Senki sem várt az állomáson, mégsem
görcsölsz emiatt. Visszafogad a város,
gondolod, s bár a helyzet nem teljesen lekváros,
nem panaszkodsz, nem szentségelsz. Szétnézel,
blöff nélkül is elviseled a látványt, belátod:
az apa visszafogadja gyilkosát. S érzed
? szinte félve, idegenkedve ? hazaérkez-
tél: fehér éjszakában egy adag pátosz.
Ellenkezés, fintorgás nélkül eloldod a múltat,
mely körbeszimatolja, majd megjelöli ex-területét,
végül csontot vetsz elé: magányod. Már nem untat
e táj. Halott porfészek, újra szólítod: otthon,
s ezzel el is hamvad, ám parazsa ott kushad
nyelved alatt, míg nem mondod: ez a moj dom.
