?Nehéz szerelem? ? Vas István könyvcíme szerint ez lenne a költészet, és ezzel, úgy érzem, minden költő, és minden olvasó egyetért. Nem véletlenül kezdtem írásomat Vas István sommás költészet-meghatározásával, hiszen ő írta az első ?költészetregényt?, a költői lét regényét, a Nehéz szerelmet, mely alcíme szerint is A líra regénye.
Tandori Dezső első, a Ligetnél megjelent, Költészetregény-ében ezt a vasi hagyományt írta át és tovább, jelentősen újítva a formán, a tematikán. Ezt a költészetregényt folytatja, alakítja az idei könyvhétre a Tiszatájnál megjelent ?Hol élsz te??.
Erre a könyvre is igaz (bár még inkább az első Költészetregényre, melyben több életrajzi részlet, történet található arról, hogyan vált a költő költővé), amit Vas írt mottóként líra-regényében: ?talán nem fölösleges emlékeztetni az olvasót, hogy végül is regényt olvas, habár csak a líra, a magam lírájának regényét.?
A ?Hol élsz te??-ben elsősorban más költők lírájáról van szó, és áttételesebben a saját líra regényéről. Az olvasó megtudhatja e műből, hogy a költő, hogyan él együtt az írással, milyen az a környezet, ahol él: ez a szavakból, betűkből, élményekből, érzelmekből, témákból, metafizikából és rögvalóságból, aktualitásból és örökkévalóságból felépülő világ.
Ez a könyv tehát röviden ? Babits szavaival kifejezve ? ?a legtitokzatosabb mester ségről?, a költészetről szól. Arról a szinte megválaszolhatatlan kérdésről, hogy mi adja, mi adhatja az igazi költészetet: a tematika, a forma, a nyelv, az érzelmek? Tandori a pusztán nyelvi alapú irodalomértésről-elemzésről nincs valami jó véleménnyel: ?A mondat számomra irtóztató, be nem vált szempont és közhely. Ne halljam. Hát persze, hogy mondatokban írunk. De nekem az, hogy Totyira ? nem léptem rá, olyasmi, hogy miközben mondatokban írunk, nem minden csak a papírunk, és a sok írás közben ? föl kell nézni olykor a csillagokra, ismernek-e még minket??
Tandori újabb költészetében, prózájában megfigyelhető valami spirituális felé való fordulás ? de más metafizikusság ez, mint a Töredék Hamletnek tematikailag is elvont spiritualizmusa. Ennek az új-spiritualitásnak a meditációs alapja, elérésének legadekvátabb módja, Tandori szerint, érdekes módon nem más, mint maga a mindennapi gyakorlat (madarak etetése, munka, krumplifőzés?) Ennek példája a kötetet záró vers is, amely égi, éteri dolgokat tematizál, de a végén, csattanóként a vers a krumplifőzés hiper-materiális képével zárul:
?Kész igazán, a kő röpte lesz belőle, a kő mentsége, vagy a
szívszélhedt madáré, aki körül ott fenn a magasban, a már
rohamszárnnyal közeledni nem érzett föld felé zuhanva, el se
találva ő így érzi, szezámként tárul, hogy semmi
nem következik; és hull. Mintha roppant szirt volna a lég,
igen, a lég is kő volna, madár-kő, melyről bukvást
bukik, a csodás mágnesesség kihal minden erejéből, igyekvéséből.
Itt élsz te, ebben élsz, s mégy most, elzárod a krumpli alatt.?
Ez a vers nem csak a ?Hol élsz te??-kötet embléma-verse lehetne, hanem Tandori egész költő életművéé is, ugyanis Tandori írásai mindig szintetizálták ?a reáliát a reálián túlival?.
Az első líra-regény még nem kérdőjelezte meg szkeptikusan önmagát, míg ez a regény, már az első fejezetében is bizonytalanságot fejez ki, amikor a Költészetregény műfajmegjelölés után kérdőjelet rak. Ez a gesztus úgy is értelmezhető, általánosítva, mintha a szerző nem csak a költészetregény formai kereteit, műfaját kérdőjelezné meg, hanem minden műfajt relativizálna, erre utal a következő idézet is: ?Költészetregény sincs, különféle komplex írásegyüttesek vannak, melyek vagy kényszerképzeteknek felelnek meg, vagy ezeknél rosszabb-jobb dolgoknak?.
Nagyon izgalmas irodalomtörténetileg ez a mondat, hiszen Tandori a formát, a műfajt kényszerképzetnek nevezi. Kényszernek tehát, aminek engedelmeskedni kell, meg kell valósítani, mert külső elvárások vannak, másrészről, hogy ezek a külső elvárások, nem mások csak ?képzetek?, így ki tudja, mennyiben lehet tehát állítani, hogy bármiféle valóságalapjuk is van. Itt Tandorinak a formabontó oldala jelenik meg ? azé a költőé, íróé, aki mindent megcsinált már, ami formában egyáltalán lehetséges.
Ennek ellenére a könyv szerkezete nagyon feszes, nagyon formatartó: az 1-2-3-4-56-7, vagyis az arab számmal ellátott fejezetek arról szólnak, hogy ténylegesen, önéletrajzilag, ?világilag? hol él a költő, míg az I-II-III-IV-V-VI-tal jelölt fejezetek pedig arról, hogy egy költő, hogyan él az irodalommal, a költészettel, az elvont tartalmakkal. A kettő együtt pedig azt adja ki, hogy ?Hol élsz te, ha a költészettel élsz?.
