni tézisből indulok ki, hogy az ember arra vágyik, ami hiányzik neki, mert ha megvolna, nem vágyakozna utána, akkor manapság szűkében vagyunk a valóságnak. Ezért úton-útfélen előráncigáljuk. Egész könyveket írunk róla, aztán megírjuk a könyveink javított kiadását is, sőt, megnézzük a tévében is.

Nekünk elegünk van a sok agyament valóságpótlékból, a való valóság kell. De Kelecsényi László könyvéről és ennek recenziójáról akartam beszélni. De hát végül is - a szerző maga kínálja fel a kibúvót könyve címében - Egy híján húsz. Meg aztán én a végére már untam is egy kicsit a Jules és Jim-et, márpedig ez a könyv olyan, mintha az ember századszorra nézné meg az említett filmet és közben a háttérben halkan Beethoven 7. szimfóniája szólna.
   
   5.
   
   "A világ úgy eldurvult, hogy csak na." Agatha Christie azonban még ma is finom. Az Európa Kiadónál megjelent a Cipruskoporsó című kötete. Itt charme van és oh; "barátságos, viktoriánus bűntettek, [amelyek] mindig megmelengetik az ember lelkét". Itt Poirot a Herkules.
   

   6.
   
   Jolsvai András szöveges példájában a feladat a következő: el kell menni az Ernst Múzeumba. Meg kell nézni, amit meg lehet ott nézni. Pl. a Művészek és műtermek című kiállítást. Rövid időre le kell ülni valamelyik ottani asztalhoz és végig kell gondolni, hogy "hogyan változott meg a képzőművészet megítélése (sőt, sőt, az egész művészeté) az elmúlt két évszázadban". Aztán végig kell menni a Stefánián és a Bajza utcán, be az Epreskertbe. Ha mindez megvan "már nem marad más feladat, mint - a költővel szólván - sírni, sírni, sírni, sírni". És miután ezt is megtettük, helyezkedjünk két lépés távolságra könnymaszatos valónktól és kérdezzük meg, hogy mi a fészkes fenéért is sírtunk? Hogy valóban ennyire szar lenne a helyzet? És ha igen, akkor keressük meg az utunkba eső első pszichiáter rendelőjét, és gondolkodás nélkül nyomjuk meg a csengőt.