- Mi az oka a magából áradó kiegyensúlyozottságnak?
- Jól érzem magam, és jól megy a munka is. Annyira leegyszerűsítem a dolgaimat, amennyire képes vagyok.A napomban kell lennie valamennyi sportnak, legalább négy, de inkább öt vagy hat óra írásnak, és egy baráti találkozásnak. Napközben alszom egy órát, függetlenül attól, éjszaka mennyi idő jutott pihenésre. Ezt mindenkinek javaslom, aki megteheti, hiszen ha az ember csak egy fél órát is alszik nap közben, ébredése után a nap újrakezdődik.
- Említette, hogy minden napja baráti találkozással végződik. Ennyi barátja van?
- Sok is, meg kevés is. Mintegy ezer emberrel állok telefon vagy e-mail kapcsolatban. Ezt azért tudom, hogy ennyi, mert nem lehet több. Ha ezerig jutok a címekben és telefonszámokban, elkezdem kiszórni azokat, amiket úgy érzem, már nem szabad tárolni. Több, mint ezer emberrel én nem akarok kapcsolatban lenni. Viszont rendkívül kevés emberrel találkozom, nagyon meggondolom, hogy kivel. 6-7 ember?.A barátaim közé számolom feleségemet is, ő egyike a legjobb barátaimnak.
- Sorozata a Nők Lapjában ugyancsak megnövelheti a kapott levelek számát?
- Mióta a Nők Lapjában folyamatosan közlöm a Vigasztalások könyve című másik regényemet - amely tulajdonképpen Márai Füveskönyvének a modern megfelelője - valóban sok levelet kapok mind e-mailben, mind postán. Igyekszem nagyon komolyan venni a Nők Lapját, mert azt látom, azok az emberek, akik olvassák, megérdemlik, hogy komolyan odafigyeljek rájuk. Olvasóim értik és meg is hálálják munkámat. Tartalmas és értelmes emberek ragadnak tollat, tárgyszerű, érdekfeszítő leveleket kapok. Olvasóim a saját problémáikat igyekeznek ? sikerrel - kérdések formájában megfogalmazni. Az is előfordul, hogy megrázó történetek mesélnek el. Én pedig minden emai-en érkezett levélre válaszolok. Nagyon érdekes, hogy fokozatos szemléleti átalakulás is megy végbe bennemn. Először a Súgóban való rendszeres írással próbáltam több emberhez szólni, de sokáig nem vettem ezt a lehetőséget elég komolyan. Mikor szóba került, hogy ebből kötetet formálhatok, rádöbbentem, mekkora lehetőség ez, hiszen feltehetően sokkal többen fogják elolvasni, mint amit addig életemben összesen írtam. Így is történt. A kiadóm biztatására jutott aztán eszembe, hogy írjak egy olyan könyvet, ami még több embert érdekelhet. Gondolkodtam azon, mi az, ami íróilag is színvonalas, de szélesebb rétegeket érdekelhet. Így jutottam el a Vigasztalások könyvéhez. Eközben értettem meg, hogy Marquez miért töprengett tíz évig azon, hogyan tudna olyan szappanoperát írni, ami eléri regényei színvonalát. Ez korunk irodalmának nagy kihívása. Igyekszem nem profi módon viszonyulni az íráshoz. Hogyan lehet az írás személyességével megérinteni az embereket? Erre éhezik korunk olvasója. Az irodalom, a művészet feladata az, hogy a lelkekhez eljusson, és ehhez új utakat kell kitaposni.
- Nem fél attól, hogy az úgynevezett ?magas irodalom? képviselői megorrolnak népszerűség hajhászása miatt?
- Dermedtem észlelem, hogy nem érdekel ez sem. 12 évig tanítottam a Színház és Filmművészeti Főiskolán, azt is befejeztem. Két éve nem járok színházba sem, nincs kedvem hozzá. A Színházi dolgok előszavában meg is írtam, ezzel a könyvvel elbúcsúzom a színháztól. Ha egy színház be akarja mutatni valamelyik darabomat, annak természetesen örülök, de nem érdekel.
- Kornis Mihályt mindezek után nehéz lenne kategorizálni. Magát hová sorolná?
- Nem foglalkozom ezzel. Nem illek egyik csoportba sem. Ahogy öregszem, e tekintetben is mind inkább közelebb érzem magamhoz Karinthy Frigyest. Ő írt színdarabokat, cikkeket, humoreszket, verset, novellát. Sehová sem tartozott, bár mindegyik csoporthoz fűzték különféle szálak. Az ő életműve az egyik leggazdagabb, legteljesebb magyar nyelvű irodalmi életmű, Vegyük csak a költői munkásságát! Verskötete, az a vékonyka füzet tartalmaz tizenöt nagy verset. És ? mint Kosztolányi óta tudott ? 12 nagy vers egy költő számára bőven elég. Karinthy a minta számomra. Azt gondolom, hogy a megváltozott körülmények között én ugyanazt művelem, mint valaha ő. Nem a műfajokra, nem a frenetikus humorára gondolok, hanem arra, hogy hasonló személyességgel írok, és minden írásomban irodalmon inneni és túli számadásra szólítom fel kortársaimat.A kérdés az, van-e nekem, Karinthyval ellentétben még tíz, tizenöt, ne adj isten húsz évem. Az egyik forgatókönyv szerint elképzelhető, ha pillanatokon belül meghalok.Lenne, aki ennek is örülne. Ha netán így alakul, akkor is tizenegy kötetem jelent meg az életemben, azoknak kell jótállniuk helyettem. De azt remélem, vann még egy kis időm, és legjelentősebb műveim még csak most készülnek el. Ha sikerül megírnom azt a két, három, legfeljebb négy könyvet, ami még belefér ebbe az időbe, akkor elmondhatom, hogy jutalomutazáson vettem részt. Egyébként is úgy gondolom, hogy az élet jutalomutazás.
Karafiáth Orsolya
