Fabó Kinga a MU Színházban

- Az embernek a neme biológiai adottság, ami eredendő, eleve adott, és abból nem lehet kilépni. Tehát ennyiben feltétlen van női irodalom és van férfi irodalom is, mert a természetes neme korlátait senki sem tudja átlépni, illetve csak szereppel, szerepjátszással próbálhat meg ebből kilépni vagy kitekinteni, és empátiával belehelyezkedni a másik nembe. De a szerep azért mégis más, mint a közvetlenül adott nem. Ebből következik, hogy egy nő nyilván női módon látja a világot, és úgy is ír - ugyanakkor nem biztos, hogy ez tudatos választás kérdése.

 

Visszatérnék az alaptémánkhoz: hogy van-e speciális női irodalom. A kérdés eleve valamiféle egyenlőtlenséget feltételez, mert arról soha nem szoktunk beszélgetni, hogy van-e férfi irodalom, tehát ez egy tipikusan férfi-kontextus sugallta megfogalmazásmód. Addig és csak addig beszélhetünk "speciális" női irodalomról, amíg a női alkotók kisebbségben lesznek, és amíg a férfi alkotó a viszonyítási pont. A nő a kivétel, a viszonyított, a függő, a megjelölt - adott esetben megbélyegzett - a férfihoz képest. Közben a nők nagy többsége még mindig a férfiak függelékeként él, vagy határozza meg magát. Az önbecsülését, az önértékelését a férfiakra alapozza. A férfiaknak akar megfelelni. Az egyik költőtársam említette, hogy negatívumnak tartja, hogy neki főleg nőolvasói vannak. És ezt negatívumként értékelik mások is. A kérdést tehát úgy kellene feltenni: van-e sajátosan férfi és női irodalom? Van-e különbség a sajátos női beszéd- és írásmód, valamint a férfi beszéd- és írásmód között, és ha igen, miben áll az.

 

[...]

 

- A különböző identitásaidból melyiket tartod a legfontosabbnak?

 

- Nem tudok és nem is szeretnék egy mozzanatot abszolutizálni. Mindig az a fontos számomra, hogy az adott szituációban éppen melyik énemre, melyik szerepemre van szükség. Az én-jeim mellérendelésekben léteznek egymás mellett, nem hierarchiában. A személyiség akkor rugalmas, ha képes alkalmazkodni a mindenkori helyzethez, mindenkori beszélgetőtársához: ennek megfelelően kerül előtérbe valamelyik identitása vagy szerepe. A "Légy hű önmagadhoz" típusú felszólításokat álságosnak és leegyszerűsítőnek tartom: melyikhez? Ráadásul úgy értelmezem, hogy nárcisztikusságra szólít fel, ami azért fölösleges, mert az amúgy is túlteng bennünk."

 

Bodor Béla a költő Fojtott intenzitással, fojtottan című könyvéről ezt írta az Élet és Irodalomban:

Fabó Kinga A költészet másnapja antológia és első verseskötete, az Anesztézia 1988-as megjelenése óta van jelen a magyar költészetben, és nemzedéktársai között is ritka következetességgel építi életművét. Előbb vívott ki elismerést irodalomelméleti, elsősorban a nyelvtudományok közelítésmódját alkalmazó tanulmányaival, mint verseivel: A határon című esszégyűjteménye azonban afféle iniciáléként munkássága egészét is jellemezhetné. Mindig, minden helyzetben és minden tekintetben a jelenségek határát (ha úgy tetszik, a határjelenségeket) vizsgálja. ("Each word is a verge, an urge, an adge. A hook." - mondja új kötetének egy angol nyelven írott versében. A szó egyszerre határ és horog. A paradoxont az érti pontosan, aki ismeri Ferdinand de Saussure nyelvelméletét.) Amíg csak tematikus értelemben megy el a dolgok határáig, addig - ha keservesen is - elfogadják őt és költészetét az olvasók (erre volt példa azoknak a verseknek, poémának és hangjátéknak a sorozata, melyekben a női szerepeket lirizálta kiélezett helyzetekben: Jeszenyina Duncan, Marilyn Monroe, Sylvia Plath alakját, sorsát, a leszbikus, szexuálisan megalázott vagy egyszerűen csak kihasznált nők létszituációit jelenítette meg); de amikor a szöveg poetizáltságában, verselésében, az alkotói attitűdben is megközelíti vagy átlépi az úgynevezett jó ízlés határait, akkor már a legszűkebb szakmai közönség sem tud vele igazából mit kezdeni. (Fabó versei egyébként saját, élő előadásában hatnak a legintenzívebben közönségére. Néhány éve én is ott szorongtam legalább száz érdeklődő mellett egy zsúfolt teremben, ahol a közönség egy jó óra hosszat hallgatta Fabó felolvasását - tapintható, feszült figyelemmel.)

Korábbi köteteit általános ironikus beállítottság jellemezte. Az új kötet ebben a tekintetben is váltást jelent, az új versek olykor érzelmesek, máskor játékosak, de sokkal kevésbé ironikusak, mint az eddigiek, és Fabó még több szabadságot enged a nyelv önműködésének, mint eddig. Nemcsak az azonos flexiókat engedi rímhelyzetbe, de a hangzásilag rokon, jelentésükben eltérő szavak felcserélésével is egyre többet játszik. Ez persze azzal jár, hogy a szövegek nyelvtanilag szabálytalanok, jelentéstanilag feloldhatatlanok lesznek. Ez az eljárás új fénytörésben mutatja meg Fabó világának mély rokonságát R. D. Laing "antipszichiátriájával", a Gubancok és a Tényleg szeretsz...? nyelviségével és gondolatiságával. Laing szövege (persze főként magyar fordításban) helyenként idegborzoló spontán rímeket produkál. Fabó korábban az Elég, ha én tudomban játszotta ki ezeket a lehetőségeket, most pedig - ha van ilyen szó - rárímel ezekre a helyekre, sőt eléjük rímel a sorokba foglalt belső rímekkel. Valahogy így: "Telefonja belefonja / énjét énjével egy copfba", vagy "Átaluszom a státuszom. / Ráigérek. Megalkuszom". A verskedvelő olvasó leginkább a sorvégi rímektől borzad el. Néhány példa: "Betördeli, a vízbe / fagyasztva, őrzeni meg", vagy: "...annyit vonz magához, / foglalata, szét ne váljon." Ilyen jellegű, provokatívan rossz rímekkel már Bella és Utassy is operált, de ott a dac gesztusa volt a lényeg, aminek spontaneitását volt hivatva demonstrálni a verszene disszonanciája. Itt nem erről van szó, hanem a hangzáseszmény teljes destrukciójáról, amit Fabó egyfajta lélekmélyi logika automatizmusára hagyatkozva a nyelv spontán működésének esztétikumával vált fel, illetve (persze ez csak az én feltételezésem) ezzel kísérletezik. Versei ebből eredő elemi erővel hatnak, és bár ez a hatás sokszor inkább taszító mint vonzó, emlékük, intonációjuk, jellegzetes ritmikájuk és logikájuk emléke annál maradandóbb.

Nagyszabású, minden ízében eredeti költészet ez. Bizonyára könnyebb lenne beszélni róla, ha többen foglalkoznánk vele. Megérné a fáradságot."

 

Fabó Kinga honlapja