valamint az is, hogy különféle melók miatt mindig korán - viszonylag korán - kellett kelni. Szóval utolsó nap. Jánossy Lajossal négykor találkoztam a házuk előtt, a villamost választottuk. Lali útközben kifejti a Sziget képtelen jellegéről való véleményét. Hogy szerinte ez az infantilisek mekkája, mit is keresünk ott, ahol malacokat esznek nyersen. Meg hogy mi kinőttük már ezt, nem vagyunk valók a pojáca-felvonulásba, meg hogy ő különben sem iszik már, a Sziget meg az a hely, ahol ha nem iszol, rosszul érzed magad, de ha iszol, akkor meg pokolian, sőt.
 |
Itt tartott, mikor a Battyányi-ra érkeztünk. #8220;Tudod, Orsikám, lehet, hogy nem mondtam igazat ezzel a nemivással kapcsolatban" - kezdte. Értettem a szóból, engem amúgy sem kötött semmilyen fogadalom, el is indultunk egy kis italmérés felé. Útközben azonban egy-két szerkezeten át kellett másznunk, így történhetett, hogy L. véletlenül fejbe rúgott. Akkor nem fájt az ügy, este hét felé viszont iszonyúan sajogni kezdett a koponyám. Senki nem hitte el, hogy véletlenül történt a dolog. Persze, persze, hagyták rám, minden női áldozat ezzel jön, hogy véletlen, meg hogy leesett a lépcsőn, na igen. Mindegy, duzzadó fejjel lenyomtunk egy felolvasást a Magyar Hírlap sátorban. Bollók Csaba versklipjeihez olvastuk fel a művek eredetijét Háy János, Marno János, meg én. Én nem lettem volna műsoron, csak Varró és Grecsó lemondta a fellépést, beugrottam hát helyettük. A közepénél már pokolian fájt a fejem, paraszt módon le is másztam a színpadról, jöhetett aztán sűrű bocsánatkérésem Nagy Gabitól, aki a moderátor volt. Aztán backstage, munka ugyebár, de tudtuk közben hallgatni kedvenceimet, az Anima Sound Systemet, majd rohanni kellett a Radiocaféba, találkozni Rigóval. Az ő műsora rögvest kezdődött, téma a sziget és a szex volt. Műsorvezető társának, Polette-nek hamar le kellett lépnie, ezért aztán Legáttal ketten vezettük le a showt. Közben már izzítottuk magunkat a Laibachra. Én előre rettegtem, mi lesz, ha ismét full sátor fogad, mint annyi jó koncert esetében, de szerencsére erről szó sem volt. A Laibach bő fél óra csúszással startolt, a sátorban addigra már elviselhetetlen lett a hőség. Majd elkezdődött a show. Az énekes furcsa lovagsisakban, a vokalista lányok szigorú birodalmi egyenruhában. A zene üvöltött, ipari hangkavalkád. A kivetítőn futottak a nyomasztóbbnál nyomasztóbb, ám vérprofi képsorok. A negyedik számnál viszont nem bírtam tovább a klímát, ki kellett mennünk, pedig Legát szerint az a legzseniálisabb az egészben, hogy lenyomasztódsz minden fronton. Én már csak hazamenni vágytam. Futottunk még egy kört a Csónakháznál, elbúcsúztunk az éppen mulatni kezdő kemény magtól, és irány haza. Persze ez az utólagos fáradtság nem arról szól, hogy jövőre ne próbálkoznék majd meg ezzel a menettel. Majd meglátjuk. |
