Etnikai és nyelvi kisebbségekről tartanak konferenciát Fehérvárcsurgón

Irodalom

 
 
 
Az 1910-ben épült, majd a második világháborút követően hányatott sorsú épületegyüttes felújítása a 90-es években kezdődött. A Közép-Dunántúli Operatív Program (KDOP) mintegy félmilliárd forintos támogatásnak köszönhetően azonban a fehérvárcsurgói kastélyt már az idén eredeti pompájában tekinthetik meg a látogatók. A kastélyépítő ükunokája, az év nagy részében Fehérvárcsurgón élő Károlyi György által életre hívott, a felújítást is vezénylő alapítvány célja, hogy az épületegyüttes méltó tagja legyen a Kulturális Találkozóközpontok Európai Hálózatának. Részben ezt a célt szolgálják azok a rangos, nemzetközi konferenciák is, amelyeknek rendszeresen adnak otthont a kastély már elkészült részei.
A Károlyi József Alapítvány a budapesti Francia Intézettel és a francia Forum Carolus-szal közösen rendezi az ?Etnikai és nyelvi kisebbségek Európában ? Gazdagság és tapasztalatok? című konferenciát. A fehérvárcsurgói kastélyban március 10-11-én sorra kerülő konferencia fővédnöke Thorbj?rn Jagland, az Európa Tanács főtitkára.
 
A konferencia célja, hogy hozzájáruljon az Európában előforduló kisebbségi feszültségek megoldásához. A szervezők szeretnék elérni, hogy azok a közösségi alapelveket, amelyeket a Lisszaboni Szerződésben, a kisebbségek ügyében lefektettek, minél szélesebb körben érvényesüljenek. Sikeres példákon és elkerülendő gyakorlatokon keresztül kívánják bemutatni, hogy miként lehet a kisebbségek kulturális igényeit figyelembe venni, és a társadalom egészére nézve alkalmazni. A különböző európai példák bemutatásán keresztül az előadók javaslatokat fognak tenni a kisebbségek és a többség közötti elfogadható, egymás értékeit gazdagító lehetőségekre.
 
A fehérvárcsurgói konferencia szervezői szeretnének közreműködni az Európai Unió kisebbségekkel foglalkozó célkitűzéseinek a megvalósításában, illetve kapcsolódni a soros magyar elnökség kulturális sokszínűséget megfogalmazó programjához. A konferencia értékelésére Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettest kérték fel a szervezők.
 
A francia, magyar és német nyelven folyó konferencia minden érdeklődő számára nyitott, és élvezi a budapesti Hanns Seidel Alapítvány, a párizsi Robert Schuman Alapítvány, a budapesti Cseh Centrum, a német Goethe Institut, a Román Kulturális Intézet, a Szlovák Kulturális Intézet, a Svájci Nagykövetség és az Európai Kisebbségkérdési Központ (ECMI, Flensburg) támogatását is.