A galambokról, Gábor, róluk még
írnod kell, hányadik éve, hogy itt vagy,
és sehol egy galambos vers, sehol
a kurrogó tolongás, a fémszürke
tenger, a szárnysuhogás sehol. Ne hidd,
hogy ilyesmit megtehetsz. A galambok
elvarázsolt lengyel vitézek, ezért,
hogy gúnyájuk kopott, a párkányon
őrszemként ülnek, tenyerünkből etetnünk
ezért szép őket. Fejünkre is csak
azért szállnak, hogy védelmezzenek.
Te magyar vagy, ezen csak fintorogsz.
Menj a Galamb utcába, tócsák közt
kerülgetni őket. Vagy álldogálj
a bódék között a piactéren,
élvezd, hogy a tetőről arcodra
seprik a havat, meglegyintik vállad,
a hajad, élvezd, hogy vannak, hogy vagy,
neked nem lehet könnyű, te magyar vagy,
száll rád a porhó, írj erről verset, írd:
