Hagyd ott, ki a sorssal békén ? állítja ? ?kijön?.
Borozz be a széppel, ki a pázsitra kijön.
Elmegy valahány, mind, e földi síkra ki jön,
mind el; olyan út ez: vissza már nincs aki jön.
*
Ó, te, kit ural hét bolygó és elem négy,
ki szüntelen aggódsz, háborgatod elméd,
légy lázbeteg, mert így csak a kínt növelnéd,
nem értve a lényeget: ha elmégy ? elmégy.
*
Földnek valahány porszeme, míg volt, ami volt,
mind fényteli arcú, ragyogó homloku volt;
simítsd le a kedves arcról gyengéden a port,
mert az is egy kedves arca, egy fürt haja volt.
*
E korsó, amelyből most napszámos kortyol,
egy sáh szeme volt s egy vezir szíve egykor.
Minden kupa, melyből részeg ember kortyol,
egy mámoros arc, egy csókos száj volt egykor.
*
Mert pillanatéletű vagy ? egy perc csak a láz ?,
békülj meg a sorssal, noha folyton megaláz,
lásd végre be bölcsen, miből élsz itt, mi a test:
föld, pára, lehellet, szikra ? hamvadni parázs.
*
Gyötrelmes az élet, csupa kényszerkövetés,
mind több a robot, mind kevesebb a pihenés;
hál? isten, a sújtás oka Más nem lehet, és
Ő mondja meg azt is, mire jó ez az egész.
*
Annak, ki e bánat-sivatagba mehetett;
nem volt beleszólása se abba: mehetett,
mindig hitegették azzal: csak ma ? mehetett,
másnap ugyanúgy, hisz meg volt szabva: mehetett.
*
Míg nincstelenül nem kóborolsz ? semmi se lesz,
nem mosdik meg vérkönnyben az arc ? semmi se lesz;
míg bánat emészt, nem izzó vágy, mely elemészt,
magadnak amíg bucsút nem mondsz ? semmi se lesz.
*
Mikor tavaszonta rózsapirulás van,
merűlj gyönyörűm el hosszu borozásban!
Hurit, palotát, mennyei kertet, poklot
felejts ? mese mind. Csak ülj itt, arcod lássam.
*
Hogy fény a tudás, e hitnek sokat betudok:
sok titkot e hitben, véltem, lassan kitudok ?
bár éjt-nap eszem járt, túl a hetvenkettőn
most annyi világos csak, hogy semmit se tudok.
*
Mit ér a remény, ha testünk földbe szállna?
Kerted-palotád, ha lelkünk égre szállna?
Mulasd a baráttal el ezüstöd-aranyad,
dirhem se maradjon ? ellenségre szállna.
*
Hogy én filozófus ? mondta ellenségem.
Isten a tudója, hogy ha bárki ? én nem.
Ám lassan a bánat úgy felőrli énem:
már azt sem tudom, ki vagyok voltaképpen.
*
Egy percre e létben nem lehettem oldott
vagy felszabadult, elégedett vagy boldog;
hiába inaskodtam a sorsnál, mester
még most se vagyok, béklyóznak földi dolgok.
*
Nem rejthetek el Napot rózsával én sem,
nem láthatok a sors titkán által én sem,
tenger a tünődés pedig, s mélyről jön a gyöngy:
átfúrni viszont nem vagyok bátor én sem.
*
Bú-akna, öröm-forrás: te vagy, emberi lény;
nincs más az igazság vagy a gazság gyökerén;
mélység, te, magasság, te tökély, te csökevény;
rozsdás tükör és Dzsam kelyhe: te, bűvös edény!
*
Nem erszényem érzem szűknek, s ezért nem iszom,
vagy mert berugok, s csepülnek, ezért nem iszom;
úgy voltam, amíg ittam: a bú ellen iszom ?
most itt vagy örömnek, üdvnek: ezért nem iszom.
*
Jön sorra a semmi sarja, és ??Most jövök én!? ?
kincset, palotát akarna, és ??Most jövök én!? ?
már ülne a nagy jómódba, ám egyszer csak
kinyúl a Halál csontkarja: ?És most jövök én!?
*
Meghaltam azért, mert üres űr volt csak a lét,
gyötrés helye, teljes igazságnélküliség;
csak az mosolyogjon, kire nem vár ez a vég:
úgy él, a halál rá ne tehesse a kezét.
