Buda, 1995. május 14.
Tisztelt Jónás Tamás,
én egy szerb?zsidó?szlovák?sváb 52 éves költő vagyok (cigányvér a családi hagyomány szerint nem csordogál ereimben, bár ezt sohasem lehet teljes bizonyossággal tudni ? Amerikában például gyakran véltek perzsának, és nekem sincs etnikai tudatom) [...]
Nem tudom, miért halálverseket írok, ha Petri jut eszembe, talán a verseiben is évtizedek óta emlegetett elkerülhetetlen halál miatt, de van ennek konkrétabb oka is. Amikor először találkoztam vele, meglepett aprósága, törékenysége, elhasználódottsága. Húsz évet nyugodtan hozzáhazudhatott volna életkorához. A verseiből kihallatszó groteszk, olykor kissé gonoszkodó hangok, arcformája és berendezése miatt (szerb?zsidó? szlovák?sváb) bennem rögtön az ördög képe ötlött fel. Amikor pedig meghalt, tudatalattim helyére rakta az egész dolgot: Petri György maga a halál. Nem sok halottam volt eddig, Petri az elsők között (ha ez enyém is egyáltalán), s kissé szorongató érzés volt tudni, hogy ő visz majd el, ha az ördög rám veri a patkót, s nekem át kell rohannom a gyehennán, a nirvánán, Krisna homoerotikus öleléséből is szabadulnom kell, csak hogy megérkezzek és megnyugodhassak Isten jobbján. A halál számomra hatalmas erotikus élmény: ily módon nekem Petrihez is erotikus kötődésem van.
Petrilógia
Halálológia, három felfogásban
1. 2. 3.
Meghalni meglehetősen illetlen dolog.
Bizonyos értelemben önzés.
S ha számolunk azokkal a
nem is mindig láthatatlan kötelékekkel,
melyek embert emberrel összekötnek,
talán nem túlzás azt állítani:
gyilkosság is egyben.
Mit lehet tudni, kit ránt az ember maga után.
A halál: gyök alatt mínusz egy.
Van, mert számolunk vele.
lázasodik a halál
melegíti csontom
kondér mellett ülök vele
puskacsendes fronton
motorozik a halál
biztat amíg vágtat
neki vagy az ellenségnek
hogy fordítsak hátat
éjjel-nappal a halál
nyitva tart a boltos
csal egy kicsit olcsóbban ad
mindent ami fontos
