Kakas kiált a képeden,
meghaltál, de élsz, Bozsó János.
Őszirózsa és szíkvirág,
képeiden a csönd megcsendül,
meghaltál, de élsz, Bozsó János.
Tanyák az anyaföld ölében,
tanyák a romlás, omlás tenyerén,
meghaltál, de élsz.
Kocsmába ver be a napfény,
szegénységre ömlik a fény,
éjszaka lenne, ha a fény
festményeidről nem áradna,
meghaltál, de bennem élsz.
Ha meghalok, majd kiben élsz?
A fákban élsz, a fényben élsz,
leomlott házfalakban élsz,
mint bátorságban él a félsz.
Kakas kiált a képeden,
ha kakas kiált,
lassan megvirrad, ha
megvirrad, árad a fény,
ha árad a fény, te újra élsz,
ébred az alvó, öreg város.
Hű fia voltál, Bozsó János!
