Megérkezésem perce ünnepélyes,
mintha levett napszemüveg utáni
világításba lépnék, amit nézek,
meglepő, zsúfolt látomássá válik,
hol minden részlet ismerősen földi,
de teljessége valóságfölötti
visszfény meg árnyék, elfelejtett dolgok
erős színekben játszó tündöklése,
közeledése, pedig fű se mozdul,
s mintha a csönd külön nyelvén beszélne
esztendők avarrétegén keresztül
valami olthatatlan érzelemről,
aminek itt lehet csak megfelelni,
az ámulat sugárzó delejével
a délelőtt kegyelmét megnöveszti,
hisz ezt a szemfényvesztést én vezénylem,
én hiszem el, én vagyok olyan boldog
virágzásától, nem a mályvabokrok.
