És gyors is. Mindenben megelőz.
Amit csak holnap akarnék,
tegnapelőtt már tőle tudom.
Mégis ma kell magamat ki-
találnom.
Elhagyom őt, öleléséből
bontakozva naponként igyekszem
utána. Mégis, mint a fehér
lehelés, tenyerembe simul,
ajkamat érinti, válla melegét
érzem, szólni szeretnék hozzá,
leint, mosolyog, sírnék, maga
felé fordít,
s néz, néz, mint a trópusi alkony,
rezzenéstelenül.
Másnap ráfektetem kezemet a
kőre, fatörzsre, a homokra,
áradjon szét bennük az áldás.
Imádkozom fűben a fűhöz,
őrizze meg, ha erre járt,
a léptét, letaposva, s a
mályvavirághoz, mely mint
óriási csokor, lengedezzen
a megszentelt levegőben.
És olvasom pupillákban a
lélek zavarát. Látom, ahogy
terjed lefelé a szájra keserűen
a hazugság, s szenvedve vissza-
felé szájtól szemekig az igaz.
Vibrál mondatoktól az arc,
mélyülnek rajta a ráncok,
de köztük a bőr síkján még
megülhet az öröm. Angyal
tartja két kézzel a gerincet.
