Nem volt elég? Ugye, elég volt
fenékig üríteni az égő vért száz pohárból?
Ágyékig csókolgatni a hattyú-testét
száz nősténynek? Ó, szerelmi máglyák!
Tizenöt éves se voltam, már lobogtak
alattam. És hatvan év múlva, mikor már csupa
égési seb csúfsága dicsért, akkor csaptak
csak égig a lángok. Asszonyok és szüzek
tánca forgatott csillagokig: zuhanásból
zuhanásba! Kétszer és ötször és tízszer ez
a szív és agy, szüreti kádban tiporva.
Istenek férge voltam, balekja a pávaszemes
asszonyállatoknak. Hogy izzadtam
és énekeltem: igen, az ének volt a csapda,
egymást ringattuk bele! Inni a verem
jeges-forró rettegését! Irének, Gyöngyök,
Klárák, Erzsik és Évák, Emesék bacchánsnő-
csapata: fejemet vették, mire nászhúsukból
jóllakhattam. Nem volt elég? Ugye, elég volt,
te megrokkant térd, a gyönyör évszázadaiba
tört szakállas nyíl, sárrá mocskolódott
halottak testvér-roncsa? Ugye, elég volt?
