Mutatja már a föld, kiadja már magát,
nem óvatlan-butácskán, mint kiről így dönt: a sors(?),
egy kór(?), akárki. Megfellebbezhetetlenül
kitakarva: vízerek, kőkorok meg bronzkorok,
átüt agyag, a márga, gránit, és legfelül
elhalt, kiforgatott ló- meg bárányfejekként
tönkök, tuskók, kígyóformán gyökér szalad:
felszín alá szorult lián, hajdan volt lugasok
indásodnak: negatívban finom rajzolaton
hálószerűen összeszőtt külön világ.
Bevégeződni vágyók ? most értheted ? miért
készülődnek, sietnek úgy alább-alább.
Itt börtön volna a sziklasír, a kozmosz is,
elgondolhatatlan semmiség oldódni szét
tengerekben. Ez volt a föld, mely tapadt,
ragadt talpadhoz. Mint ki megcsalatkozott,
vont-húzott magába. S itt épül otthonod.
