Az éjszaka tele van tántorgó, vak
árnyakkal, titokzatos, távolodó
lépésekkel, tétovasággal, az elnyílt
mályva melankóliájával, a bazsalikom
bomlott vérű lányra valló bujaságával,
televan pihegéssel, az erekben dobogó
idő lelassulásával, az álom pihe-
gyönyörével, az ázott humusz előtt pőrére
vetkőző gyökerekkel. Az éjszaka tele-
van időtlenséggel, a szirének gúnyos
énekével, Pénelopé elkeseredett
hűségével, legendás sziklákat simogató
delfinek kacagásával, a bibliai cet
gyomrában mint karanténban koplaló,
megzápult prófétákkal, rég elmerült
szenvedélyek gyöngyházkagyló-szemével,
lovas portyák, melléklépcső-ármányok,
eltévedt párbajgolyók emlékével, televan
a Földgolyó terhével.
?Volna pók, Varangy,
Kígyó ? inkább borzadnék.? Csak az üresség,
a társtalanság riaszt, nem ez az éj, amely
televan a belek görcseivel, a kórházi agóniák
éterszagával, az alélt szervek anatómiai
magányával, a szív szűkölésével, hogyha
tűrnie kell az önzés tébolyát, az áruló ölelést
s a gyilkos gyáva leheletét. Az ínyen egy
hajdani édes csók íze még; de a virrasztó ég
egykedvűen borul ránk, akár a Teremtő szem-
héj. Talán csak isteni engedékenységgel van
tele az éj; ki tudná megjósolni, hogy osonva
jár-e köztünk a halál, vagy repülve húz el az
űrbe, végképp a kivilágított diadalívek felett?
2003. július 30.
* Mérimée ? a modern próza halhatatlan mestere 200 éve született