*
Élvezd, ami jut: a mát kifőzték tegnap,
a vágyaidat már lefölözték tegnap;
tőled, mit csinálnál, nem kérdezték tegnap ?
holnap mi a dolgod, eldöntötték tegnap.
*
Egyszer fazekastól csoda korsót vettem,
elmondta a titkát, amit így értettem:
?Sáh voltam, aranykupám volt, most részegesek
korsója vagyok, puszta agyaggá lettem.?
*
Érlelne remény gyümölcsöt, s elérném már,
tán életem értelmét is felérném már.
Ám így csak e börtön szűke, lét kínja gyötör.
Tárulna a semmi! Ó, ha megérném már!
*
Úgy látom, a titkok gyökeréig nem jutsz,
de még a szokásos elmésségig sem jutsz;
teremts nosza földi édent, réten borpatakot;
a túlnani édenig ha jutsz, ha nem jutsz.
*
Ej, kedvesem, ébredj, oldd meg szívünk gondját,
hozz bort, gyönyörű, egy korsó jó bort mindjárt;
addig hadd igyunk így együtt, míg a fazekas
mindőnk agyagából korsót nem gyárt.
*
Téged idehoznak, őt meg elragadják,
miértre a választ tőlünk megtagadják;
sorsunk titok, épp csak jelképét mutatják:
telt serleg az élet, borral töltve adják.
*
Míg tőlem a kín, a bánat el nem széled ?
te életedet jó sorban, vígan éled.
Most még. De a sors szeszélye: ki tudja, mi jön.
És épp amikor a legkevésbé véled.
*
Kagylóban a fogoly vízcsepp gyönggyé válik.
Rab vagy, ugye, szenvedsz. Ez tesz szabaddá itt.
Elfogyhat a gazdagság, de majd lesz valami.
Egyik kupa ürül, megtelik a másik.
*
Földtől a Szaturnusz zenitjéig sorban
a nagy egyetem titkait megoldottam,
minden bonyolult bogot ? fortélyos voltam;
eggyel, a halállal így sem boldogultam.
*
Lehet, hogy az üdv a földi mennyből sarjad,
lehet, hogy az élet pompásan áll rajtad,
és árnyat adó sátor a tested, de a négy
tartócölöp ingatag, soká nem tarthat.
*
Rám köp csak a sors: ha új életet kezdek,
mindig balul üt ki, akármihez kezdek. ?
Lelkem megelégelt. ?Itthagysz? ? mondtam. Mire ő:
?Dől össze a ház. Nélküle mihez kezdek??
*
Kellett-e a test előtt aludnod-enned?
Míg áthat a négy elem, muszáj ezt tenned.
Most mind kivonul, nincs kényszer többé benned.
Azzá, aki voltál, szabad ismét lenned.
*
Abból, ami van, nincsen kezedben semmi,
abból, ami van, nemlét tud csak teremni:
nem jobb-e, ha nincs az, ami van ? így venni,
s mindaz, ami nincs, hogy: van ? e hitben lenni?
*
Forgó egeken nem vesz erőt senki soha:
prédája a földnek lesz itt mindenki pora.
Hencegsz, a tiéd nem? Nem evett még meg a föld?
Ne félj, elemészt az: hamar eljön a sora.
*
Ha adja a sors, hogy épp van pár napra kenyér,
friss víz, a törött korsóba amennyi fér ?
mért állsz be ahhoz, ki nálad cseppet se különb;
tűröd, utasítgasson, ki nyomodba sem ér?
*
Harcot s a hatalmat a világ kedveli, nézd!
És íme a sír, mely ugyanezt elnyeli, nézd!
Sáhok, vezetők, főnökök: föld színe alatt.
Holdarcuk a sok kis hangya hogy szétszedi, nézd!
*
Hitványnak, alávalónak szolgálsz: meddig?
Koncért dehogy add el lelkedet, mint eddig!
Inkább a saját véredet idd, egy kenyeret
egyél napokig, mintsem a másét edd itt.
*
Jobb saskeselyűként egy csonttal beérnem,
mint nagy lakomákra senkikhez betérnem.
Jobb árpakenyéren, mintsem mocskolva magam,
élősdi gyanánt senkik táljából élnem.
*
Sokan az igazságot a hitben keresik.
Mások bizonyosságuk az észből meritik.
Félek, hogy az égből egyszer ily szó harsan:
?Balgák! Ha van út, az nem az ész és nem a hit.?