Tandori könyvéből rengeteget meg lehet tudni a költészetről, az ?erősebb lét közeléről?. Amit tanulni lehet tőle, az elsősorban a maximalizmus: magunk, és mások műveivel szemben. Tandori a maximális teljesítményeket értékeli leginkább: sohasem egész életműveket, hanem magasan kiemelkedő korszakokat, verseket, sőt verssorokat, részleteket. Ez a maximalizmus már az Egy talált tárgy? kötet Mottók egymás elé című a pasziánsz-versében is megjelenik, ahol Kosztolányi verséből kollázst alkotott, elhagyva az általa gyengébbnek, romlékonynak érzékelt részeket, hogy csak és csak a legmagasabb költészet maradjon. Zárójelben meg kell még jegyeznem, hogy az említett versről (Mottók egymás elé) épp az általam első líra-regénynek nevezett Nehéz szerelem alkotója, Vas István írt értő tanulmányt.
Ez a kötet, a költészettel való ilyen foglalkozás voltaképpen nem más, mint költészeti aranymosás: egyes életművekből, versekből, korszakokból kiemeli a legragyogóbbakat.
Hadd térjek vissza még egy gondolat erejéig a maximalizmus kérdésköréhez: Tandorinál nem csak a maximalizmus, de a minimalizmus is megtalálható ? nem csak a művészetében, hanem a mindennapi életében is. Mintha a könyv kettős (élet-irodalom) szerkesztése is ezt mondaná el, hogy míg a költészet az abszolút maximalizmus terepe számára, addig az életében a legteljesebb minimalizmust szeretné megvalósítani. Erről szól a könyv Minimalizmusok című írása is. A legteljesebb minimalizmus pedig a halál lenne: ?Élve szeretnék úgy lenni, mint halva leszek. Ez az, ahol élek. Ezt kérem, ne akarjuk megbeszélni.?
Azok közül, akikkel Tandori a könyvében foglalkozik, úgy érzem, Berda József a legkevésbé kanonizált költő. Tandori nagyon pontosan látja Berda nagyszerűségét, egyediségét, temaikai-technikai nóvumait, eltérését kora irodalom-felfogásától: ?Berda ? s ez volt és maradt nála a szokatlan; s jaj, hogy ma is maradt ? nem a nyugatos, teljesen kizengetett, tulajdonképpen bevezetés-tárgyalás-befejezés szerkezetű, vagy nagy, kerek képeivel, telitalálataival ékes honi vers eszményét választja gyakorlati vezérelvül, hanem a nyitottságot, a furcsának ható metszéseket?. Amikor Tandori leírja ezeket a sorokat, nyilvánvaló, hogy az ő hasonló stílusú, a nyugatos verseszménytől eltérő műveinek fogadtatásáról is beszél ? áttételesen. Így alakul a líra-regénye, így lesz regényesen objektiválható a szubjektív vélemény, érzelem.
Berda József költészetét elemezve arra hívja fel a figyelmet, hogy ?miféle kincseket lehet és kellene kibányászni még a magyar líra gazdagságából?, és ugyanezt teszi Szép Ernőnél és Kálnoky Szanatóriumi elégiájánál és még sok helyen.
Tandori számos esszékötetével bizonyította kiemelkedő irodalom- és versértését, hogy csak a számomra legemlékezetesebbeket említsem: A zsalu sarokvasa; Az erősebb lét közelében; Kolarik légvárai stb. Bemutatva ezzel, hogy a jó költő jó kritikus is egyben. Ha költő ír az irodalomról, elmondható, hogy mást vesz észre, más érinti meg, mint a hívatásos kritikusokat, irodalomtörténészeket. Kicsit más oldalát láttatja a költészetnek. Tandori ebben a könyvében, és általában újabb esszéiben eltávolodik kissé A zsalu sarokvasában található hagyományosabb, távolságtartóbb irodalmi esszéktől: elsősorban azzal, hogy jelentősen szubjektivizáltabb ez a kötet.
Ezt a szubjektivációt legjobban egy Szép Ernőről írott passzusa példázza, melyben arról ír, hogy Szép Ernőt azért tartja nagy költőnek, ?mert engem mond el, nem egyszerűen nékem szól, hanem ? rólam.? És ez lenne a költészet ősi, alapvető funkciója. A költészet tehát nem nékünk szól, hanem rólunk; a mindenkori emberi állapot legautentikusabb kifejező eszköze, és ezért (is) van szükségünk rá.
A ?Hol élsz te?? ahhoz segíti hozzá a figyelmes olvasót, hogy megtudja valójában, minden külsőséget elhagyva, hol él, hol élünk. Egyáltalán nem az aktualitásokat megcélozva, bár azokat is magába olvasztva, az örök emberin tartva tekintetét: ?arról a helyről mond el valamit (szerintem), ahol élünk. Ahol ténylegesen élünk, tehát nem, ahol ma, nem modern világunkban ? Hanem ahol ? emberként egyáltalán. Ehhez az embermivolthoz tartozik hozzá szerintem a világ legősibb szellemi mesterségének, az abszolút pontosság-törekvés ily letéteményének, a költészetnek elfogadása.?
