Az igazi francia elsőregény

Egyéb

VESZEDELMES SZERELEM

az igazi francia elsőregény

Laurent, a bordeaux-i éltanuló a kiismerhetetlen, könnyűvérű Manuelle bűvkörébe kerül. Szerelméért mindent félretesz: tanulást, karriert, családja megbecsülését, rendezett életét. Őrült ámokfutás veszi kezdetét, mert a fiatalok csak a szerelemnek akarnak élni, hotelból hotelbe költözködve, félvilági kalandokba menekülnek a valóság elől, amely rájuk akarja kényszeríteni a felnőttek életről való felfogását. Útjuk elkerülhetetlenül a pusztulás felé vezet: a naiv, elvakult Laurent-t, és a szenvedélyes, de könnyűvérű Manuelle-t a társadalom végül a szó szoros értelmében kiveti magából.

Az elsőkötetes író regénye az operából jól ismert Manon Lescaut történetét meséli el újra, napjainkba helyezve ezt az örökké érvényes példázatot hűségről és hűtlenségről, és a világról, ahol nem adják könnyen a szerelmet.

"Manu mind jobban és jobban szeretett, én pedig jobban értékeltem szerelmét, miután egyszer már elveszítettem. Jobban értettünk hozzá, miként szerezhetünk örömet a másiknak. Már nem féltem attól, hogy elveszítem, ellenben megértettem, hogy korántsem a szerelem az egyetlen szenvedély, mely az embereket mozgatja. Egyszer eljön a nap, amikor jóllehet szerelmünk cseppet sem hagy alább, új vágyak és szükségletek jönnek, melyekkel meg kell alkudni valahogy. Egy pillanatra sem kételkedtem benne, hogy szerelmünk mindezt túl fogja élni: nagy önbizalommal vártam az elkerülhetetlen csatákat, melyek egyszer csak beköszöntenek, és amelyek egyébként megmentenek bennünket az unalomtól, hisz belőlük alkothatjuk meg a magunk szerelmi történetét. Ám pillanatnyilag kettőnk számára nyár volt, a gyönyörök betakarításának ideje. Végtére is a gyümölcsök egy éven keresztül értek: milyen édessé vált Manu időközben!"

Laurent Jouannaud 1962-ben született La Seyne-sur-mer városában. Egyetemi tanul-mányait a nizzai bölcsészkaron végezte, de már tizenöt éve Németországban él és tanít. Házas, két gyermek apja. 2003 februárjában jelent meg első könyve, melyet az irodalom csodálatos és mérgező hatásáról írt Toxiques címen.
A Veszedelmes szerelem (Manuelle Iskaré) az első regénye.

A könyv az Európai Elsőkönyvesek Fesz-tiválja alkalmából magyarul is megjelent a Palatinus kiadó gondozásában, a Francia Intézet segítségével.

A szerző a Fesztivál alkalmából péntek reggeltől vasárnap estig Budapesten tartózkodik és a sajtó rendelkezésére áll.

*

SAJTÓKAPCSOLAT LENGYEL Zoltán, Francia Intézet (30) 259 50 37