 |
A harcos írónő
Június harmadikán lesz harminc éve, hogy Szabó Magda levelet küldött Galgóczi Erzsébetnek: "Ha véletlenül előttem halnál meg, mindig úgy emlékezném Rád, amint állsz egy nem akármilyen, hanem magyar - ganajtúrók lakta - puszta közepén, a szemed villámlik, a szádból láva jön, és irtózatosan ordítva átkozol mindenkit, aki miatt nem lehet szebb a világ. És körötted és mögötted semmi, mert a magány is úgy kísér, a próféták magánya, mint másokat a kutya. Mindenki, aki dicsér, lapos dolgokat ír Rólad, de én látlak ott a puszta közepén, még az orrodból is meg a füledből is tűz csap ki."
Igen. Így valahogy. Függetlenül, harcosan, aki látta, csodálkozott csak, hogy így is lehet. 1989. május 20-án halt meg. Ménfőcsanakon született nyolcgyermekes paraszti családba. Kossuth-díjas. "Úgy írt, ahogyan a parasztember kapál. Beleírta Európa egyetemes irodalmába a ménfőcsanaki parasztokat. Úgy beszélt az írott nyelven, mint aki a zsoltár hangján szól.." - mondta róla Illyés Gyula.
Az életmű számomra a Pókháló című kisregénnyel (1972.) kezdődött. Az ajánlótól hallottam, hogy az írónő leszbikus, ami magában is izgalmasabbá tette az összes Brigid Bardot-szépségű írónőnél. Ez a dolgozat humor-része. Bardot-szépségű írónő nem akadt, az írónők rendszerint nem a szépségükkel hódítanak. Arról nem is beszélve, szép nő ne legyen író, mert az író munkája robotos és bizonytalan, a szép nő pedig az érvényesülés sokkal egyszerűbb módozatai közül választhat. Ha mégis úgy alakul, hogy okos is és szép is egyszerre, nagy eszében biztos, szépségében kevésbé, miután ráébred, ő bizony szép nő, nagyon gyorsan bevágja a számítógépet a polc alá. És ez így van rendben.
A Pókháló tragikus sorsú hőse jó ember, hozzáértő, agyonhajszolt téeszelnök, akit az éltet, "ez a hét még nehéz lesz", aztán majd kissé fellélegezhetnek, jut idő családra, egyébre. De minden elkövetkező hét nehéz, sőt egyre nehezebbnek, mert ez az ember helyt akar állni, elvégezni minden rábízott feladatot, s úgy, hogy nyugodtan nézhessen szembe azokkal, akik őt vezetővé választották. Sok a rejtett önvallomás a hős alakjában. Hiába volt a hit, a szorgalom, az elhivatottság. Egy elbarmolt rendszer nem javítható, egyedül a jószándékú, többre hivatott életeket nyeli be, teszi reménytelenné.
Galgóczi feladatcentrikus volt, mint a szakember, aki tudja, amit ma nem végez el, az holnapra marad, de akkor mi történik a holnap elvégzendővel? Egyik elbeszélésének címét idézve "kőnél keményebbé" kellett válnia ahhoz a ménfőcsanaki parasztportáról induló fiatalnak, hogy az ötvenes-hatvanas évek idiotikus viszonyai között olyan író legyen, akit nem riaszt vissza az igazság. Mert hiába bömbölte tele szájjal a kultkormányzat, hogy az alkotó minél közvetlenebbül ábrázolja a korabeli valóságot, ha valaki komolyan vette, megtapasztalhatta a kéziratok "jóakaratú" herélését, visszadobását, tűnődhetett a gyorsan eldörrenő kérdésen "az írónő elvtársnő talán imperialista ügynök?"
Hiába kapott háromszor József Attila-díjat, majd 1978-ban Kossuth-díjat, a nyolcvanas évek közepén is megesett, hogy szétzavarták a készülő tévéjáték stábját, mert egyes Győr megyei vezetők utánanyomoztak a forgatókönyvnek, és úgy vélték, Galgóczi róluk mintázta a korrupt, tolvaj politikai vezetői garnitúrát. Nem ok nélkül persze, a forgatókönyv valóban megtörtént esetet dolgozott fel.
Galgóczi a riportnak, az irodalmi szociográfiának, az elbeszélésnek, a regénynek egyaránt mestere volt. Elsősorban a mindennapok jelene foglalkoztatta, így rendre a fejére vert a hatalom. Az erőszakos téeszszervezésekről, a kiskirályokról, a hatalommal való visszaélésről, a Rákosi-korról, 1956-ról írt, a Palotaiboris-féle idealizálást messze kerülve. A közvetlenebb valóságábrázolás, amelynek ő nagymestere, a halála óta eltelt évtizedben a magyar irodalom egyre ritkábban járt útja. Ha megadatott volna számára az, hogy megélhesse a kilencvenes éveket, ő lehetett volna e korszak változásainak egyik leghitelesebb szavú megörökítője mind a manapság sajnálatosan kevés szociográfiában, mind epikában. Galgóczi Erzsébet a pálya csúcsán "tragikus hirtelenséggel" - ahogyan az újságok tudósítanak - szakította félbe az életművet. Elfáradt. Elege lett. Egyedül maradt, ahogyan Szabó Magda mondta. Nem bírta tovább. A mű így is teljesnek látszik. Csak az őt ismerőknek van hiányérzete halála tizenötödik évfordulóján.
Nemrég jelent meg az emlékezetes Vidravas első csonkítatlan szövegű kiadása, és egy novellaválogatás a Millenniumi Könyvtárban. Galgóczi élete igazolja, maradandót sokféleképpen lehet írni. Az utókor nem a divat, hanem az érték alapján mond igen, vagy nemet.
|
