Szeptember 19-én szerdán az Írók boltjában mutatják be Ibn Fadlán Beszámoló a volgai bolgárok földjén tett utazásról című könyvét. Az úti "jelentés" a 10. században íródott, és a teljes kiadása még sosem jelent meg magyar nyelven. A bemutatót vezeti: Kúnos László. Vendégek: Hazai György és Simon Róbert.
Diplomácia a 10. században
Ibn Fadlán a jelentős utazások történetében az egyik nagy ismeretlen ismerős, akiről csak útijelentéséből tudunk meg egy keveset. 920 körül a volgai bolgárok királya levelet írt al-Muqtadir bi'lláhi kalifának (908-932), hogy küldjön embereket, akik őt és népét az iszlám tanításaiban eligazítják, és mecsetet építenek számára. Egyúttal szakembereket és anyagi segítséget kért tőle egy erődítmény építéséhez, ellenségei támadását kivédendő - a háttérben az állt, hogy a király szabadulni szeretett volna a kazár uralomtól, s e célból szövetkezni akart a kalifával. Al-Muqtadir természetesen örömmel válaszolt a kérésre, s útnak indított egy küldöttséget, amelynek Ibn Fadlán is tagja volt. A küldöttség 921. június 21-én indult útnak Bagdadból. Először Bukhárába mentek, ahol fogadta őket a számánida uralkodó, majd Khwárizmon keresztül az oghuz törökök, a besenyők és a básghirdok (baskírok) földjén átutazva 11 hónapnyi utazás után 922. május 12-én megérkeztek a volgai bolgárok földjére. A küldöttségnek az iszlám terjesztése mellett természetesen egyéb feladatai is lehettek: az egyik a kor nagyhatalmi harcában a potenciális türk, stb. etnikumú szövetségesek fölkutatása és biztosítása, a másik a kevéssé ismert népek földrajzi, politikai viszonyainak és szokásainak a megismerése az egyre bővülő kereskedelmi kapcsolatok szolgálatában (ezen belül a rendkívül jelentős szőrmekereskedelem játszott fontos szerepet).
A mai szociográfusok is megirigyelhetik
Ibn Fadlánnál jobb, eszesebb és élesebb szemű megfigyelőt aligha küldhetett volna a kalifa: nemcsak mindenre kíváncsi volt, hanem különleges érzékkel bírt a más, a szokatlan iránt, amit pontosan, lényegretörően ragadott meg, s színesen és plasztikusan tudott megfogalmazni. Számos mai etnológust megszégyeníthet azzal, ahogy beszámol az oghuz törökök házassági szokásairól, a betegekkel való bánásmódjukról, arról, hogyan tisztálkodnak. A baskíroknál a vallási hiedelmekről (a meglepő falloszkultuszról) és furcsa étkezési szokásaikról ír. Ám leginkább a volgai bolgárok mélyreható és sokoldalú etnográfiai jellemzését bámulhatjuk: az étkezési szokásoktól, néhány fontos mitológiai hiedelmüktől a gyereknevelésen, örökösödésen, jogszolgáltatáson át a temetkezési szokásokig és a két nem kapcsolatáig mindent lejegyzetelt.
Ibn Fadlán útijelentését mindeddig az őstörténészeinknek csak egy szűk köre használhatta alapvető forrásként, hiszen a baskírokról és a kazárokról szóló beszámolók alapvető adalékok a magyar őstörténet 8-9. századi szakaszához. (Tudvalévően 840-ig Baskíriában éltek a magyarok, s a korabeli források szinonimaként használták a baskírt és a magyart; a kazár birodalomhoz tartozásuk pedig a honfoglalást megelőző időszak közismert ténye).
Immár több mint fél évszázaddal később eljött az idő, hogy az őstörténészek mellett a történelem és a kultúrtörténet iránt érdeklődők népesebb tábora számára is hozzáférhetővé váljon e rendkívül becses szöveg első magyar kiadása a fordító, Simon Róbert kimerítő kommentárjai és tanulmánya kíséretében.
A Magyar Narancs kritikája a kötetről (részlet):
"Több mint ezer éve, a magyarokat nyugatra kergető besenyők által északra szorított, a zsidó hiten lévő kazárok által katonai függésben tartott volgai bolgárok királya levélben kéri a bagdadi kalifát, hogy országában a már felvett iszlámot erősítendő küldjön hozzá vallástudósokat, pénzzel támogassa egy mecset építését, valamint járuljon hozzá egy erőd emeléséhez. A kalifa útnak is indítja a küldöttséget. Ennek egyik néprajzos érdeklődésű és írói erényekkel rendelkező vezetője, Ibn Fadlán felbecsülhetetlen értékű feljegyzéseket készít a sztyeppe népeinek akkori elhelyezkedéséről, a korabeli társadalmi szokásokról.
Megtudjuk tőle például, hogy a nomád oguzok nem tisztálkodnak székelés után, asszonyaik pedig, bár nem csapodárok, egy-egy vakarás erejéig nem átallják felfedni szemérmüket az idegenek előtt. Ibn Fadlán találkozik a tetűt csemegéző baskírokkal, ezek fából készült falloszt hordanak mellükön, és hozzá mint teremtőjükhöz áldásért imádkoznak. Álmis bolgár király a kezéből eteti hússal a követeket, a lidérces északi fényt dzsinnek lovascsatájaként közvetíti rémüldöző vendégeinek, majd miután kiderül, hogy a mecset- és erődépítéshez igényelt összeg nem érkezett meg, házi őrizetbe helyezi őket. Egyedül Ibn Fadlán élvezi kegyeit, ennek folytán döbbenetes riportban számolhat be arról, hogy a prémmel kereskedő és a Volgán érkező oroszok hogyan ravatalozzák fel előkelőségeiket egy hajószerű építmény tetején, s az elhunytnak szóló baráti szolgáltatásként hogyan közösülnek sorban annak rabnőjével, s hogyan fojtják meg és égetik el a lányt végül urának holttestével együtt."
