A szűk ösvényen sosem találkoztam
senkivel, titkon s gyakran kellett menni
másnak is ott, ha gyökérre taposva
fénylett a fák közt, arról közelebbi
volt a mezőnk, legrövidebb a házhoz
tartó idő, vagy éppen mert magányos
kedvemben voltam, hátha az Úristen
meggondolja magát, valamiképpen
megnyilvánul, hogy kétség nélkül higgyem,
ne csak a rám ijesztő zörrenésben
véljem találni mint örvösgalambot,
alig fért el az ágon és burukkolt,
míg útonálló kerülhetett volna
elém, szakadtan, gorillakezében
hajcsárbot, rossz tarisznya lógna rajta,
ezért muszáj a nincs s lehet közt félnem
azóta is, a szívem szaporázza,
mit a csupasz földön kelt mezítlábam.
