Hányszor vigyáztam szívszorító lesben
a kapunál, hogy ha valaki jönne,
rendőr s más gyanús biciklis, jelezzem
hátrafelé, hol moslékosvödörrel
kapaszkodott a létrán a tyúkólba
anyám, a padlás végén elfalazva
rejtegettük a hízót, mintha mennybe
juttatnánk előbb, mintsem szíven szúrja
apám, s azt is a magunkéból kellett
lopni, amitől néhány hónap múlva
akkora lett, már ki sem fért az ajtón,
végül egyetlen épen maradt palló
tartotta fönn, a plafonon keresztül
látszott, mennyire meglepte a tágas
világ, a mélység aljáról figyeltük,
mintha valami láthatatlan szárnyat
emelne, s mintha elfeledtük volna,
mibe is kerül nekünk a szalonna.
