A jótevő tündér I. rész (népmese)

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény ember, de az olyan szegény volt, mint a templom egere. Élt egyik napról a másikra a lányával, mert a felesége már régen meghalt. Ez a szegény ember kenyeret akart sütni egyszer, be is fűtött már a kemencébe, de nem volt szénvonó lapátja, amivel a zsarátnokot kihúzta volna a kemencéből. Átküldte hát a lányát a szomszédba, hogy kérjen kölcsön egyet. A szomszédjában meg egy özvegyasszony lakott, volt egy csúnya, szeplős lánya, aki nem kellett az ördögnek sem. Azt mondja ez az özvegyasszony a lánynak: - Mondd meg apádnak, vegyen el engem feleségül, s lesz szénvonó lapátja. De azért odaadta. Kidagasztja az ember a tésztát, már meg szakajtója nem volt, amibe a kenyeret beleszakajtotta volna. Megint csak átküldi a lányát a szomszédba, hogy kérjen kölcsön egy szakajtót. Adott is az asszony, de azt mondta a lánynak: - Mondd meg apádnak, vegyen el engem feleségül, s lesz szakajtója. A szegény ember behányá a kiszakajtott kenyeret a kemencébe, de nincs kenyérhányó lapátja. Átküldi hát a lányt újra, hogy kérjen egy kenyérhányó lapátot kölcsön. Adott is az özvegyasszony, de azt mondta a lánynak: - Mondd meg apádnak, vegyen el engem feleségül, s lesz kenyérhányó lapátja is. No, a szegény ember egyet gondolt, elvette az özvegyasszonyt. Lett aztán szénvonó lapátja is, szakajtója is, kenyérhányó lapátja is, de oda lett a házi békessége. Mert bizony - ahogy történni szokott a világban - a mostohának csak az édes volt az édes, a mostohalánynak rosszabb dolga volt mellette a senki kutyájánál. Egész álló nap nem fogyott ki a munkából, mégis mindig piszkálódás, mocskolódás lett a vége - A mostohájának örökké járt a nyelve. Ha elment a vásárra, fekete muhárkendő, fodros viganó, kamásli az édesnek, a mostohának meg koppant a szeme. Egyszer egy vasárnap elmentek a templomba, csak a mostohalány maradt otthon. Az anyja összeöntött egy véka lencsét meg egy véka hamut, hogy válogassa ki a lencsét addig, míg ők a templomban lesznek, mert ha meg nem teszi, rosszul jár. Ahogy a szegény lány magára maradt, elkezdte a nagy sírást-rívást, mit csináljék, mitévő legyen. Ahogy ott rídogált, tördelte a kezét, megjelent előtte egy jótevő tündér. - Édes lányom, mi bajod, miért sírsz olyan keservesen? - Hogyne sírnék, hogyne rínék, mikor a gonosz mostohám összeöntött egy véka lencsét meg egy véka hamut. Meghagyta, hogy válogassam ki belőle, míg ők a templomban lesznek, mert máskülönben vége az életemnek. - Sose búsulj olyan nagyon, édes lányom, felöltöztetlek, eredj a templomba, majd kiválogatom én, míg oda leszel. Felöltöztette a lányt gyönyörű szép ezüstruhába, aztán kioktatta: ha majd a misének vége lesz, ne várja be az éneklés végét, hamarabb jöjjön ki, mint a többiek. Mikor pedig a templom ajtaján kilép, csak mondja azt magában: ,,Köd előttem, köd utánam, engem senki se lásson!" A lány megígérte, hogy mindent úgy tesz, ahogy a jótevő tündér hagyta. Lelkem teremtette, bemegy a lány a templomba a gyönyörű ezüstruhájában, leül az első székbe, kiveszi az ezüstfedelű imádságoskönyvet elkezd imádkozni. Beszélhetett aztán a pap akármit, senki sem hallgatott rá, csak a szépséges lányt nézte mindenki. Épp ott volt a királyfi is a templomban, s ahogy meglátta a karból, elszorult a szíve érte. Ment volna hozzá, érdelkődött felőle, de senki nem tudta megmondani, kiféle-miféle. Mikor pedig kijött a templomajtón, úgy eltűnt, mintha a föld nyelte volna el. Otthon a mostohája egyenesen nekiállott: - No, te loncsos, te lompos, ni, te világ szégyene, megtetted-e, amit rád bíztam? Láttad volna csak a templomban azt a gyönyörűséges szép kisasszonyt földig érő ezüstruhában, az volt a szép, nem az ilyen, mint te! (folytatjuk) szómagyarázat: Muhárkendő: nagykendő Viganó: egybeszabott női ruha Kamásli: bokavédő, lábszárvédő Loncsos: rendetlen, piszkos külsejű