Balázs Attila és Orcsik Roland sorsa több ponton is hasonlóságot mutat: mindketten a Vajdaságból származnak, műfordítók, Sinkó-díjasok, és ahogy az a bemutató során kiderült, nyilvános beszélgetés terén remekül kiegészítik egymást. Balázs Attila már az elején leszögezte: "Ha mást kell bemutatni, én mindig magammal kezdem". Az író elmesélte: egyszer írt egy elbeszélést, amelyben említést tett egy bizonyos zenekarról, s ennek egyik oszlopos tagjáról azt "merészelte" írni, hogy "enyhén kopaszodik". Ezután nem sokkal levelet kapott egy "bizonyos" Orcsik Rolandtól, aki kikérte magának, hogy az ő édesapját "lekopaszozzák" - így kezdődött kettejük ismeretsége. A költő mosolyogva hozzátette: akármilyen meglepő is, de édesapja azóta sem vesztett tetemesebb hajmennyiséget.
A délvidéki Óbecsén született szerző 1992-ben helyezte át székhelyét Szegedre, de mindkét kötetében - az első 2002-ben jelent meg Rozsdamarócímmel - erőteljesen jelen van a hazatérés mozzanata. "Állandóan hazatér; de egyre homályosabb és megfoghatatlanabb, hogy hol van ez a haza" - jegyezte meg Balázs Attila. Az író szerint Orcsik Roland költészetének egyik legdominánsabb vonása, hogy a ragaszkodás és emlékezés motívumait valami groteszkbe "csavarintja át". A verseiben folyamatosan jelen lévő kettősség jól tetten érhető például a Holdnak, Arccal kötet Garfield kommentárok című ciklusában, amelyben "az élet nagy kérdései", legmeghatározóbb témái válnak az irónia martalékává. A populáris vonulatból érkező képregény-kandúr alakja és a komolyabb témák együttműködése zavarba ejtő képzettársításokat és jó értelemben vett feszültséget szül. "Különben sincs mit látni,/ mikor úgy elszaporodtak/ a tévécsatornák,/ mint bolhák a piacon./ Ezért se babér, se szatelit,/ mert Gyomrom, Te vagy az elit: ne fogadj el akármit" - hangzik el a kritika a Garfield summája című írásban. Balázs Attila kérdésére - mennyiben fontos része költészetének a háborús események feldolgozása - a költő elmondta: a tévé képekkel való manipulációja járult hozzá a benne is munkáló paranoia és szorongásélmény kialakulásához, a tulajdonképpeni háborúképét ez határozza meg, de szeretné valahogy kiheverni.
Az új kötet címére a hátoldalon olvasható ajánlás ad a maga misztikusságában is teljes választ: "Mindazoknak, akiknek sikerült feltápászkodni, és azoknak, akiket soha nem kerestek fel, és valamelyik félreeső istállóban sínylődnek, és soha nem lesznek abban a nyugalomban, hogy fellapozzanak egy könyvet. (A mostaniról nem is beszélve.) Némelyikük néha-néha felébred a holdfényre, felszimatol, s elindul, haza: Arccal a Holdnak. Ezen az úton találkozunk". Elárulta: álmában látta meg a címet, így az eredeti tervben szereplő "Potyaversek útközben" eggyel lejjebb csúszott a hierarchiában, és alcím lett belőle.
Orcsikra elmondása szerint leginkább az Új Symposion folyóirat volt döntő hatással, mivel a lappal egy olyan sajátos, kísérletező jellegű, sajátos irodalmi világ jött létre, amely egy másik kultúra vonzáskörében formálódott. A - Balázs Attila szavaival - "groteszk, ironikus és szarkasztikus" versek szerzője Tolnai Ottó és Sziveri János mellett példaképként emelte ki Tandori Dezsőt. "Tolnai és Tandori önmagukról is beszélnek, ezért feleslegessé teszik a róluk való beszédet" - fűzte hozzá a költő. Ezt alátámasztva eleinte úgy tűnt, a túlzott szerénység őt magát is megakadályozza a saját költészetére való reflektálásban.
A fordítóként is tevékenykedő szerző elmondta: a fordítást egyfajta színházként éli meg, mivel lehetővé teszi, hogy az ember "kicsit kilépjen magából, ha már unja magát". Emellett arra is kitért, hogy mivel nem mindig tud írni, a fordítás biztosítja számára a nyelvvel való folyamatos munkát. Legutóbb megjelent fordítása Igor Stiks Illés próféta széke című regénye a fiatal horvát prózairodalom egyik jelentős alkotása, amelyben "a háborús tematika keveredik a modern családregény és a posztmodern eszközeivel". A költő nem hazudtolta meg az ironikus hangvétel alapján róla kialakult képet; Balázs Attila zárómondatára, miszerint "akinek nem dedikált a példánya, járuljon a... művész úrhoz", egy félmosollyal - és nagy derültséget előidézve - csak annyit mondott: "...Az úrhoz".
