"...minden nevetséges, ha a halálra gondolunk"
(Th. B. az Osztrák Állami Díj botrányba fulladt átvételén)
Hiányzik. Húsz éve nincs közöttünk. Hiányzik a gőg, amellyel a világ - de inkább Közép-Európa nyugati felének - összes gőgjéről lerántja a leplet. A szókimondás, amely gyötrő iróniával tette nevetségessé akár saját magát is. Hiányzik egy elme, amely rendszerezi korunk röhejes gaztetteit. Egy informátor, aki saját maga ügynökeként ír gyűlöletes koráról jelentést. A dokumentátor, aki a szétválaszthatatlan testi-lelki baj árnyékában a kínlódó világ lenyomatát készíti. A nyomorult nevettető, aki a nyomorék valóságot nevetteti ki. Mit szólna most a saját nemzetét - a huszadik század utolsó évtizediben sem csillapuló osztrák rasszizmust, antiszemitizmust, gyilkos kispolgáriságot - ostorozó szerző, hogy mindez már egy járványhoz hasonlatos, s épp a halála utáni Újeurópát dúlja szét.
Thomas Bernhard nem váltott rendszert. Szorgalmas váteszként már jó előre aggódni kezdett, mi lesz, ha kiszabadul a szellem a palackból. Drámái közül tán a Színházcsináló a hivatásos botrányművész legszerethetőbb műve. Konok, gonosz, halálian vicces alkotás az osztrák faluról, az alpesi hegyilevegőn tanyázók áporodott közösségéről. Az ellenségességről, amely a társadalom különböző rétegeinek a kommunikációját trancsírozza szét. Bruscon, állami színész megérkezik a Fekete Szarvas vendéglőbe, hogy A történelem kereke címmel - a kétszáznyolcvan lelket számláló faluból verbuválódott közönség előtt - bemutassa az évszázad művét... Na, el lehet képzelni. 1991-ben Tolmár Tamás, 2000-ben Gothár Péter, 2002-ben Bagossy László vitte színre Bernhard szövegét. November 26-án a Stúdió "K" mutatja be a sokoldalú Tamási Zoltán átdolgozásában, rendezésében és főszereplésével.
Bernhard írt verset, regényt, színművet, botrányos szöveget éppen aktuális díjátvételhez. "Az állam olyan képződmény, amely szüntelenül kudarcra, a nép pedig olyan, amely szakadatlan alantasságra és szellemi fogyatékosságra ítéltetett." Nem csoda, ha kivonultak a teremből a díjat odaítélő potentátok. Hát, persze, hogy Brecht, Karl Kraus, Ödön von Horváth köpönyegéből bújt elő. Persze, hogy írói pimaszsága bármelyikre rácáfolt. Botrányait a Hősök tere (Heldenplatz) című drámája tetőzte be, melyet a bécsi Burgtheater megnyitásának századik évfordulójára rendelt tőle a Burg igazgatója, Claus Peymann 1988-ban. Ám a szöveg, ellentétben az elvártakkal, a Hitler iránti osztrák szimpátiával szembesítette a közönséget. (Ne felejtsük, hogy ez az év az Anschluss 50. évfordulója volt.) Az eleve szélsőséges érzelmekkel - őrjöngő vastapssal és dühös fújolással - fogadott bemutatót irtózatos fölzúdulások követték, az osztrák színháztörténet legnagyobb botrányaként kezdték emlegetni a Hősök terét. Bernhard bemocskolta Ausztriát, kiabálta az osztrák sajtó, s ezt már maga Bernhard is nehezen viselte. Végrendeletében a halálos beteg író, hátrahagyott szövegeinek a kiadása mellett, hetven évre megtiltotta darabjainak ausztriai előadásait.
Az elején citált idézet teljes szövege Thomas Bernhard frissen megjelent, Díjaim (Meine Preise) című kötetében olvasható, melyet eredetileg ő maga készült közre adni halála előtt. (Legalábbis erre hivatkozik a hagyatékban maradt mű német nyelvű kiadója.) Az írást a Grillparzer-díj átadási ceremóniájáról szóló történet indítja. Bernhard egy méregdrága öltönyt vásárolt az alkalomra, ám az eseményt követően visszavitte az üzletbe, mondván, hogy túl kicsi. Kapott egy számmal nagyobbat. A "díjátvevőst" nagy valószínűséggel valaki más vette meg. Arról nem szólnak hírek, hogy ki lehetett. Eddig tehát nem sikerült megoldani az irodalomtörténet nagy dilemmáját, vajon ki viseli Bernhard zakóját.
Az elmúlt húsz évben minden megtörtént vele, amit nem akart. Thomas Bernhard mint olyan intézmenyesült. Bálványozzák, piedesztálra emelik, nemzetközi társaságok, alapítványok jönnek létre, szimpóziont rendeznek a nevével fémjelezve. S jóllehet megtiltotta, ilyen-olyan kibúvókat találva műveket adnak ki a hagyatékából. A tervek szerint egy verseskötet és 1600 oldalnyi levelezés lát a közeljövőben napvilágot. Szerintem nem izgatja. Röhög rajta.
