Helen Fielding: Nagy szerelmem története

   Azt hittem, ha elolvasom ezt a regényt, rájövök majd, miért kapott ilyen patetikus ugyanakkor semmitmondó címet. Talán mert maga is patetikus és semmitmondó? Szó se róla, az eredeti cím "Cause Celeb" se egy őrült szellemesség. A mű valójában a Bridget Jones naplókkal hatalmas sikert arató Helen Fielding első, 1994-es regénye, amit az Európa Kiadó bizonyára abban a hiszemben kapart elő, hogy nagyot nem bukhatnak, hiszen az óta folyamatosan nyomják újra a fentebb említett bestsellereket, azoknak a svungja akkor is viszi magával ezt, ha kissé gyengébb is.
   Sóvágó Katalin nagyszabású fordítónak számít - ha jól tudom, az ő Bridget Jones-fordításának köszönhetjük a nyelvünkbe robbant és azonnal erősen használatba vett "szingli" szót is - bizonyos mondatoknál viszont komolyan elborzad a jámbor olvasó. Attól tartok, valamiféle koncepció rejlik a túlspilázott nyelvi innovációk és a szó szerint fordított anglicizmusok fura kevercsében, és ha esetleg azon kezdenék fanyalogni, hogy magyar ember nem mond ilyet, hogy "teljesen konsternálva voltam", akkor lehet, hogy azt felelné szelíden, nem bizony, de ezek angolok.

   Szóval a fordító néha bántó húzásai közepette kell végigküzdenünk magunkat a cselekményen. Először nagyon cseles. Az afrikai menekülttábor jelenéből ugrándozunk a a londoni híresek világába, ami a hátrahagyott múlt. Aztán összefutnak a szálak, és a helyszín az újra jelenné vált London, majd ismét Afrika. Hősnőnk zűrzavaros kapcsolatától szabadulni vágyva rohan a sivatagba a nambulai éhezőkhöz, majd visszatér régi életébe, hogy a sáskajárástól sanyargatott nép számára pénzt és élelmet szerezzen volt pasija híres barátai segítségével.
   Ez a Rosie Richardson nevű nő önérzetes, nyomokban kelekótya teremtés. Feleannyira se hibbant, mint Bridget Jones, de neki is megvannak azok a fajta húzásai, amiket a BJ naplókból és a Terézanyuból már ismerhetünk. Ott áll Rosie részegen, lehányt kabáttal, vagy pironkodik cipőjét levetni, mert lyukas a harisnyája, és akkor megmérgedek: ne vedeljen, és vegyen magának egy normális harisnyát. Szerintem ez már régen nem vicces.

   Természetesen akad a műben velős társadalomkritika is, bőséggel. A hírességekkel propagált jótékonysági mozgalmak minden visszásságáról esik szó, nem kevés gúnnyal tálalva, sőt az ENSZ is megkapja a magáét. Fielding kifejezett erőfeszítéseket tesz arra, hogy ne tárgyalja túl csöpögős modorban az afrikaiak nyomorát, egy Mohamed nevű figura önironikus megnyilvánulásai gondoskodnak arról, hogy ne ússzon el az egész a "jó fej bennszülöttek kontra patriarchális, kapitalista gyarmatosítók"-felállás felé.
   Annyira azért mégsem dekolonializált ez a Rosie, hogy a végén ne a fehér doktorba essen bele. Az erős férfikar az fontos, ld. 211. lap: "...váratlanul úgy tűnt, hogy ez a legszebb csukló, amit valaha láttam, olyan erős, olyan férfias, olyan bátor, olyan csodálatos." Nem sok minden változott a Trisztán és Izolda óta. "Nagy szerelmem története"? Na ja, ilyen mindenkinek van. De minek elmesélni?

Helen Fielding: Nagy szerelmem története Európa Kiadó, 2002 403p. 1800 Ft