Mert elhagyatnak akkor mindenek.
Külön kerül az egeké, s örökre
a világvégi esett földeké,
s megint külön a kutyaólak csöndje.
A levegőben menekvő madárhad.
És látni fogjuk a kelő napot,
mint tébolyult pupilla néma és
mint figyelő vadállat, oly nyugodt.
De virrasztván a számkivettetésben,
mert nem alhatom akkor éjszaka,
hányódom én, mint ezer levelével,
és szólok én, mint éjidőn a fa:
Ismeritek az évek vonulását,
az évekét a gyűrött földeken?
És értitek a mulandóság ráncát,
ismeritek törődött kézfejem?
És tudjátok nevét az árvaságnak?
És tudjátok, miféle fájdalom
tapossa itt az örökös sötétet
hasadt patákon, hártyás lábakon?
Az éjszakát, a hideget, a gödröt,
a rézsut forduló fegyencfejet,
ismeritek a dermedt vályukat,
a mélyvilági kínt ismeritek?
Feljött a nap. Vesszőnyi fák sötéten
a haragos ég infravörösében.
Így indulok Szemközt a pusztulással
egy ember lépked hangtalan.
Nincs semmije, árnyéka van.
Meg botja van. Meg rabruhája van.
Az apokalipszist, a világvégét, a végítélet személyes leírását adó Apokrif című Pilinszky János vers fentiekben idézett első szakaszát szavalta el egyszerre 1300 tanuló Szombathelyen, ahol kétnapos nemzetközi Pilinszky-konferencia kezdődött pénteken.
A kísérlet Jordán Tamás, a Nemzeti Színház leköszönő főigazgatójának, a most alakuló szombathelyi Weöres Sándor Színház igazgatójának irányításával zajlott. Jordán szavai szerint a fiatalokkal arra vállalkoztak, hogy "hangokból építsenek fel egy katedrálist", a kísérlet pedig megfogalmazása szerint "fényes sikert" hozott.
Mint mondta, a "munka" kezdetén el sem tudta volna képzelni, hogy mit kezd majd 1300 diákkal, de aztán hamar rá kellett döbbennie, hogy ritkán találkozik olyan odaadással és alázattal, amellyel a fiatalok hozzáálltak a kísérlethez. "A magyar költészet egyik legnagyobbjának verse úgy szólalt meg itt Szombathelyen, ahogyan azt én még eddig soha nem hallottam" - nyilatkozta Jordán Tamás.
