Május 16-án 17.30-tól Györe Balázs íróval Tábor Ádám költő beszélget a MU Színházban (Kőrösy József utca 17.).
Györe Balázs megjelent kötetei:
A jámbor Pafnutyij apát keze vonása (versek, 1982)
A 91-esen nyugodtan elalhatok (regény, 1989)
Mindenki keresse a saját halálát (két kisregény, 1993)
A megszólítás ábrándja (kisprózák, 1994)
Ha már ő sem él, kérem olvasatlanul elégetni (regény, 1996)
A valóságban is létezik (regény, 1997)
Krízis (kisregények, 1998)
Boldogkönyv (kisregény, 2001)
Megszakítottam egy regényt (versek, 2004)
Díjai:
Grave-díj, 1996
Füst Milán-jutalom, 1997
Üveggolyó-rend, 1999
Csernus Ákos-díj, 2003
Pro Literatura-díj, 2004
József Attila-díj, 2005
Rövid önéletrajzi részlet:
?1963-ig, tizenkét éves koromig Újpesten laktam. A következő mozikba jártam gyalog: Munkásotthon (ez volt a legközelebb), Fény, Szabadság és Alkotmány (ez a legtávolabb). Hogy melyiket szerettem legjobban? Nagyjából egyformán. A matinékon sokan voltak. Szombat este is. A jegyet nem én vásároltam. Nem szerettem sorban állni. Őfelsége kapitánya, Háború és béke, Julius Caesar, Halálhajó, Kocsubej. Elég hamar eldőlt, hogy a kosztümös filmekért sohasem fogok rajongani. A kísérőfilmekért sem. Untam. Az artistaműsor semleges volt. Egykerekű biciklin labdákat dobáltak a levegőbe. Bűvészkedtek. Rendben. Perecet árultak. Inkább szomjas voltam. Jaffa vagy málna? Három gongütés a nagyfilm előtt. Összehúzták a függönyt, hogy ismét széthúzhassák. Villanyégők világították meg a színpadot. A nézők elcsendesedtek. Sötét lett. Aztán történt valami, amitől izgalmassá vált a világ: az újpesti évemben láttam Jancsó Miklós Oldás és kötés című filmjét. Apámmal, vasárnap délelőtt, a Fény moziban, az Árpád úton. Éppen negyven éve. Kevesen voltunk a nézőtéren. A filmen hús-vér embereket láttam, akik ugyanúgy öltöztek, mint mi. Cigarettáztak (már én is próbáltam), twistet táncoltak (ahogy én is a tízperces szünetekben, hátul a padok mögött). Orkánkabátot viseltek, sportautót kértek kölcsön, házibuliztak, amatőrfilmet néztek. Nekem ez nagyon tetszett. Presszókban találkoztak a szereplők, dzsesszt hallgattak. Olyan szerettem volna lenni, mint ők. Láttam az Emkét, a Várkert kioszkot, a 9-es villamost és műtermet. Ráéreztem a férfi-nő kapcsolatának titokzatosságára, izgalmasságára. Nem hiszem, hogy értettem a filmet. A hangulatát igen. A zenéit igen. Az operációt igen. Bartókot igen. A fényt igen. Ezt a meghatározó élményt köszönhettem a Fény mozinak, mert ott éltem át. Ezért a legkedvesebb mozim. Volt.?
