1
akik utoljára maradnak mi lesz azokkal
mi lesz szívükkel arcukkal ha a szemek
írisze színtelenné dermed s nem lesz már
élő kéz elosztani a maradék vigaszt
egy pohár vizet emlékek mélység-tükörét
az egyszer-volt énekek is mind elenyésznek
nem készül koporsó sem méltó sírgödör
bizony látható immár ez a messzeség is
kibomlik az árnyak fekete kárpitja mögül
akárha képzelet s valóság ölelné egymást
nem a játék hanem a játékot követő végzet
melyben eggyé porlik dicsőség és hatalom
s nem lesz sem emlék sem emlékező ott
2
a jövőtlenség eposza árad
csend és üresség ölelkezik
kő se mozdul homok se zizzen
meghalt a halál kaszájába dőlt
a látomás elibénk dermedt
lett tükör a sötétség tömény öle
elnyelvén kérdést kérdezőt
s a holnapot amely el sem érkezett
érzed-é az árulás fenségét
s a bűn gyönyörét a pusztításban
hogy véled s általad teljesült be
a mindenség-szülte végítélet
3
napja világodnak nagyúr lehanyatlott
odvas harangok nyelvét penész lepi
hajnali szél sem sír már errefelé
voltak itt hegyek erdők lankás ligetek
élő források hozták a mélység hangját eléd
s válasz-szavadat sem kérték tőled örök adóstól
itt a mélység készülődik benne új kőkor
visszaomolnak a vulkánok ön-üregükbe
hull pernyeözön elapasztván a tengert
utód nélküli lét ez lett végtelen feledés
s mélység morajlását sem hallani már
s a magasságok csillagai is mind kihunytak
