(rugalmasan változó lista, 2002. július 11.) A rugalmasan változó listák haszontalanok, akár a fejenállás, és hát csalfák és kacérak is, akár a félegyházi dűlő bukott angyalai, akik ördögökkel osztják meg az ágyukat, álmukban meg óriásokat és kopasz galambokat szülnek a tömörkényi, felgyői és csanyteleki népek borzalmára. A rugalmasan változó listák azért szüzek is, összeszorított combbal üldögélnek a legkülönfélébb irodák tekintetektől végigfogdosott ajtai előtt, és remeg a térdük, akár a megbontott kocsonyatükör, amiből már hiányzik a köröm. Jómagam úgy vagyok vele, hogy legszívesebben be sem engedném a rugalmasan változó listákat, aztán még is megkegyelmezek nekik, cigarettával, sós ropogóssal kínálom őket; üljetek le, mondom nekik, a Lojangi kutyavadászokat Szolnokon olvastam, habogom; bólintanak, írják; tovább, mondja az egyik és szeme sarkába begyűlik a türelmetlenség, a gyűlölet és olyan gyémántosan csillog, akárha azóta suvickolnák, csiszolnák, törölgetnék a második doni sereg angyalai, amióta egy csapzott szerda délután odavesztek a tajgai fagyban; - és angyallá szürkült a válogatott magyar legények legtöbbje. Tetszett, kérdezik; hogy lehet ilyen hülyeséget, horkanok föl, mindegyikhez van egy történetem, folytatom, és most valamiért ezen a vallatáson csak az jut eszembe, melyiket hol olvastam, milyen szagok voltak akkor éppen, hogy csúsztak az újbegyemen a lap aljára került mondatok; ez nem érdekes!, torkoll le az egyik, nem is olvasta végig mind!; erre fölugrok, hogy a kurva anyját, már folyóiratban a legtöbbjét, a Papírvárost Szeged felé a vonaton, és néztem körbe, hogy látják-e a sok pinát, látják e rajtam, hogy most mennyire jó ott, és ők ott nem lehetnek, itt meg nem érdemes, de Harcost is a vonaton; mondtuk már, hogy nem érdekes, szólnak közbe a rugalmasan változó listák, de én folytatom, kora reggel volt, és még bőrömön, orromban volt a Harcos lakás szaga, remegő inakkal tapogattam a könyvecske testét, és magolgattam néhányat; tud belőle idézni, kérdezi az egyik, ha tud, az jó pont; nem, nem tudok, sajnos, megint nem; nem érdekel bennünket a magyarázkodás, sikítanak; egy másnapos reggelen gyűrtem a Vaddisznó rokonát, suttogok, zavart az idegen konyha ismeretlen szaga, a megannyi értelmezhetetlen zörgés, zaj, Mártont olvastam egyedül egy parkban, a városligetben dőltem hátra; hazudik, üvölt föl az egyik rugalmasan változó lista, kezében sem volt az a könyv; de igen, sóhajtok föl még halkabban, csak a teste nem, a mondatait azt ismerem, a pontosan lépkedő, pipiskedve ugrálgató Márton mondatokat ismerem, ahogy folyton velem vannak a Mészöly szavak is; no jó, ebből elég, pattan föl az egyik rugalmasan változó lista, és látom rajta, hogy már el is cserélte az ötödik és hetedik helyét, Kányádi följebb jön, és szép csöndben szavalni kezdi magát. |
 |
 |
