Lábuk nyomát, hátuk melegét
még védik a kövek, házfalak.
Így látjuk, amit láttak ők,
bár amit éltek, láthatatlan.
És ők ketten, a halhatatlan,
végzetes, első vad lángolás,
a konok szerelmi lázadás
véletlen választottjai,
nem hunyó fénybe vont alakok.
Az álom se olyan mélységes,
mint az ő ifjú szerelmük,
amitől vérük ajkukon kicsurrant.
