A könyvtár állományának rendezése során nyáron előkerült latin nyelvű eddig ismeretlen beszámoló részletesen beszámol Kaspar Peucer wittenbergi matematikus csillagászati megfigyeléseiről, illetve a szupernóvához kapcsolódó korabeli mítoszról, miszerint Krisztus utolsó eljövetelét jelentené a csillag fellobbanása. A kézirat megtekinthető a Könyvtár Ég és Föld című kiállításán. A tárlat legrégibb darabja Hartmann Schedel 1493-ban Nürnbergben készült világkrónikája. Kivételes ritkaságnak számít Amerigo Vespucci 1504-ben nyomtatott műve az Új világ leírásáról, melyből a világon mindössze néhány regisztrált példányt tartanak nyilván.
A kiállításon láthatóak lesznek a csillagászat, a térképészet és a földrajztudomány olyan alapvető munkái, mint Kopernikusz 1543-ban kiadott, Az égi pályák körforgásáról, illetve Kepler 1606-ban megjelent, Új csillagászat című művének első kiadása, továbbá James Cook, a világhírű utazó 1772-75 közötti dél-tengeri útjáról szóló, metszetekkel díszített könyve.
A kiállítás anyagát az Egyetemi Könyvtár Régi Nyomtatványok Osztályának munkatársai állították össze.
Igénybe vehető magyar és idegen nyelvű tárlatvezetés, a kiállításon videó-, és fényképfelvétel készíthető.
Bővebben az eddig ismeretlen kéziratról:
A nemrég előkerült kolligátum-kötet végéről egy eddig ismeretlen beszámoló bukkant elő az 1572-es, egész világon megfigyelt szupernóváról. A néhány oldalas latin nyelvű kézirat részletesen beszámol Kaspar Peucer wittenbergi matematikus csillagászati megfigyeléseiről, illetve a szupernóvához kapcsolódó korabeli mítoszról, miszerint Krisztus utolsó eljövetelét jelentené a csillag fellobbanása. A kortárs 16. századi tudósok új csillagnak hitték a valójában haldokló, tőlünk 10000 fényévre lévő szupernóva fellobbanását, ami megrengette a hagyományos, majdnem 2000 éves peripatetikus-skolasztikus kozmológia alapjait. Arisztotelész tanítása szerint ugyanis nem keletkezhetnek új csillagok a Hold feletti világban, míg Tycho Brahe dán asztronómus, aki könyvet írt az általa új csillagnak (stella nova) hitt égi objektumról, bebizonyította, hogy ez az égi jelenség jóval a Hold és a bolygók szférája között ?keletkezett?. A jelenséget másfél évig figyelhették meg szabad szemmel, míg 1574 tavaszán eltűnt a tudósok és a laikusok előtt. Éppen tavaly, a Hubble űrteleszkópnak köszönhetően sikerült a több mint 400 éve eltűnt szupernóvát, pontosabban annak maradványait megtalálni. Nagyon sok legenda keletkezett erről az új csillagról már a 16. században, epigrammák, értekezések, szép fametszetek készültek róla, sokan azt gondolták, hogy a betlehemi csillaghoz hasonlóan Krisztus közelgő eljövetelét jelenti be ez az égi jelenség, vagy esetleg, protestáns teológusok szerint az 1572. augusztusi Szent Bertalan éji mészárlás baljós jele lehetett. William Shakespeare pedig Hamlet című drámája elején állított emléket gyermekkori élményének. A kéziratunkban természetesen helyet kapott ez a legenda is egy ádventi prédikációba beleszőve. Tehát ez a különleges szöveg egyrészt pontos asztronómiai beszámoló egy csillagászati eseményről, másrészt mitikus asztrológiai prédikáció Krisztus utolsó eljöveteléről. A bonyolult szöveg és a hatalmas háttér információ feldolgozása után most augusztus végén, a III. csillagászattörténeti konferencián volt lehetőség arra, hogy a szélesebb szakma is megismerhette ezt a páratlan magyar forrást a 16. század második feléből.
