Hát, kedves Vajda úr, ez itt,
minálunk nem egészen így volt.
Le kellett selejtezni az Édent.
Mint megfakult, festéke-lepergett
díszletet.
: Igazában már csak a leltárban (meg az én
struccpolitikus fejemben) szerepelt Édenként,
valójában már elég régen hideg,
sarkvidéki eredetű volt.
S a leleplezett-illúzió-díszletek között
maga a játék is elvalótlanult ?
ágálás lett, rutinból, szerepek ledarálvák,
de ? hogyan is másképp? ? fogva tartott
benne valami. Majd amikor az Éden
dülöngélő kulisszái
hamisságukkal már-már agyonnyomtak,
s egészen elfogyott a színpadon a levegő,
a fuldoklásból nagyon lassan, bújkálva, ellen-
szegülve, riadozva ?csak felismerés lett: az az Éden
a szemétre való.
A színpad szívfagylalóan üres lett. Az új
darab kezdete (amely nyilván a régi végakkordja is volt)
mi más lehetett volna: horror vacui.
Az emlékek (?mint régi színlapok, újságból kiollózott,
megsárgult kritikák, megőrzött pezsgősdugó
egy hajdani önfeledt buliról...?) persze be-
ömlöttek volna ? sőt be is zúdultak nemegyszer ?;
tocsoghatott volna a színpad, dúskálhatott volna
alapanyagban a magunknak írandó új darab.
De régi panelekből új ház? (Könnyen lehet, hogy
odvasan átmentett régi fákból újra Éden?)
Hazátlan, magukra-utalt mimusokat fújt átal a szél.
...Kételyeink, ismétlődés-fóbiánk, vagyis
saját kerúbjaink nyomasztó árnyékában
tanuljuk önmagunkat, egymást: folyik össze
rögtönzés a próbával s az előadással.
? Te mit kezdenél egy ilyennel rovatszerkesztőként?
? Mittudomén. Alapképlet, az biztos;
mondani nem mond semmi újat.
De ez a pontosság mégiscsak hitelességre,
s nem valami trendkövetésre vall. És nálunk már,
legyünk őszinték, mindenféle dolog megjelent.
Másfelől persze: Gondolod, hogy a mi dolgunk lenne
hozzájárulni barátunknak a pszichiáterrevalóhoz?
